Pénzcentrum: Mit jelent a gyakorlatban a digitális oktatás Magyarországon, ami most - kényszer hatására - ismét a mindennapjaink részévé vált?
Radó Péter: A digitális oktatás bevezetése a koronavírusjárvány miatt kétoldalasra sikerült: a középiskolák, gimnáziumok nagy részében jelentős modernizációs löketet jelent. Azok számára, ahol volt ennek kultúrája, ahol ez a gyakorlat eddig is a mindennapok része volt, felszabadulást jelentett a tantermi kötöttségek alól, mind a diákok, mind a tanárok számára. Viszont rengeteg általános iskolában és a szakképzésben - vagyis a nagy többségben - a "teljes elsötétítést" jelenti, még ha ez túl drasztikus véleménynek is tűnik.
Mivel ebben a körben az iskolák - tisztelet a kivételnek - tökéletesen felkészületlenek voltak a digitális világ kihívásaira, a pedagógusok azt próbálják online folytatni, amit offline csináltak. Görcsösen ragaszkodnak a frontális, tanterv szerinti, rugalmatlan hagyományos oktatáshoz. Ahol ugyanazt kell lenyomni a diákok torkán, amit eddig a tantermekben csináltak, csak egy más közvetítő eszközön keresztül.
Ez az, ami - ezt, ha eddig nem tudtuk volna, az elmúlt egy év tapasztalatai egyértelművé tették - nem működik digitálisan. A gyerekek - főleg az alsós korosztály - nem tudnak sokáig passzívan figyelni, tanulni, ez a forma teljesen elszegényíti az interakciókat. Nincsenek gesztusok, szemkontaktus, eltűnik a - gyerekkorban hatványozottan fontos - multilaterális kommunikáció, a tanulók nem tudnak egymással interakcióba lépni. És akkor még nem említettem a szünetek, sportprogramok, fakultációk, és egyéb együttlétek hiányzó szocializációs hatásait, közösségi élményét - írja a Péncentrum.
Mi történt a hátrányos helyzetű gyerekekkel?
A szociálisan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek szinte teljesen kiesnek az oktatásból. Leépül a "sulikultúrájuk". Csakúgy, mint a munkanélküliek esetében: minél hosszabb ideje él valaki a munka világán kívül, annál nehezebben tud visszailleszkedni. Ezeket a gyerekeket nagyon nehéz lesz újraintegrálni. Az ő számukra az egy év lemaradás rengeteg hátrányt okoz. A Rosa Parks Alapítvány kutatása szerint ez körülbelül a korosztály 10%-át érinti, ami hatalmas arány.
A kormányzat az ő problémáikkal egyáltalán nem foglalkozott/foglalkozik. Az elmúlt 10 év központosítása miatt pedig pont az önkormányzatokat lökték ki az oktatás rendszeréből, akik ezt a mostani vészhelyzetben meg tudták volna oldani. Ők vannak közel az iskolához, a szülőkhöz, a helyi társadalomhoz, nekik lehetnének eszközeik a probléma kezelésére. Ezzel kiesett az a főszereplő, aki a drámákat megoldhatta volna.
Több országban a kormányok plusz pénzt és támogatást adtak az önkormányzatoknak a megoldás elősegítésére. Ez lett volna a logikus, hatékony megoldás itthon is. Egy másik réteg azok, akiknek megmaradt valami kapcsolatuk az iskolával, formálisan nem vesztették el a kommunikációt, de valójában igen, mert vagy nekik, vagy a pedagógusnak hiányoznak a digitális kompetenciáik, egyszerűen nem megfelelő, nem hatékony a kommunikáció a két fél között. Mindennek a káros hatásait még nem igazán látjuk, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben fogjuk.
Mi jelent gondot a középosztálybeli családoknál?
Probléma, hogy az alsó tagozatosoknál a kényszer hatására a szülők lettek a pedagógusok, pedig nekik nem ez a dolguk, nem erre vannak kiképezve. Ez hatalmas teher mindkét fél számára, az esetek nagy részében jelentősen megterheli az otthoni kapcsolatokat, rombolja az egészséges szülő-gyerek szereposztást. A tanulásnak szociális térben kell zajlania, ezt a - minden korosztály számára nagyon fontos - élethelyzetet az online világ nem tudja produkálni. Ha optimistán nézem a mostani állapotot, akkor azt gondolom, hogy a jövőben ebből kinőhet a hibrid oktatás. A két fajta, az online és a személyes jelenlét erősítheti egymást.
Hogy működik ez más európai országokban?
A kizárólag online oktatás minden országban katasztrófa. A mértéke viszont nem mindegy, ez attól függ, hogy digitálisan hol tart a társadalom, az iskola. Sajnos azt kell mondjam, e tekintetben az európai országok nagy része jobban teljesít, mint mi. Nálunk az elmúlt 10 év teljesen kiesett ebből a szempontból. A központosítás, a rendszerátalakítás leépítette az iskolák képességeit. Nincsenek szociális munkások, szakemberek, önálló gazdálkodás, eltűnt a segítő önkormányzat. Máshol a digitális fejlesztés sikersztori és fő irányvonal volt. Mi itt állunk "letolt nadrággal".
Mi marad meg a mostani, kényszer szülte új lehetőségekből? - Erről is olvashat a Pénzcentrumon, a cikk folytatásában.
Címlapkép: Getty Images