Több százezer kisállat él gazdi nélkül Magyarországon: így segíthetünk rajtuk önzetlenül

HelloVidék 2024. augusztus 12. 20:33

Nyílik az ajtó, ők pedig ott várnak ránk, hogy feltétel nélküli szeretetükkel bearanyozzák az életünket. Kis kedvenceink mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre jótékony hatással vannak, cserébe pedig csupán gondoskodást és biztonságot kérnek. Magyarországon azonban több százezer kisállat él gazdátlanul az utcán kóborolva vagy a menhelyeken egy jobb jövőben bízva. Augusztus harmadik szombatján, az otthontalan állatok világnapján a Mars három módszert mutat be, amely segíthet a gazdátlan állatokon és mérsékelheti az állatmenhelyek terheit. Hiszen mindegyik házikedvenc megérdemel egy jobb világot.

Magyarországon mintegy 5 millió kutya és macska él kis kedvencként, miközben egyes becslések szerint több százezer gazdátlan kisállat vár szerető és biztonságot jelentő otthonra. A vállalat hosszú évek óta elkötelezetten és következetesen dolgozik azért, hogy jobb világot teremtsen a háziállatok számára, kiemelt figyelmet fordítva a menhelyek támogatására, a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítésére. Most három olyan módszer bemutatásával szeretne támogatni mindenkit, e, aki szeretne segíteni a gazdátlan kisállatok életkörülményein és növelni az otthonra találásuk esélyét.

1. Fogadj örökbe felelősséggel!

Minden kisállat megérdemli, hogy biztonságos és szerető otthonra leljen. Az örökbefogadással egyszerre több életet is megváltoztathatunk, hiszen ennek révén csökkenhet a menhelyek terheltsége, lehetővé téve még több állat megmentését és befogadását. Számtalan érv szól az örökbefogadás mellett, például, hogy a menhelyről származó állatok már átestek az alapvető egészségügyi vizsgálatokon és oltásokon, így új gazdiként nagy eséllyel biztosak lehetünk abban, hogy egészséges kedvencre találunk, vagy épp pontosan megismerjük újdonsült kedvencünk speciális igényeit. A gondozók ráadásul jól ismerik a befogadott állatokat, így segíthetnek kiválasztani az életvitelünkhöz, személyiségünkhöz leginkább illő kedvencet.

Az örökbefogadásnak felelősségteljes döntésnek kell lennie, amelynek épp úgy része az évenkénti oltás, az esetleges orvosi ellátás, az ideális táplálék, a fajta számára kielégítő mozgás és játék biztosítása, mint a biztonságos és veszélytelen otthon stabilitása. Elsősorban saját életmódunkhoz, ritmusunkhoz és körülményeinkhez illeszkedő állatot kell választanunk, hogy megfelelő környezetet és törődést nyújthassunk számára.

2. Segítsd adománnyal a gazdátlan állatokat!

A menhelyek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy segítsenek a kóbor kisállatoknak, munkájukat pedig bárki támogathatja. A pénzbeli adományokkal az állatok élelmezését, orvosi ellátását és egyéb alapvető szükségleteik kielégítését, továbbá a menhely állapotának megőrzését, fejlesztését segíthetjük. Az anyagi támogatáson túl, az olyan tárgyi adományok is óriási segítséget jelentenek, mint a takarók, játékok, ételek és tisztítószerek.

3. Önkénteskedj egy állatmenhelyeken!

Az anyagi és tárgyi támogatás mellett az időnkkel és energiánkkal is segíthetjük a menhelyek áldozatos munkáját. Az önkéntesség során részt vehetünk az állatok mindennapi ellátásában, sétáltatásában és szocializációjában, amely boldogabbá teszi a mindennapjaikat, ráadásul akár olyan különleges kapcsolatot alakíthatunk ki egy állattal, hogy végül örökbe is fogadjuk az adott négylábút.

Rengeteg kutya él a menhelyeken, a párommal pedig úgy gondoltuk, ha csak egyen tudunk segíteni, az is csodálatos dolog. Tudtam, hogy a munkám mellett felelőségteljesen tudom vállalni, hiszen dolgozhatok home office-ból és be is vihetem az irodába, ami hatalmas segítség.

- meséli Odett, aki tavaly döntötte el, hogy eljött az örökbefogadás ideje. Nudlival szerelem volt első látásra, a tacskókeverék kutyus pedig már hónapok óta bearanyozza nem csupán Odett otthonát, de munkahelyét is. Az állatmenhelyek gyakran küzdenek erőforráshiánnyal, működésükhöz elengedhetetlen az önkéntesek segítsége. Keresd fel a hozzád legközelebb található menhelyet, és érdeklődj az önkéntes segítség lehetőségeiről!

Ne feledjük, hogy minden apró változással és cselekedettel jobbá tehetjük a holnapot, amellyel nem csupán magunknak, de a háziállatainknak is szebb és harmonikusabb világot teremthetünk

- mondta Czégény Orsolya, a vállalat közép-európai vállalati ügyekért felelős menedzsere.

Címlapkép: Getty Images