Volt dolga a tűzszerészeknek: ennyiszer riasztották idén már az egységeket

MTI 2024. július 5. 13:01

Idén több mint 800, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 150-nél is több eset igényelt azonnali intézkedést.

A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede pénteken Facebook-oldalán közölte: a legtöbb bejelentés továbbra is Fejér vármegyéből érkezett, innen 144 alkalommal hívták a katonákat feltételezett robbanóeszközhöz az év első hat hónapjában. Pest vármegyében 124, Veszprém vármegyében 72 alkalommal kezeltek robbanóeszközöket a katonák.

A fővárosban és Pest vármegyében kellett a legtöbbször soron kívül, vagyis 24 órán belül intézkedniük a feltételezett robbanóeszközök miatt, összesen 67 alkalommal. Fejérben 13, Komárom-Esztergom vármegyében 10 alkalommal kellett soron kívül intézkedniük.

A bejegyzésben felidézték: Fejér vármegyében, Nagyegyházán egy családi ház közelében húzódó gyalogos úton, közterületen került elő egy gyújtószerkezet nélküli, 82 milliméteres szovjet repesz aknavető gránát júniusban. Szintén júniusban eső mosott ki egy kilőtt állapotú, 105 milliméteres magyar romboló gránátot Székesfehérvár és Zámoly között, egy kukoricás mellett vezető földes úton. A Pusztaszabolcs melletti Felsőcikolapusztán pedig egy társasház kertjében 4 darab 7,5 centiméteres német páncéltörő lőszer és 13 darab 7,5 centiméteres német repesz lőszer került elő márciusban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencs külterületére egy mezőgazdasági gépbe szorult, 10 centiméteres repeszromboló gránáthoz riasztották a tűzszerészeket áprilisban. A robbanóeszköz kilőtt állapotú volt, így még gépbe szorult helyzetében távolították el élesített gyújtószerkezetét a katonák. Sátoraljaújhelyen pedig a Bortemplom tornyában áprilisban, a felújítási munkák alatt találták meg a 15 centiméteres német repeszromboló gránátot, amely valószínűleg 1944 decembere óta szunnyadt a padló alá fúródva.

A Komárom-Esztergom vármegyei Csép külterületén 63 darab, 82 milliméteres szovjet repesz aknavetőgránátot - összesen 250 kilogrammnyit - találtak egy szántóföldön áprilisban.

Somogy vármegyében, Siófokon egy bevásárlóközpont parkolója melletti töltés oldalában találtak összesen 75 darab, különböző típusú második világháborús robbanótestet márciusban.

A Csepeli Szabadkikötő területéről pedig egy szovjet és egy német 250 kilogrammos légibombát szállítottak el a tűzszerészek januárban.

Címlapkép: Getty Images