Eladták a szombathelyi lakásukat, abból vették a düledező vidéki majorságot: csodát műveltek vele

Keresve se találhatnánk idillibb helyszínt egy délutáni beszélgetéshez, mint egy istállót, ahol cirmos cicák nyújtózkodnak a széna tetején, a dróton fecskék csivitelnek. Kint éppen elállt az eső, és már nyergelik a lovakat. Györgypál Zoltánné Éva is enni ad Apósnak, a 8 éves muraközinek, de nem akármilyen hátaslóról beszélünk:

Ez egy hidegvérű ló, robusztus, nagyon nyugodt, ettől is alkalmas lovasterápiára. Jellemzően a lovak 10-12 éves korra érnek be igazán, akkora már kicsit lenyugszanak, sok tapasztalatot gyűjtenek. Függ persze a lovak személyiségétől és a fajtájától, hogy melyik való terápiára.

- meséli Éva, akivel a Vas megyei Balogunyomban, az Unicornis Lovasterápia és Lovasközpontban találkoztunk.

Férjével, Zoltánnal több évtizeden át foglalkoztak itt lovasterápiával és lovastornával, volt idő, amikor a család 22 lovat tartott. Mára csak ez az egy maradt, Após. Éva még a pandémia idején nyugdíjba ment, 2021. decemberében eladták a lovardát, azóta bérlőként járnak már vissza. Férjével a szomszédos faluba, Jákra költöztek, de a lovasterápiát folytatják, ahogy a több évtizede működő Unicornis Egészségforrás Alapítványt sem hagyták magára. Éva hivatását tekintve gyógytornász, egészségfejlesztő mentálhigiénés, alternatív mozgásterapeuta, de mostanában egyre többen ismerik úgy is, mint szakrális körtánc-oktatót. Sokoldalú szakember, aki ha ideje engedi, még futó edzést is tart.

Lovaglásról, futásról, a kezdetekről…

Ahogy Éva meséli, egy születésnapnak köszönheti, hogy 9 évesen egyáltalán lovagolni kezdett:

A barátnőm édesapja újságíró volt. Épp náluk jártam, amikor a szombathelyi lovasiskola vezetőjének, Makkos Vili bácsinak születésnapja volt, és az édesapa hozzá készült interjúzni. Megkérdezte, nincs-e kedvem csatlakozni, és én örömmel mentem. Ott is ragadtam. Tehetséges voltam, már nagyon hamar díjugróként versenyeztem. A ’70-es évek közepén országos bajnokságokon szép eredményeket értem el a Savaria nevű lóval. Összesítésben három forduló alapján a mezőnyben országos 2. lettem ifjúsági kategóriában. Magyarországon akkoriban országos szintű ifjúsági lovas egyedül voltam lány. Sok bajnokságon megvertem a fiúkat. Amikor felkerültem Budapestre a gyógytornász képző főiskolára, ez a karrier félbeszakadt, mert akkoriban állami lovakon versenyeztünk, és aki nem kapott jószágot, az nem tudott elindulni. Aztán tájfutó lettem, majd jött a triatlon. Magyarországon 1984-ben volt az első triatlon verseny. Viszonylag jól úszom, biciklizem, elég jól futottam is, hát elindultam. Akkoriban még senki sem tudta, hogy mi is ez a sport, beneveztünk virtusból, aztán a versenyen egyszer csak kiabáltak utánam, hogy te vagy az első, fussál! Volt egy jó kis amatőr csaptunk, összejártunk, edzőtáborokat csináltunk, összetartó társaság lettünk.

Az Egészségügyi Főiskola Gyógytornászképző Szakán végzett, és 1980-ban a szombathelyi Markusovszky kórházban gyermekekkel, főleg fogyatékkal élőkkel kezdett el foglalkozni. Ezidőtájt hallott először a lovasterápiáról:

A tévében láttam egy riportot a Gézengúz Alapítványról, akik a gyógytornát gyógyúszással és lovasterápiával kombinálták. Annyira megtetszett ez nekem, hogy elővettem a lovas tudásomat, mellé gyógyúszást – hidroterápiás rehabilitációs gimnasztikát – tanultam Budapesten, aztán hallottam, hogy Ausztriában is mennyire komolyan foglalkoznak ezzel. Utánajártam, hogy hogyan is működik a lovasterápia. Dolgoztam a korai fejlesztőben is, majd kollégáimmal saját vállalkozásba fogtunk: a gyógytorna mellett megteremtettük a gyógyúszás és a lovasterápia feltételeit. A vállalkozás 1991-től 1997-ig működött, utána létrehoztuk az Unicornis Egészségforrás Alapítványt.

