Megújulnak a tiszai szabadstrandok: ezek az újdonságok várnak
Folytatódik a Tisza menti strandok fejlesztése, a második ütemben október 15-én 1 milliárd forint keretre írnak ki pályázatot.
Folytatódik a Tisza menti strandok fejlesztése, a második ütemben október 15-én 1 milliárd forint keretre írnak ki pályázatot.
Több mint százmillió forintos beruházást adtak át a nemesvámosi Modul-Stor Hungary Kft.-nél. Az emelőberendezések gyártásával foglalkozó cég 2004 óta Nemesvámoson, bérelt ingatlanban működött.
Ötmilliárd forintos fejlesztés a National Instruments debreceni gyárában. A cég 2016-ban jelentette be azt az 5,5 milliárd forint értékű beruházást, amelynek eredményeként 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet hoz létre új globális szolgáltatóközpontjában.
Több mint 250 millió forintból újították fel és bővítették Nyárlőrinc óvodáját.
A tervek szerint két éven belül készül el a beruházás, a feltárások a végéhez közelednek.
Megújul a belváros: többszintes irodaépületet alakít ki a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
A munkálatok a tervek szerint a téli üzemeltetési időszakig, vagyis november közepéig tartanak.
Háromszázhúsz millió forintos beruházás eredményeként Győrszentivánon elkészült a Kálmán Imre gyalogos felüljáró. A látványos hidat ünnepélyes avatóval átadták a forgalomnak.
A magyarországi horvát népcsoport, a sokacok hagyományait, mindennapjait bemutató tájházat adnak át a Mohácson.
Magyarországon eddig még nem működő jégkorong-fejlesztőközpontot adtak át Győrben, a Győri Nemak-Dana Jégsport Centrumban.
Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, ezen felül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig.
Bővítette esztergomi gyárát a Kirchhoff Hungária Kft. A bővítés során a gyárat három helyszínen fejlesztették, összesen 3300 négyzetméteren.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 850 millió forintot uniós támogatás fedez, ezt 709,4 millió forint önerővel egészítette ki a város.
Nemesvámoson 830 négyzetméteres agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át, a hatalmas beruházás 274 millió forintba került.
Az összes állami fenntartású általános és középiskolában wifi-hálózatot építenek ki, a munka első fázisa pedig már le is zárult 2594 intézményben.
A beruházás a duzzasztó és a kiegészítő létesítményeinek rekonstrukciójára irányul, hogy a műtárgy újra alkalmas legyen a rendeltetési feladatának megbízható ellátására. Nem cél sem a duzzasztás mértékének növelése, sem a műtárgy kapacitásbővítése, csak az üzembiztonság helyreállítása és az üzemeltetés korszerűsítése.
Újabb E.ON beruházások Szekszárdon és Tolna megyében. Idén a társaság a szekszárdi üzemek területén több mint 2,8 milliárd forintot fordít az áram- és gázhálózat karbantartására és fejlesztésére.
A vállalat ma adta át új, 10.000 négyzetméteres, 180.000 abroncs tárolására alkalmas raktárát, amelynek köszönhetően hatékonyabban tudja kiszolgálni a hazai és a nemzetközi autógyárakat.
Hamarosan kész lesz: látványos szakaszához ért a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése.
Az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején, mintegy 160 000 négyzetméteren épít az E.ON egy 12 megawatt beépített csúcsteljesítményű (MWp) naperőműparkot.