HelloVidék: Honnan jött az ötlet, hogy egy kávézó és egy kerékpáros bolt egy tető alatt kapjon helyet. Mert az már megszokott, hogy egy kerékpárút melletti helyen van lehetőség a bringát is tárolni, vagy be is viheted magaddal, de megmondom őszintén, hogy ilyen kombóval még nem találkoztam.
Valkó András: Olaszországban és a nagyobb kerékpáros nemzetek városaiban láttam hasonlókat és elhatároztam, hogy ha lesz rá lehetőségem, ezt fogom megvalósítani itthon is. A párommal együtt mindketten a használt autó kereskedelemben dolgoztunk és közben álmodoztunk, vágytunk valami egyedire. Ő inkább egy kávézóban gondolkodott, nekem mindig is a kerékpár volt a szenvedélyem, szóval kiválóan összejött a kettő, és végül 2019-ben nyitottuk meg ezt a helyet.
Miért Pápára esett a választásotok?
Itt születtem, itt töltöttem a gyerekkorom, erős bennem a lokálpatriotizmus, sok embert ismerek, szóval adta magát a dolog, hogy itt próbáljunk meg érvényesülni.
Milyen kötődésed volt a kerékpározáshoz a rajongáson kívül?
Kilenc évesen kezdtem el kerékpározni egyesületben, majd 2004 és 2007 között emiatt költöztem Szekszárdra, ugyanis a serdülő és ifi válogatottságnak alapkövetelménye volt, hogy a csapattal érdemi edzésmunkát tudjak végezni. Szekszárdról egy Olasz/Magyar kontinentális csapathoz kerültem, ahol egy szezon után szívproblémák miatt, abba kellett hagynom a profi versenyzést.
Hogyan derült ki, hogy beteg vagy?
Az eredményeim folyamatosan romlottak, egyre fáradtabb voltam. A magyar bajnokság után több napig nem bírtam felkelni az ágyból és érdemi munkát végezni, ekkor vitt el a csapat vizsgálatokra ahol kiderült a probléma és 2009 januárjában műtöttek meg a városmajori szívklinikán.
Mennyire hiányzik a bringázás?
Most már nem hiányzik, hiszen 2014-ben újra nyeregbe ültem és azóta is folyamatosan gyűjtöm a kilométereket, amikor csak tehetem. Ez persze nem versenysport, hanem szabadidős tevékenység.
Neked van összehasonlítási alapod más országokhoz képest is, hogy látod a magyarországi szabadidős kerékpározás helyzetét?
A nagy különbség a mozgás szeretetében rejlik. A magyarok kényelmesebbek, a szomszédba is autóval mennek, a bringát csak edzés vagy szabadidős tevékenységre használjuk, így pl. az autós VS. bringás közti örök ellentét is sokkal mélyebb nálunk. Nehezen tűrik meg a bringásokat azon az úton, ahol nehezíti, lassítja a forgalmat. Sajnos nagyon kevés kizárólagosan bringa útvonal van, ahol nem kell közben autóúton is haladni, valamint az állapota is kielégítő.
A közgondolkodás megváltoztatása nem könnyű, de hogy látod, mit lehetne tenni ez ügyben?
Az életszínvonal emelkedése, az egyre elérhetőbb árú, jó minőségű bringák, több kerékpárút mind- mind hozzátesz ahhoz, hogy az embereknek nagyobb igénye legyen a bringázás iránt. Ha nagyobb az igény, akkor már nem kell semmi különleges extra, mert a tárolási lehetőség, szervíz háttér, mosási lehetőség, a kifejezett kerékpáros túrák, programok szervezése ezt fogja követni.
Akkor te pozitív tendenciákat látsz ez ügyben?
Az elmúlt 5 évben úgy gondolom egy startup-hoz hasonló robbanás következett be a kerékpáros kultúrában. Az autósok toleránsabbak , az emberek nem csak közlekedési eszközként használják a bringát hanem szabadidős tevékenységre, kikapcsolódásra. Nagyobb városokban sokkal többen pattannak bringára, mert rájöttek, hogy gyorsabb, kompaktabb mint ülni a dugóban, nem beszélve a környezet tudatosságról.
Pápán mi a helyzet ez ügyben, itt is ezek a folyamatok jellemzőek?
Pápán viszonylag kevés kerékpárút van, viszont nincs nagy forgalom, így bátran lehet a főutakon is félelem nélkül tekerni. Viszont ami jó hír, hogy folyamatosan bővül a városunk bringaút hálózata is. Most épülni a városban egy sportcentrum, ahol helyet kap egy Pump track pálya is, amiben nagy bizodalmunk van, akár egyesületi és utánpótlás nevelés céljából is látok benne fantáziát.
Milyen volt a fogadtatás, amikor megnyílt a HeloVelo?
Természetes először, mint minden ami új, berobbant, majd nyáron jött egy kijózanítóan erős visszaesés, amit nehezen éltünk túl, de az ősz kezdete és a hely varázsa meghozta a várva várt jó forgalmat a kávézó terén. A párom (Cseh Evelin) fantasztikus forrócsoki költeményei és szendvics különlegességeire egyre többen érkeztek és a pandémia kezdetéig folyamatosan bővülő vendégkörre tettünk szert.
Honnan tudtak rólatok, honnan érkeznek a vendégek?
Én nagyon sok bringást ismerek, ez egy olyan közösség, ahol nagyon gyorsan terjed a hír. Egyre többen iktatják be úticélnak az üzletünket, ha bringások, akkor azért, ha ínyencek pedig a hasuk vonzza be a vendégeket. Győrből és Veszprémből sokan érkeznek kerékpárral egy jó edzés frissítőpontjának tekintenek minket. Vannak olyan kirándulók, akik azért szervezték Pápára a szállásukat egy-egy napra, hogy nálunk tudják kezdeni a reggelt. A szájhagyomány mellett még természetesen a közösségi média erejében bízunk, ami eddig maximálisan be is jött.
Hogyan viszonyul egymáshoz a bringabolt és a kávézó közönsége?
A kávézó természetesen sokkal több embert vonz be mint egy kerékpárbolt, ez által akarva akaratlanul is látják a bringákat, így ha valakinek a kisördög befészkeli magát a fejébe és egyre több inger éri, valószínűleg elcsábul és bringára pattan. A kávézónak van egy állandó bevétele amire mindig tudunk számítani, a bringa viszont szezonális, így tökéletesen kiegészítik egymást. Nem beszélve arról, ha valaki csak egy defekt cserére érkezik, közben tud inni egy kávét és az nyilván plusz élmény is neki.
Hogy érintette a covid járvány az üzletet?
Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ha azt mondom, hogy a kávézót borzasztóan rosszul, a bringás részt viszont a szokásoshoz képest felhúzta. A pandémia beköszöntével olyanok is kerékpárra ültek, akik addig nem is gondoltak erre, és jellemző, hogy az egy évre szánt árukészletünk már nyárra elfogyott. Ennek örülünk és azt reméljük, hogy hosszú távon is sokan maradnak meg ennél a gyönyörű sportnál.
Mennyire tudta ellensúlyozni a kávézó bevétel kiesését a bringa bolt szárnyalása?
Nem tudta, hiszen kerékpárt sokkal kevesebbszer vesznek az emberek, mint egy jó kávét, vagy krémest. Az idei év valószínűleg szintén veszteséggel fog zárulni, hacsak valami csoda nem történik.
Fotók: Molnár Miklós