Kezdetben kifejezetten sérült gyermekek lovasterápiás ellátását végezték. Tevékenységi körük az évek alatt bővült szakemberképzéssel, lovak kiképzésével, lovasoktatással, vizsgákra, versenyekre való felkészítéssel. Éva 1997 óta a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) elnökségi tagjaként külföldi, neves szakemberektől tanulhatott, német vizsgabizottság előtt szerezte meg lovasterápiás oklevelét, és az MLTSZ oktatási programjában mint oktató vesz részt. Központjuk az MLTSZ gyakorlati oktatóhelye volt, míg létre nem jött a fóti központ. Közreműködött a magyar viszonyokra megvalósítható lovasterápiás képzés kidolgozásában, így 2001-ben elindulhatott a lovasterapeuták képzése.

Éva meséli, a kezdeti időszak mozgalmas volt, a lovakkal bejárták Vas megyét. Lukácsházán kezdték, majd beköltöztek a szombathelyi lovasiskolába, aztán Söpte következett, onnan a Vasi Skanzenbe költöztek, ahol elég mostoha körülmények között dolgoztak. A kilencvenes évek végén ezért is döntöttek úgy, hogy végre saját speciális lovasiskolát csinálnak. Akkoriban találtak rá a balogunyomi kastély elhagyatott majorsági épületeire.

Eladták a szombathelyi lakásukat, abból vették meg a romos majorságot

Bent aztán az istálló melletti házban előkerülnek a régi albumok, benne a kezdetek, a lepusztult majorság, 1,5 hektár földterülettel, amit 1999-ben, saját szombathelyi lakásukat eladva vásároltak meg férjével. Az utolsó utáni pillanatban mentették meg a romos istállókat is:

1999-ben költöztünk ide a falu szélére, a balogunyomi kastély egykori majorságába. Olyan helyet kerestünk, ami alkalmas lovas tevékenységre, és meg is tudjuk fizetni. Az első tél szörnyű volt, még zárható helyiségünk sem volt. Először a tetőket csináltattuk meg, utána a szigetelést, majd az istállót és a karámokat, aztán egy pályázat jóvoltából építhettük meg a fedeles lovardát, majd a főépület külső tatarozása következett 2005-06-ban. Ezúton is köszönöm a rengeteg segítséget a családomnak, barátainknak és az ismerőseinknek.

Egyedül, önerőből nem boldogultak volna, pályázatokból, támogatásokból azonban pár év alatt sikerült megépíteniük, aztán folyamatosan fejleszteni és szépíteni kellett.

Csak a lovasterápiából nem lehet egy lovasközpontot fenntartani

Az elmúlt évtizedekben mindennel foglalkoztak, ami lóval kapcsolatos, mivel csak a terápiából nem lehetett volna a központot fenntartani, Éva gyógytornászként is folyamatosan dolgozott és tanított is.

Pályáztunk is nagyon sokat, akkoriban még könnyebb volt a pályázatírás. A működési költségeinket elő kellett teremteni. A lovasterápiáért senki sem tud annyit fizetni, amennyibe ez valójában kerül. Ha leosztanám egy hónapra, hogy mennyibe kerül csak a ló tartása, a mi bérünk meg az egyéb költségek, horribilis összeg jönne ki. Mivel terápiáról volt szó, nem mindenkitől várható el, hogy ezt ki tudja fizetni, ezért is van óriási szükség az alapítványi működésre. A terápiának van egy költsége, de mindenki saját anyagi helyzetéhez mérten járul hozzá a tényleges kiadásokhoz. Szóba se kerülhetett, hogy ebből meggazdagodjunk, hónapról hónapra éltünk.

A szombathelyi korai fejlesztővel (Aranyhíddal) volt egy kedvezményes megállapodásuk. Délelőtt jött két-két csoport, csoportos foglalkozásokat tartottak. Délután meg volt az oktatás, a lovastorna és a lovasterápia, emellett pedig, hogy fenn tudják tartani a központot, bértartással is foglalkoztak.

