Az, hogy idén ősztől rendelet korlátozza a mobiltelefonok használatát, csak a jéghegy csúcsa...Vidéken extrém mértékű a tanárhiány, ha egy pedagógus távozik, szinte lehetetlen odahívni valakit helyette. Nincsenek szolgálati lakások, katasztrofális a vidéki közlekedés. A helyi iskolák bezárásával a falvakban az utolsó közösségi terek is megszűnnek, a gyerekek gyakran kimaradnak az oktatásból. Jelenleg nincs érdemi gyermekvédelmi rendszer, csak homofób törvény... A tanévkezdés apropóján Nagy Erzsébettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagjával beszélgetett a HelloVidék.
HelloVidék: Az egyik fő téma, ami az elmúlt hetekben lázba hozta a közvéleményt az, hogy szeptembertől az iskolákban rendelet fogja korlátozni a mobiltelefonok és más okoseszközök használatát. A diákok bevihetik ugyan a telefonjukat az iskolába, de alapesetben rögtön le kell adniuk azokat. Mit szól ehhez az intézkedéshez a szakma?
Nagy Erzsébet: Őszintén szólva meglehetősen abszurdnak tartom, hogy a tanulók iskolai mobilhasználatát központilag, rendeletileg kell szabályozni. Olyan többletterhet ró ez az iskolákra, amivel hirtelen nem tudnak mit kezdeni. Kinek a feladata legyen begyűjteni ezeket az eszközöket, hol tudnak ennyi készüléket tárolni? Ki legyen az a személy, aki napközben bármikor rendelkezésre áll, hogy kiadja a telefonokat, ha a tanuló végez, hirtelen megbetegszik, vagy csak el kell mennie valahová?
A volt munkahelyemen 1500 tanuló járt. Elgondolni is képtelenség, hogy egy ekkora intézményben hogyan, és kinek a felelőssége lesz a mobilokat tárolni.
Nyilván az iskolai mobiltelefon-használattal eddig is foglalkoztak az intézmények, csak helyben, a tantestület maga szabályozta. Nem egy vidéki iskolában tilos volt iskolaidőben elővenni…
Már akkor, amikor csak tervezet készült, jeleztük, hogy teljesen felesleges ezt rendeletben szabályozni; erre találták ki az iskola házirendjét. Akkor jöttek a propagandisztikus válaszok, hogy a gyermekek mobilhasználata már társadalmi probléma, amit központilag kell kezelni. Mi azonban továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem így kellene ezzel a problémával foglalkozni. Ráadásul sok intézményben igenis használják a mobiltelefonokat az órán is. Jómagam is tanítottam a segítségével. Nyelvtanárként óhatatlanul szükségünk volt rá.
Így a tanévkezdés előtt gyakorló szülőként is úgy gondolom, hogy nem ez a legfontosabb probléma a hazai oktatásban. Sokkal inkább az, hogy ki tartja meg a fizika- vagy a nyelvi órákat. Egyes felmérések szerint jelenleg is 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből…
Egyetértek, de közben arról se feledkezzünk meg, hogy ha központilag ilyen átgondolatlan és szakmaiatlan rendeleteket hoznak, azok attól még az iskolákban rögvalósággá válnak. Innentől kezdve embert, helyet és módot kell találniuk arra, hogy a rendeletet betartsák, mert jön a tankerület, és ellenőrizni fogják őket.
Való igaz, a hazai oktatás egyik rákfenéje az akut pedagógushiány, de a mértékéről csak sejtéseink vannak. Sem a tankerületi központok, sem a minisztérium nem ad ki adatot, de arra sincs semmilyen mutató, mennyi lenne az ideális pedagóguslétszám. Saját számításaink szerint, és a Magyar Nemzeti Bank tanácsadójának szakmai anyagában szereplő számok alapján is körülbelül 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből. Nehezíti a helyzetet, hogy már nem is kötelező meghirdetni a megüresedett pedagógus álláshelyeket, ez egyszerűen kikerült a törvényből, így nem is kell megjelentetni a kozigallas.hu-n. Magyarán, már nem lehet látni, hogy mekkora a tényleges pedagógushiány. Több vidéki igazgatótól személyesen hallottam, hogy még oda is szólnak nekik, hogy ne hirdessék meg a Közigálláson a megüresedő posztot. Magyarán, ne látszódjon, inkább keressenek a saját ismeretségi körükben pedagógusokat.
A nagyvárosokban még csak találni pedagógust, de mi van a kisebb településekkel, falvakkal?
Vidéken egyértelműen látszik, hogy egyrészt nincsenek szolgálati lakások, így a pedagógusok nem tudnak mobilizálódni. Másrészt ha valahol felbukkan egy álláslehetőség, az oktatók nem tudnak egyszerűen összecsomagolni és odaköltözni, mert nincs hol lakniuk. Ráadásul a közlekedés gyakran katasztrofális, ami tovább nehezíti a helyzetet.
Ez azt eredményezi, hogy ha vidéken egy pedagógus kiesik – például nyugdíjba megy, vagy más munkahelyet választ – akkor nagyon nehéz a helyét betölteni. Ez különösen igaz a természettudományos tantárgyak, az idegen nyelvek és az informatika területén, ahol már amúgy is nagy a hiány.
