Aggódhatnak a horgászok: döbbenetes, milyen halat fogtak ki a Dunából

HelloVidék 2022. július 31. 15:30
Tolnán eddig még senki nem látott amerikai pettyes harcsát. Az idegenhonos harcsa megjelenése aggodalomra ad okot.

Buchmüller Róbert július 25-én süllőzésre indult a Tolnai Horgászegyesületek vízterületén, amely az óriási holtágairól ismert. A vízterület megközelítőleg 75 hektár nagyságú. A folyószabályozás előtti korokban az ős-Duna itt kanyargott. A Duna itteni szakaszán jelentős a szürkeharcsa, és a ponty állománya is, emellett jó szerencsével szinte bármilyen halat kifoghat az idelátogató szerencsés horgász, a 14 folyamkilométer hosszú vízterületen - írta az Agrojager.hu.

A horgász Szekszárd és Paks között, Tolnához közel, a Duna egyik holtágán horgászott. Késő délutánra ért ki a vízpartra. A szereléke egy csúszóólomból és egy tirolifából állt. Bodorkát és snecit kínált fel a ragadozóhalaknak. Este nyolc óra után, a bot spicce megremegett. Egy finom, húzogatós kapást figyelt meg. A következő másodpercben pedig valami erőteljesen elhúzta a szerelékét. A sportos hal, sokáig küzdött mire a szákba tudta terelni. Már a fárasztásnál látszott, hogy valami furcsa halat sikerült megakasztani. Kézbevételkor még nagyobb lett a bizonytalansága

- írták.

A világháló adta lehetőségeknek köszönhetően a meglepett horgász és segítői gyorsan meg is találták az interneten az ismeretlen fajt. Tolnán eddig még senki nem látott amerikai pettyes harcsát. Az idegenhonos harcsa megjelenése aggodalomra ad okot.

A vízterületen ugyanis jelentős számban él busa, és amur is, amelyek az eddigi megfigyelések alapján képesek leívni. A pettyes harcsa vélhetően megszökött, vagy valaki(k) szándékosan a Dunában engedték el. Az idegenhonos halak azonban óriási pusztításra képesek az őshonos halállományokban

– hívta fel a figyelmet Bochmüller Róbert horgász.

Egyelőre nem tisztázott, hogy miként kerülhetett a holtágba és az sem, milyen hatással lehet megtelepedése esetén a magyar faunára.

Címlapkép: Getty Images