Megérezték először a 2008-as válságot, aztán a Covid- bezárásokat

Éva a pandémia idején negyven év után nyugdíjba ment, 2021 decemberében eladták a lovardát, de ennek is külön története van:

2008-ban már volt egy válságos időszakuk, amikor pályázni is nagyon nehezen lehetett, felmentek az árak, a szülőknek is nehezebb volt, akkor éreztünk először egy megbicsaklást. De egész jól átvészeltük. Akkoriban csináltuk a fedeles lovardát. Folyamatosan dolgoztunk. Ennek megvan az előnye meg a hátránya is, éjjel nappal lehet dolgozni. Az egy komoly időszak volt fizikailag. Aztán amikor jött a covid, a nagy riadalomban először be kellett zárnunk, akkor lenullázódtunk. Akkoriban 10-11 lovat tartottunk, a takarmányuk megvolt, csak nem lett bevételünk. Zoli, a férjem egyéni vállalkozóként dolgozott, én az alapítvány alkalmazottja voltam, itt éltünk családilag is a lovardában. Az árak mentek felfelé, ezért kapóra jött, hogy akadt vevő a lovardára. A lebonyolítás sem volt problémamentes, a vevő nem tudott azonnal kifizetni, mert nekik sem fizettek, mi pedig nem tudtuk kifizetni a házat, amit kinéztünk - eléggé neuralgikus időszak volt, de végül rendbe jött minden, aztán ’21 nyarán költöztünk.

Sokan elvégezték Magyarországon is a lovasterápia-képzést

Ahhoz azonban, hogy hivatásszerűen ezt csinálhassa valaki, komoly szinten kell tudni lovagolni, a lóval bánni, másrészt terápiás szakembernek kell lennie: gyógytornásznak, pszichológusnak vagy gyógypedagógusnak.

Azoknak, akik felnőtt fejjel szeretnének nekiállni lovagolni tanulni, hogy terapeuták lehessenek, mind anyagilag, mind időben, mind fizikai korlátokban sokkal nehezebb dolguk van, mint azoknak, akik gyerekkorukban megtanultak lovagolni. A lovasterápia komplex feladat, egyrészt sérült emberekkel foglalkozunk, akiknek bizonyos képességei hiányoznak, másrészt megfelelő módon kell tudni bánni a lóval is, hogy mindenki biztonságban legyen, és a terápiás célt szem előtt tartva dolgozhassunk.

Közel 200-an vannak, akik elvégezték a képzést, de például a hippoterápiában nagyon kevesen dolgoznak, az országban összesen jó, ha 5 aktív terapeuta van jelenleg. Ez a lovasterápia gyógytornász része, ami a mozgásfejlesztésre irányul, és jellemzően mozgássérültekkel végzik:

Talán azért is annyira speciális, mert mindig egyéni kezelés, és mivel mozgássérültek a pácienseink, 2-3 segítő is kell hozzá, hogy a felszállás, a leszállás, a terápia biztonságos legyen. A hippoterápia a lovasterápia legköltségesebb ága. Foglalkozunk gyerekekkel és felnőttekkel is. Neurológiai betegségeken tudunk segíteni.

Külön ág a gyógypedagógiai lovaglás, ezzel foglalkoznak a legtöbben. A módszerrel többek között értelmileg akadályozott, down kóros, autizmussal élő, viselkedés-, kommunikációs-, és beszédproblémákkal küzdő gyerekeket lehet fejleszteni. Ezen a területen dolgozik a legtöbb lovasterapeuta. Itt lehet akár csoportos foglalkozást is tartani.

A harmadik irányzat a pszichológiai lovasterápia. Ezen a területen sem dolgozik sok terapeuta. Létezik még egy ág, a parasport, azok számára, akiket terápiával már nem lehet tovább fejleszteni, de a páciensek megszeretik a lovat. Ilyenkor speciálisan képzett edzők tanítanak a sérülésnek/állapotnak megfelelő szinten lovagolni, akár még versenyezni is.

Mitől olyan hatásos ez a terápia?

Léteznek más állat bevonásával végzett terápiák is. A kutya is motivál.

A lónak nagy előnye, hogy rá is lehet ülni. Labdázunk, játszunk, minden olyasmit felviszünk a lóra, amit egy tantermi, vagy tornatermi foglalkozásban próbálnának csinálni a gyerekek, csak így sokkal izgalmasabb.

A lónak óriási a motivációs ereje, és nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is.

