Itt épül az új légimentőbázis: hosszú évek óta tervezik most végre megvalósulhat
2007 óta tervezték és most végre megépülhet a légimentőbázis Szekszárdon.
2007 óta tervezték és most végre megépülhet a légimentőbázis Szekszárdon.
A háromtagú családnak még szombat éjjel égett le az otthona, hajnalban elektromos tűz ütött ki náluk. A ház lakhatatlanná vált, a tetőt is meg kellett bontani.
Szoros volt a mezőny, de Bálint gazda kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől az RTL Híradó Év embere versenyen.
A legnagyobb összeg, 2 milliárd 50 millió forint egy az egyben a Sárospataki Művelődési Ház és Könyvtárra jut. A program összesen 30 épületet érint.
Három- és négynaposból sem jut túl sok az idei évre - itt vannak a részletek.
Hogy mit tanácsolnak a pszichológusok? Miként tudjuk megtartani fogadalmainkat az új évben? Ennek jártunk utána.
A Magyar Államkincstár tette közzé az időpontokat, mutatjuk a listát.
Megelőzte a csukát és a német bucót is. Ti szoktátok fogyasztani?
Közel 700-an mártóztak meg az alig néhány fokos Balatonban, az immár hagyománynak mondható 10. Újévi csobbanáson.
A két állat miatt mindkét irányban órákra le kellett zárni a forgalmat. Az egyik olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen el kellett altatni. A másiknak nyoma veszett, még keresik, ahogy egy harmadik, szökött bika is szabadon kóborol.
Rekordidő alatt futottak ki az R betűs rendszámok: 2025-re várható, hogy a jelenleg használt kombináció kifut, ami sok újdonságot ígér az autósoknak.
Az ország túlnyomó részén borult, párás, a középső harmadban ködös lesz az idő.
A rendszerváltás előtti időkben a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt Magyarországon a kender, ami aztán a kétezres évekre csírájában halt el. Békésben néhány éve indult közmunkaprogram keretében próbálják feléleszteni az iparágat.
A 2020-as költségvetésben 2,8 százalékos inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek.
A Quadrantidák meteorraj nagyjából 40 km/s átlagos sebességgel érkezik a január 3-ról 4-ére virradó éjszakán, a hajnali órákban fokozatosan erősödő hullásra számíthatunk.
Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg közösségi oldalán az első újévi szegedi életmentés történetét.
A gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendezik meg a Central European Beer Awards-2020 versenyt, amire házi amatőr sörfőzők és a maximum évente 200 ezer hektolitert előállító kisüzemi kézműves sörfőzdék jelentkezhetnek.
2020 januárjától a rendőrség feladata a légimentés technikai feltételeinek biztosítása.
További fontos feladat lenne a munkavállalók napi, heti és havi terhét, ezt a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehetne elérni.
Kecskeméten született, majd szegedi tanulmányait követően Pesten kezdte meg rendőri pályafutását. Pár év után elege lett a fővárosból és visszatért szülővárosába, ahol vállalkozást indított és rátalált a szerelem is. Papp Viktorral, egykori rendőrrel és sikeres vállalkozóval beszélgetett a HelloVidék.