Zseniális ötlet: így működik a drive-in termelői piac Dunakeszin
Minden lehetséges módon igyekeznek alkalmazkodni a koronavírus miatti korlátozásokhoz, óvintézkedésekhez. A házhoz szállítás mellett a drive-in szolgáltatást is bevezették.
Minden lehetséges módon igyekeznek alkalmazkodni a koronavírus miatti korlátozásokhoz, óvintézkedésekhez. A házhoz szállítás mellett a drive-in szolgáltatást is bevezették.
A szabad felhasználású Diákhitel Pluszt a felsőoktatási hallgatóknak legfeljebb 500 ezer forint, míg az innovációs- és technológiai miniszter által meghatározott felnőttképzésekben résztvevőknek maximum 1,2 millió forint összegben lesz elérhető.
Szemereyné Pataki Klaudia azt fontolgatja, hogy teljes kijárási tilalmat rendel el a 65 év fölöttiek számára. Ez azt jelentené, hogy a 65 év felettiek Kecskeméten 9-12 között sem hagyhatnák el otthonaikat.
Ez a tavasz a koronavírus miatt a takarításról szól: így tisztítsd az autód belsejét, a műszerfalat és az ülést, hogy sterilek legyenek és biztonságban érezd magad a kórokozóktól!
Több mint tízezer szabálysértést észleltek, 6451 esetben figyelmeztetéssel éltek, 2062 helyszíni bírságot szabtak ki, 2082 feljelentést tettek. Egy koronavírus-fertőzött beteg pénteken engedély nélkül elhagyta az Uzsoki kórházat, majd visszament.
Csernavölgyi István nagypéntek reggelén leadta hivatalát. Egyelőre nem tudni, mi indokolta a döntést, ami előtt rengeteg orvos és szakdolgozó áll döbbenten.
A kormány által biztosított felhatalmazás alapján több vidéki polgármester a húsvét hétfőn éjfélig tartó időszakban szigorít a járvány miatti korlátozásokon.
A turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál csökkennek a munkáltatói járulékterhek.
Az állatvédők legalább 25 szarvasmarha tetemet és számtalan állati csontot találtak szétszórva a helyszínen. Olyan látvány fogadta őket, mintha egy horrorfilm díszletébe csöppentek volna.
A péntektől hatályos kormányrendelet értelmében a dohányboltok nyitva tartását is korlátozzák. Délután három és reggel hat között csak dolgozó tartózkodhat bent.
Egészségügyi kockázatot és hatalmas gazdasági kárt jelentenek. A bőrpír és a viszketés mellett súlyos allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak a hamis készítmények.
Nem lesz ünnepi közgyűlés, nem adják át a város díjait, de lesz helyette online színházi közvetítés, erkélykoncert és várostörténeti Facebook-kvízjáték.
A miniszterelnök a Kiskunhalason rekordidő alatt felépített mobil járványkórházat kereste fel, látogatásáról videó is készült. Egy védőruha-varróüzemet is felkeresett, az általában egyenruhákat varró női rabok ugyanis most átálltak látogatói védőruhák gyártására.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be az újabb egészségügyi szállítmány érkezéséről. A folyamatos utánpótlást a Kína és Magyarország közötti légihíd biztosítja, amihez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott.
Nemcsak egy normál időszakhoz, hanem karácsonyhoz és húsvéthoz képest is erőteljesebb volt a forgalom. Egyes helyeken kétszeres, de minden termelőnél legalább 20-30 százalékos többletigény jelentkezett.
A polgármester, Kormos Krisztián "nem hivatalos, de teljesen hiteles helyről" kapott információk alapján írta a város közösségi oldalára, hogy az intézményben már négy bentlakó időskorú tesztje lett pozitív.
A felmerülő kérdésekről, a kialakult helyzetről és az idei tervekről mesélt a HelloVidéknek Szauer Judit, gasztro-kommunikációs tanácsadó, a Balatoni Gasztrotérkép ötletgazdája.
Az állandó lakosok életkora bőven átlag feletti, ezért is tartja üdvözlendőnek a Balatoni Szövetség, hogy a kiemelt üdülőövezetben, főleg a partmenti településeken a polgármesterek az elsők között hozták meg rendkívüli döntéseiket és szigorítottak.
Idén már csaknem 4 ezer szabadtéri tűzeset volt, köztük egy halálos. 14 ember sérült meg, ember pedig, miközben a kertjében gazt égetett, életét vesztette.
Az oltást a szomszédok kezdték meg, majd a tűzoltók fejezték be, akik megkezdték a tűzvizsgálatot. a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.