Támogatásból újul meg a múzeum: erre számíthatnak a szegediek
Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintból felújítják a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet.
Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintból felújítják a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet.
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere.
Újabb fejlesztés történt a veszprémi állatkertben: megépült többek közt egy új oroszlánház és egy medvekifutó is.
Több mint 75 milliárd forint fejlesztési igény merült fel a Balatonnál a megemelt vízszintmaximum miatt.
Félmilliárd forintot meghaladó összegből száz gyermek befogadására alkalmas óvoda épül Egerben, az év elején kezdődött kivitelezés várhatóan még idén befejeződik.
Mozgalmas év elé néznek Egerszalókon, szeptemberben minibölcsőde nyílik, de épül a főtér és egy piacteret is kialakítanak.
Mintegy 8 hónapra leáll a személyszállítás Debrecen és Balmazújváros között a BMW-gyár fejlesztése miatt. Mutatjuk, hogy változik a menetrend.
A beruházás összege 1,6 milliárd forint, mely saját erőből és tíz éves futamidejű, Takarékbank által folyósított hitelből származik.
A gyógykert melletti gyógycentrum fedett épületének átfogó rekonstrukciója várhatóan a nyári főszezonra készül el.
Jó ütemben haladnak a Modern városok program keretében megvalósuló fejlesztések, eddig a keretösszeg mintegy harmadát hívták le a megyei jogú városok.
A Gyulán felépülő üzemben a helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani az Airbus termékválasztékába tartozó összes helikoptertípus számára.
Kelet-Közép-Európa legmodernebb sajt- és porítógyárában kezdi meg a próbagyártásokat az Alföldi Tej Debrecenben.
Négy körforgalom és hat híd épül meg a 37-es úton: a következő év első felében indulhat el a konkrét kivitelezési munka a 37-es úton.
Az ország legizgalmasabb wellness- és fürdőkomplexumának alapkövét rakták le Miskolctapolcán.
Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó Drenik Hungary Kft. 8 milliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon.
Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen, mely belföldön és a külpiacokon is versenyképes, hozzáadott értéket jelentő, saját fejlesztésű terméket állít elő, ami a felhasznált gumiabroncsok miatt jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez.
Eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot Zalaegerszegen a Zalaco Zrt.
Új, huszonnyolc férőhelyes bölcsőde épül Cserkeszőlőn. A jelenlegi férőhelyszámnál nagyobb az igény a bölcsődére, mindig van várólista.
Átadták a zsiráf és a keskenyszájú orrszarvú bemutatóházat, de még számos más fejlesztés vár az állatkertre.
A támogatásból nem csak az épületet újítják fel, de eszközöket is vásárolnak majd.