Vádat emeltek a nyíregyházi gyilkossal szemben: különös kegyetlenséggel ölte meg saját édesanyját

MTI 2024. július 8. 16:06

Különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nő ellen, aki kegyetlenül bántalmazta és halálra szurkálta idős édesanyját tavaly júniusban Nyíregyházán.

Borsodi-Buss Emese, a főügyészség szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, a vádirati tényállás szerint az 50-es évei elején járó nő 2023. június 1-jén elment édesanyja nyíregyházi lakóházához, majd őt ismeretlen okból csaknem egy órán keresztül bántalmazta. A vádlott a 80 éves nőt számtalan esetben kézzel megütötte, megrúgta, majd egy hegyes eszközzel többször nyakon és fejen szúrta édesanyját, aki a helyszínen meghalt - ismertette a szóvivő.

A főügyészség a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a bíróságnak azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével lehessen feltételes szabadságra bocsátani.

Címlapkép: Getty Images