Kiadták a figyelmeztetést: brutális vihar készül lecsapni ezekre a vármegyékre hétfőn

MTI 2024. június 30. 13:33

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a délnyugati és az északkeleti országrészekben hétfőn.


 

Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a hét vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint vasárnap estétől növekszik a zivatarok valószínűsége. Kezdetben elsősorban északnyugaton, a Dunántúl északi részén alakulhatnak ki zivatarok, majd a középső országrészben, a főváros térségében, illetve éjféltől egyre inkább az ország északi, északkeleti harmadában és az Észak-Alföldön. Zivatarok környezetében intenzív csapadék, viharos, óránkénti 60-80 kilométeres szél és néhol jégeső fordulhat elő.

Hétfőn a déli óráktól elsősorban a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten és az Észak-Alföldön válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, és néhol heves zivatar is előfordulhat. Az ország többi részén kisebb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok.

A zivatarokat általában viharos szél, a hevesebb viharokat óránkénti 90-100 kilométeresnél is erősebb széllökések, jégeső és intenzív csapadék kísérheti. Hétfőn az éjszaka első felében még előfordulhatnak zivatarok, amelyek lecsengése csak hajnaltól várható.

Címlapkép: Getty Images