Mi történik ezekben a megyékben? Csúcsot döntött a házasságkötések száma

HelloVidék   
  Megosztom
Mi történik ezekben a megyékben? Csúcsot döntött a házasságkötések száma

Jelentős érdeklődés övezi a már életbe lépett otthonteremtési és felújítási támogatásokat, melyek hatalmas segítséget nyújthatnak a családalapítás vagy lakásvásárlást tervezők számára. Mindez természetesen hatással van a házasodási kedvre is. A szakemberek szerint az elmúlt 2-3 év igazi „esküvőboom”-nak számított, mivel a házasságkötések száma drasztikusan megemelkedett. A HelloVidék most annak járt utána, hogy mely megyékben ugrott meg leginkább a házasságkötések száma, illetve azt is megnéztük, hol volt a legalacsonyabb a házasodási kedv.

A párok növekvő elhatározását a Központi Statisztikai Hivatal adatai is tükrözik, melyből jól látszik, valóban emelkedésnek indult a házasságkötések száma. Hazánkban a 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után viszont fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között közel a másfélszeresére emelkedett. Ezután szintén emelkedés következett. Míg 2010-ben 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé, addig 2019-ben már 65 268 ezer pár mondta ki a boldogító igent. Az emelkedés pedig a következő évben sem állt meg.

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, és folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv is. Negyven éve volt utoljára olyan magas a házasságkötések száma Magyarországon, mint tavaly. 2020-ban 140 ezer fiatal kötelezte el magát egymás mellett, míg tíz évvel korábban 70 ezren kötöttek házasságot

- mondta Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter a Házasság hete rendezvénysorozat keretében Család-karrier-egyensúly címmel tartott online konferencián.

Hol volt a legnagyobb "esküvőboom"?

Ahogy azt az adatok mutatják, egyre több magyar mondja ki a boldogító igent, viszont arról kevés szó esett, hogy mely megyékben volt a legnagyobb a házasodási kedv. A HelloVidék most ennek alapján utánanézett, hogy mi a helyzet a házasságkötések számával regionális, illetve megyei bontásban.

2020. január–szeptemberben 53 774 házasságkötést anyakönyveztek, 3,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötések száma Budapesten és Tolna megyében csökkent (13 illetve 5,4 százalékkal), a többi megyében emelkedett, a legnagyobb mértékben, 15 százalékkal Bács-Kiskun megyében. A házasságkötések számának alakulását a koronavírus okozta járvány miatt bevezetett csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések befolyásolták.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján láthatjuk, hogy a régiók tekintetében az Észak-Alföld vitte a prímet, itt 11012 házasságkötés történt. A második a Dél-Alföldi régió lett 9221, míg a harmadik pedig a Közép-Dunántúl lett 7976 házasságkötéssel. A legkevesebb házasságkötés viszont a Dél-Dunántúlon (5994), illetve a Nyugat-Dunántúlon (6414) köttetett.

régió neve: házasságkötések száma 2020-ban:
Észak-Alföld 11012
Dél-Alföld 9221
Közép-Dunántúl 7976
Észak-Magyarország 7812
Nyugat-Dunántúl 6414
Dél-Dunántúl 5994

Régiók szempontjából az Észak-Alföld dominált, így a megyei adatok tekintetében is kiemelkedő számokat mutatott. Ugyan a legkiugróbbnak Pest megye bizonyult, itt 8768 házasságkötés történt, a második és harmadik helyen két északi megye áll: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4 568, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4254 házasságkötéssel. A legkevesebb számokat Nógrád megye produkálta, itt összesen 1274 esküvő volt. Tolna (1514) és Zala (1571) megyében sem volt sokkal több házasságkötés, szinte azonos számokkal szorultak a lista végére.

megyék neve: házasságkötések száma 2020-ban:
Pest 8768
Borsod-Abaúj-Zemplén 4568
Szabolcs-Szatmár-Bereg 4254
Hajdú-Bihar 4024
Bács-Kiskun 3764
Fejér 3182
Győr-Moson-Sopron 3158
Csongrád-Csanád 2908
Jász-Nagykun-Szolnok 2734
Békés 2549
Baranya 2491
Veszprém 2457
Komárom-Esztergom 2337
Somogy 1989
Heves 1970
Vas 1685
Zala 1571
Tolna 1514
Nógrád 1274

A falusi csok csak rátett egy lapáttal

Ahogy a fenti táblázat mutatja, az északi régiókban nőtt a házasságkötések száma, az adatok alapján viszont az is jól látszik, hogy ezeken a területeken népszerűbb a falusi csok is, mely másfél éve vált igényelhetővé és azóta is töretlen érdeklődés övez. A HelloVidék éppen ezért folyamatosan beszámolt a támogatás feltételeiről és lehetőségeiről.