Vidéki, főként falusi iskolákban gyakran extrém mértékű a tanárhiány, és ha egy pedagógus távozik, szinte lehetetlen odahívni valakit helyette.
Ráadásul a tankerületi központok rendkívül esetlegesen fizetnek. Ha valaki bizonyítani tudja, hogy nem tud tömegközlekedéssel eljutni a munkahelyére, akkor ugyan van útiköltségtérítés, de az SZJA-törvény által engedélyezett 30 forint helyett gyakran csak a minimumot, 18 forintot számolnak el kilométerenként. Ez komoly problémát jelent, mert így a pedagógus háromszor is meggondolja, hogy vállalja-e a napi ingázást, ha a munkahelye nem a lakóhelyén van.
Vannak kiemelt térségek, ahol tudni, hogy óriási értékű a tanárhiány?
Az Ormánság térségében már régóta komoly problémák vannak, különösen a természettudományos tantárgyak terén. Arrafelé ez a gond egyáltalán nem újkeletű; már azelőtt fennállt, hogy az országos tanárhiány kérdése napirendre került volna. A helyi iskolákban, különösen a kisebb településeken, gyakran nincs elegendő pedagógus, ami miatt körzetesítik az iskolákat, és csak alsó tagozatot tartanak fenn. Például Tolna megyében egy kistelepülésen az alsó tagozatot meg akarták tartani, mivel sok tanuló súlyos szociális problémákkal küzdött, de végül mégsem sikerült. A probléma azonban továbbgyűrűzik, ha nincs helyben iskola, ezek a gyerekek gyakran kimaradnak az oktatásból. A körzeti iskolák pedig nem tudják megfelelően kezelni ezt a helyzetet, és az iskolabusz sem jelent megoldást.
Az iskolák bezárásának, összevonásának hatására a helyi közösségek kulturális központjait is elveszítik, mivel a helyi iskolák gyakran a közösségi élet szervezői is.
Az iskolabezárások és a tanárhiány miatt a közösségek szétesnek, és a helyi intézmények megszűnésével a gyerekek gyakran kimaradnak az oktatásból. A pedagógusok elöregedése is komoly probléma, mivel a tantestületek több mint 50%-a 50 év feletti, és egyre több nyugdíjas tanárt alkalmaznak, akik nem mindig tudnak lépést tartani a fiatal generációk igényeivel. Az idősebb tanárok gyakran nem tudnak alkalmazkodni a modern technológiákhoz sem, ami tovább nehezíti a tanítást.
Az oktatási rendszerben tapasztalható adminisztratív akadályok is nehezítik a problémák megoldását. A nyugdíjas tanárok visszafoglalkoztatása megbízási szerződéssel történik, ami alacsony óradíjakkal és bizonytalan munkafeltételekkel jár. A nyugdíjas tanárok nem szívesen vállalják a teljes állásokat, mert nem akarnak részt venni az új képzési programokban vagy teljesítményértékelési rendszerekben. Összességében tehát a tanárhiány, az iskolabezárások, és a pedagógusok elöregedése jelentős problémákat okoz a rendszerben, különösen a hátrányos helyzetű térségekben.
Vannak arra adatok, statisztikák, az elmúlt években- évtizedben hány vidéki iskola szűnt meg, hány iskolát szerveztek át?
Az elmúlt években, évtizedekben számos vidéki iskola szűnt meg vagy szerveződött át, de hivatalos, országos statisztikai adatok nincsenek erről, mert a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) nem gyűjt ilyen részletes adatokat. Mi sem vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen átfogó felmérést végezzünk, mivel az jelentős pénzügyi forrást igényelne. Azonban a kollégáktól kapott visszajelzések alapján tudjuk, hogy sok esetben akkor derül ki egy iskola megszűnése vagy átszervezése, amikor már kapcsolatba lépnénk velük, és az igazgató tájékoztat, hogy náluk már csak bizonyos évfolyamok működnek, vagy egyáltalán nincs oktatás. Ez a jelenség különösen a Covid-járvány idején vált gyakorivá, amikor az iskolák átszervezték a tanítást, hogy megfeleljenek a biztonsági előírásoknak, majd az új helyzet állandósult, és végül a régi iskola megszűnt.
Gyakran előfordul, hogy a megszűnésről vagy átszervezésről szóló döntések a tankerületeken belül, csendben zajlanak le, a nyilvánosság számára kevésbé észrevehetően.
Másrészt gyakran, ha már felmerül az iskola bezárása, azzal előre megbélyegzik az intézményt. Például a pécsi Istenkúti Általános Iskola esetében a szülők és mi magunk is erősen küzdöttünk az iskola bezárása ellen, és bár sikerült elérni, hogy ne zárják be az iskolát, a szülők egy részének a bizalma megingott, aminek az lett a vége, hogy nem íratták be oda a gyermekeiket. Ez végül az iskola fokozatos elnéptelenedéséhez vezetett, így végül mégis megszűnt, hiába volt kezdetben igény az iskola fenntartására.
