Embercsempészek ellen emeltek vádat Kecskeméten: ez volt a módszerük

MTI 2024. augusztus 6. 13:01

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hét férfi, egy nő és egy fiatalkorú lány ellen, akik embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezeteket segítettek.

A vádirat szerint egy Kistelek közeli településen élő férfi 2021-ben megállapodott az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezet szerb vezetőjével abban, hogy fizetség ellenében a szerb-magyar határ közeléből migránsokat szállít az osztrák-magyar határ közelébe.

A férfi a szerb vezető utasítása alapján irányította és szervezte az embercsempészés magyarországi lebonyolítását: sofőröket szervezett be, biztosította a szállításhoz szükséges járműveket, valamint szükség esetén gondoskodott a migránsok elszállásolásáról.

Csaknem 5 hónap alatt a férfi 7 szállítást vállalt. Az első alkalmával, 2021 decemberében 22 migránst zsúfoltak be egy személyszállításra alkalmatlan tehergépkocsi rakterébe, amelyben sem ülőhely, sem fűtés nem volt. Emiatt a több mint háromórás - végül rendőri ellenőrzéssel megszakított - szállítás a raktérben összezsúfolódva utazóknak jelentős testi-lelki szenvedéssel járt.

A férfi testvére 2022 áprilisára önállósította magát és egy albán állampolgár által vezetett embercsempész-bűnszervezetnek vállalt fuvarokat. Hasonlóan járt el a férfi élettársa fiatalkorú unokahúgának párja, aki 2022-ben egy török vezetésű bűnszervezetnek vállalta migránsok szállítását. A vádlott az elkövetésbe bevonta fiatalkorú élettársát is, aki rendszeresen vele tartott a fuvarok során.

Az öt vádlott tudott egymás tevékenységéről, az eltérő bűnözői csoporthoz kapcsolódásukról, alkalmanként a szállításoknál ki is segítették egymást.

Az ügyben még további négy - a bűnszervezetekben részt nem vevő - férfit vádol a főügyészség. Közülük ketten gépjárműveket adtak az embercsempészéshez, egyikük a tanyáján rejtette el a migránsokat, a negyedik pedig kísérő volt az egyik fuvar során.

Az ügyészség mind a kilenc vádlottat embercsempészéssel vádolja, de a bűnszervezetben részt vevő öt ember esetében üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett embercsempészés a vád, a szervező és irányító férfinek, illetve élettársának, mint bűnsegédnek pedig részben a csempészettek sanyargatásáért is felelniük kell

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images