A másik óriási előnye, a ló mozgása. Ha felülsz rá, és elindul lépésben, úgy mozgatja a törzsedet, mintha járnál. Ez egyrészt az izomreceptorokon, másrészt az egyensúlyszerven keresztül is hat az idegrendszerre. Egy borzasztó erős ingert ad az agynak, amitől kénytelen dolgozni, elkezd fejlődni. A harmadik, hogy ez nem egy terápiás közeg, hanem szabad téren zajlik. Ráadásul ezek mind együtt hatnak. Jellemzően egy vizsgálattal kezdjük el a terápiás munkát, végignézem a páciens dokumentációját, hogy miért kerestek meg, tudok-e segíteni, és ha igen, akkor hogyan: lovastorna lesz, vagy tanítom lovagolni, vagy hippoterápia lesz, ahol főleg a ló mozgásával dolgozom, vagy a ló ápolása, vezetése lesz a fő feladat. A lovasterápia nem mindig jelent lóra ülést. A foglalkozás során mindig azt erősítem, arra dolgozok rá, ami szükséges a terápiás cél eléréséhez. Egy pedagógus egy ízben azt mondta, hogy mindig itt kellene tartani az olvasásórákat, mert a lovardában a gyerekek elolvassák azt is, amit a tanteremben nem, a lónak sokkal szívesebben olvastak.

A lovasterápia elsősorban a páciensnek, de az oktatónak is óriási sikerélményeket ad:

Azt, hogy a 60 éves edzőt, aki egy reggel úgy ébredt, hogy lebénult az egyik oldala, 10 alakalom alatt el tudtam juttatni a ló segítségével oda, hogy sétált bot nélkül. Vagy a kisfiú, aki első alkalommal ki se szállt az autóból, annyira szorongott, mellette súlyos diszlexiás volt. Ő egy nyár alatt megtanult lovagolni, a legtehetségesebb lovasom volt. Az iskolában csodálkoztak, hogy beszél a nyári élményeiről, olvasható az írása, összekapcsolja a betűket, bent marad a vonalközben. Sokáig lehetne sorolni a több mint 30 év sikertörténeteit. Nagyon ritka, de előfordul az is, amikor azt kell mondanom, hogy nem tudok segíteni.

A terápiás lovakat külön válogatják

Komoly vizsgálatnak vetik alá ezeket a lovakat, de a terápiás lovaknak nincs meg a valós értékük:

Nekem ez a ló megfizethetetlen, mert tudok vele dolgozni, de nem tudnám annyiért eladni, amennyi az értéke. Egy hobbiló kategória, nem versenyló. Herélt, tehát nem lehet tenyészteni. De első ránézésre nem mindig lehet látni, hogy mennyire jó egy ló, vagy van vele valami probléma. Én is vettem már úgy lovat, hogy jónak tűnt, de később kiderült, hogy nem egészséges. A választás attól függ, hogy mire kell, parasportra, vagy gyerekekkel akarunk foglalkozni vagy felnőttekkel, a mérete is függ ettől. A hippoterápiában a lépésének nagyon jónak kell lenni, olyan hátalakulás kell, ami a pácienseknek megfelelő, a mentalitásáról nem is beszélve. Egészséges, jól izmolt legyen, beteg, sánta, kehes lóval nem tudok terápiát csinálni. A lovat is kínoznám, mert a terápiás munka mentálisan nagyon megterhelő az állatnak, kell mellette más, változatos munka is neki, hogy ezt kompenzálja, megtartsuk a munkakedvét.

A ló számára ez a munka eléggé monoton. Nyugodtan kell állnia, ha billegnek rajta, ha sikítanak, vagy rugdossák, vagy tépik a sörényét, arra sem reagálhat. Ha menni kell, akkor meg menni kell, abszolút együttműködőnek kell lennie. Nem jó sem a nagyon tompa, sem az izgága ló.

A ló alapvetően menekülő állat, ha valami furcsát észlel, akkor elszalad, ha nem tud, akkor védekezik. Ezt számításba kell venni, hogy itt olyan pácienseink vannak, akik nem biztos, hogy tudják kontrollálni a mozgásukat, a viselkedésüket, és a baleseteket a minimálisra kell csökkenteni.