Hogy még széleskörűbb információkkal szolgáljunk, elindítottunk egy falusi csok aloldalt, ahol az összes településről készítettünk egyedi elemzést, legyen szó az adott falura vagy kisvárosra vonatkozó legfontosabb népszámlálási adatokról, lakáspiaci és gazdasági statisztikákról. Az aloldal elindulása óta rengetegen böngésztek az összegyűjtött információk között, mi pedig rendszeresen közöltük a látogatottsági statisztikák alapján, hogy mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint 2020 május végéig 10 229 család nyújtott be támogatási kérelmet több mint 54 milliárd forint értékben.

Ezt erősítette meg a Takarékbank adatsora is, mely szerint a csok támogatást az észak-alföldi régióban igényelték a legtöbben (6672 db); közép-magyarország – budapesti régióban pedig a legkevesebben (2097 db). A falusi csok tekintetében a dél-alföldi régió volt a legvonzóbb (600 db igénylés), míg
a közép-magyarországi – pestii régió pedig a legkevésbé (178 db igénylés) vonzó.

Jöhetnek a "csok babák"?

A KSH, Fókuszban a megyék című tanulmánya szerint 2020 I–III. negyedévében Magyarországon 69543 gyermek született. 2019 azonos időszakához képest a születések száma 4,9 százalékkal emelkedett. Megyei szinten a népmozgalmi folyamatok eltérően alakultak: Budapesten és Komárom-Esztergom megyében kevesebb, Veszprém megyében pedig szinte ugyanannyi gyermek született, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a többi megyében 2,0–12 százalékkal több csecsemő jött a világra. A legnagyobb mértékű növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét jellemezte.

Ennek alapján megnéztük azt is, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint, mely megyékben volt a legmagasabb a gyermekszületések száma, illetve azt is, hol volt a legalacsonyabb 2020-ban, éves szinten.

Az országos adatok alapján 92233 baba született összesen az elmúlt évben Magyarországon. A régiós adatok azt mutatják, hogy nem csak a házasságkötések száma és a falusi csok igénylése ugrott meg az északi megyékben, de a gyermekszületések száma is itt volt a legmagasabb. A lista végén a Dél-Dunántúl és a Nyugat-Dunántúl szerepel, ezeken a területeken a házasságkötések számá is jóval alacsonyabb volt a többihez képest.

régió neve: élveszületések száma 2020-ban:
Észak-Alföld 15916
Pest 12975
Észak-Magyarország 12042
Dél-Alföld 11285
Közép-Dunántúl 9698
Nyugat-Dunántúl 8347
Dél-Dunántúl 7772

Megyék tekintetében Pest megye kiugró számokkal bír, mivel itt született a legtöbb baba, összesen 12975. A ranglista második és harmadik helyét viszont itt is két északi megye birtokolja: Borsod-Abaúj-Zemplén 7328, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6487 csemetével. A listavezetőkhöz képest nagyon nagy lemaradás mutatkozik a sor végén. Nógrád megye és Zala megye nagyon alacsony számokat mutat gyermekszületések tekintetében - ahogy az összes többi mutató tekintetében is.

megyék neve: élveszületések száma 2020-ban:
Pest megye 12975
Borsod-Abaúj-Zemplén 7328
Szabolcs-Szatmár-Bereg 6487
Hajdú-Bihar 5748
Bács-Kiskun 4993
Győr-Moson-Sopron 4240
Fejér 4054
Jász-Nagykun-Szolnok 3681
Csongrád-Csanád 3465
Baranya 3139
Veszprém 2877
Heves 2839
Békés 2827
Komárom-Esztergom 2 767
Somogy 2 625
Vas 2 161
Tolna 2 008
Zala 1 946
Nógrád 1 875

2020-ban számos gazdasági-társadalmi folyamatra hatással volt a koronavírus okozta járvány és az annak megfékezésére hozott intézkedések. A házasságkötések számának alakulását a koronavírus okozta járvány miatt bevezetett csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések is befolyásolták, így az eredményeket ez is nagyban alakította. A fenti táblázatok viszont erősen azt mutatják, hogy valami elindult az észak-magyarországi megyékben. Ezt igazolják az emelkedő számok, mind a házasságkötések, mind a megszületett babák száma alapján.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

házasságkötés

házasságkötések száma

megyei adatok

régiós adatok

falusi csok

elemzés

ksh

központi statisztikai hivatal