Döntöttek, most erre is áldoznak: egyszerre két emlékművet is állítanak Szegeden - kiderült, miért is

MTI 2024. június 28. 14:12

Emlékművet állítanak Szeged egykori két tudós rabbijának, Lőw Lipótnak és Lőw Immánuelnek a nevüket viselő parkban - döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.


 

Lőw Lipót (1811-1875) nagykanizsai, majd pápai rabbi volt, 1850-től haláláig pedig Szeged főrabbija. Az egyenjogúsítási mozgalom egyik legnagyobb alakjaként, elsőként tartott magyar nyelven istentiszteletet egy zsinagógában. Az 1848-49-es szabadságharcban nemzetőr tábori lelkészként szolgált, beszédeiben a forradalmat támogatta, amelyekért fegyházfogságra is ítélték. Szegedi évtizedei alatt szerkesztette a nemzetközi hírű Ben Chananja folyóiratot, tudományos és vallási kérdésekben megkerülhetetlen szakértővé, illetve a magyarországi neológ zsidóság vezetőjévé vált.

Fia, és mind tudományos, mind vallási munkájában méltó utódja volt Lőw Immánuel (1854-1944), aki néhány évvel apja halála után lett szegedi főrabbi. Hittudósként, orientalistaként és művelődéstörténeti íróként már fiatal korában nagy nemzetközi hírnévre tett szert. Kezdeményezője és irányítója volt a szegedi Új Zsinagóga építésének, amelynek üvegablakait is megtervezte. 1927-től 1940-ig - amíg lehetett - felsőházi tagként képviselte a magyar neológ zsidó közösséget. 90 évesen ő is a szegedi gettóba került, majd az ezt követő deportálás közben Budapesten meghalt.

Az emlékmű tervezésével Székó Gábor szobrászművészt bízta meg az önkormányzat. Az alkotás süttői mészkőből készül. Az emlékművet a tervek szerint ősszel avatják fel a Holokauszt 80 programsorozat keretében. Ekkor a két rabbi életét és munkásságát bemutató konferenciát is szerveznek.

Címlapkép: Getty Images