Töretlenül népszerű a gyermekek körében a lovaglás

A covid után a lovaglás népszerűsége felerősödött – meséli Éva. De szakemberként sem gondolja, hogy feltétlenül minden gyereknek lóra kell ülni. Akinek van affinitása, lehetősége, annak persze:

Ha valaki lovagolni tanul, ott más a cél, mint terápiában. Vannak sikerélmények, kudarcok, mert lepotyog az ember, nem arra megy a ló, nem ugrik be vágtába stb. Bátorság, türelem, kitartás, érzékenység, ugyanakkor bizonyos vagányság is kell ehhez a sporthoz. Az senkinek nem érdeke, hogy örökké futószáron menjen körbe-körbe. Hanem hogy minél inkább önállósodjon, minél többet megtanuljon a lovaglás technikájáról. Általában 100 kezdő lovasból talán 10 jut el odáig, hogy megpróbálja a versenyzést, és talán egy lesz versenyző. Nálunk 5-7 évesek annyian voltak, mint égen a csillag. Ők lovastornával kezdtek, de az iskolakezdéssel nagy volt a lemorzsolódás. A lovaglás nagyon jó nevelő sport egy jó edző vezetésével. Magától nem csinál semmit a ló, neked kell irányítani. A feladatot vagy meg tudod csinálni vele, vagy nem. Nem lehet megmagyarázni, kibújni a felelősség alól.

Nagyon nagy a szórás, mennyiért lehet ma lovagló órákat venni

Ha az interneten beütöd azt, hogy lovaglás árak, akkor 3500 forinttól 15 ezerig vagy még többig fog adni árakat. Éva szerint ez főként attól függ, hogy ki hogyan tartja a lovakat, milyen lehetősége van takarmányt szerezni, milyen környéken van. Ahol van betonút, könnyű megközelíteni, van fedeles lovarda, versenyzési lehetőség, infrastruktúra, ott magasabb.

Budapest környékén nagyon magasak az árak, itt a nyugati részen is egy kicsit magasabbak, mint keleten.

Megéri saját lovat venni?

A lótartás felelősségteljes dolog – szögezi le Éva, ráadásul nagyon mellé lehet nyúlni, ha valaki nem ért hozzá, aztán fizetheti az állatorvosi költségeket. Hogy egy ló mennyibe kerül, sok mindentől függ: a korától, a származásától, a képzettségétől, nemétől, eredményeitől. Amivel már lehet valamit kezdeni, az milliós nagyságrend. Ha az embernek szerencséje van, ki lehet fogni jót olcsón,

Mi is vettünk 400 ezerért 11 éves lovat, akit mi tanítottunk be, nagyon jó ló lett, de nem ez a gyakorlat.

Ha saját lovat tartunk bértartásban, annak a költsége is elég változó: attól függ, hogyan tartják, ha csak kint van egy legelőn, esetleg egy kis szénát kap meg vizet, vagy benn áll egy boxban, ellátják, etetik, trágyázzák naponta, esetleg még járatják is – itt is nagy a szórás: 35-től 180 ezerig terjedhetnek a költségek.

Akik hetente kétszer járnak lovagolni, kiszámolták, hogy még mindig olcsóbb a bérlovaglás, mintha saját lovat tartanának, mert akkor neked kell gondoskodni a mozgatásáról, a felszereléséről, mindenről.

Volt már arra is próbálkozás, hogy kifejezetten a terápia miatt vettek családok lovat, de Éva szerint ez nem szerencsés:

Van a ló, a páciens meg a terapeuta, a lovasterápia mindig ebben a háromszögben zajlik. A terapeuta feladata, hogy koordinálja az egészet. Ha egy sérültnek vesznek otthonra lovat, abból nem lesz terápia. A lóval való bánás egy szakma. Bele lehet születni, de ha csak látom, hogy mások lovagolnak, nagyon egyszerűnek tűnik. Ha laikusok vesznek egy lovat, ez se a lónak nem jó, se a gazdájának. Ha valaki lovagol, és eljut oda, hogy szeretne saját lovat, akkor is nagyon meg kell gondolni. Általában azt gondolják, mint a kutyánál, hogy vesznek egy kölyköt, és majd a gyerekkel együtt felnő. A lónál ez nem így van. Kezdő lovasnak tapasztalt ló kell. Tőle meg tud tanulni dolgokat. Ha mind a kettő kezdő, az katasztrófa. Abból baj lehet. A ló nagy darab, erős, és nincs tudatában az erejének. Alapvetően szociális lény, ménesben, szigorú hierarchiában élnek. Ha a lovas ezt nem tudja, nincsenek eszközei, a ló könnyen átveheti a vezető szerepet, és akkor nekem nagyon rossz lesz. És ez még csak a ló tartása, a lovagláshoz még több tudásra van szükség.

Címlapkép: Getty Images