És akkor még nem beszéltünk arról, mennyi sok panasz van a tankönyvek minőségére, milyen is a tananyag…
A NAT felülvizsgálata a jövő évben várható, de jelenleg a pedagógusokkal szemben olyan követelményeket támasztanak, amelyek nem segítik elő a kritikai szemléletű változtatásokat. Az oktatási rendszer egyelőre inkább a meglévő követelmények betartását és vizsgákra való felkészítést helyezi előtérbe, mintsem, hogy a tananyagok valódi problémáival foglalkozna. A pedagógusok gyakran kénytelenek olyan anyagokat is tanítani, amelyek nem relevánsak a diákok szempontjából, csak azért, hogy a gyerekeket felkészítsék a felvételikre vagy érettségikre.
A kreatív és problémamegoldó feladatok egy része eltűnt, helyette a lexikális ismeretekre fókuszáló kérdéssorok jelentek meg.
Ennek következtében a pedagógusoknak olyan memoritereket kell feladniuk a diákoknak, mint például szerzők életrajzi adatai, hogy a diákok sikeresen teljesíthessék a műveltségi tesztet. Ez a helyzet a valóságtól elrugaszkodott tananyagot eredményez, amely nem feltétlenül tükrözi a diákok valódi tudásának és képességeinek fejlődését. Az így kialakult helyzet nem segíti elő az oktatás hatékonyságát, és a tananyag relevanciáját sem biztosítják.
A jelenlegi problémák kezeléséhez szükséges lenne, hogy a szakmai diskurzus és műhelymunka a tananyagok valódi problémáira, a szükséges reformokra, és a pedagógusok gyakorlati igényeire összpontosítson, ne csupán a formális követelmények betartására.
Beszéljünk egy kicsit a pedagógusbérekről! Pár hete Gulyás Gergely belengette, hogy folytatják a pedagógus béremelést, jövőre 820 ezer forintra emelkedik a pedagógusbér, ami 21 százalékos emelésnek felel meg
Azt, hogy jövőre 820 ezer forintra emelkedik a pedagógusok átlagbére, akkor hisszük, ha majd látjuk. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években hány és hány ígéret hangzott el, akkor ezt a kijelentést kezeljük feltételesen. Itt megint pedagógus-béremelésről beszélnek, miközben bértömeget emelnek. A kettő azonban egyáltalán nem ugyanaz. A bértömegemelés ugyanis azt jelenti, hogy ennyit fordítanak béremelésre, de a fizetések nem feltétlenül emelkednek.
Arról ebben a nyilatkozatban nem esett szó, hogy a mostani tanévben mennyit kapnak a tanárok, és arról sem, hogy valójában mennyire minősül ez reális és igazságos béremelésnek.
A tanárok bérét, hiába szól másról a hivatalos kormányzati kommunikáció, nem sikerült rendezni, mivel a kormányzat által bejelentett 33,2%-os béremelés egyrészt messze nem érte el ezt a szintet (20% körülire tehető az átlagos mérték), másrészt ezt megkésett és igen alacsony mértékű béremelést javarészt elvitte a magas infláció, voltaképpen még ezt sem volt képes kompenzálni az idősebb kollégák esetében. A kollégáktól hozzánk érkezett visszajelzések alapján az átlagos bérszint 566 530 forintra jött ki.
Komoly feszültségek forrása, hogy a kezdő pedagógusok esetében történt jelentős béremelés, ami a kezdő bérek emelkedését eredményezte. A problémát az okozza, hogy a hosszabb ideje dolgozó pedagógusok bérei nem emelkedtek arányosan, és így a kezdők bére és a hosszabb ideje dolgozók bére közötti különbségek csökkentek.
Hosszabb távon egy hajszálnyival többet adhat majd a háromévenkénti kötelező bérnövekedés, de még mindig nem biztosít elegendő megoldást. A törvényben rögzített minimális emelések nem mindig elégségesek, és a szakszervezeti kifogások ellenére a pedagógusok gyakran nem érzékelik a várva várt javulást.
Ha már a béreknél tartunk, jövő szeptembertől jöhet a plusz teljesítményértékelés, amivel kisebb lehet a fizetése annak a pedagógusnak, aki az értékelés során alacsony szinten teljesített.
A pedagógusok teljesítményértékelési rendszere is problémás, mivel szubjektív elemeket tartalmaz, és nem mindig tükrözi pontosan a tényleges teljesítményt. Az új rendszer, amely a lojalitást és nem a valódi teljesítményt értékeli, tovább növeli majd a feszültséget a tantestületekben. A kompetenciamérés alapú értékelés és a szubjektív elemzés miatt sok pedagógus aggódik, hogy az értékelések nem fair módon tükrözik majd a munkájukat. Nem beszélve arról, hogy milyen egyéb következményekkel járnak majd: pedagógus, pedagógus ellen lesz hangolva, az igazgató pedig ki sem fog látni az adminisztrációból, nemhogy az iskolai munkát tudná szervezni. A szakmai munka teljesen háttérbe szorul, és az intézmények valódi feladatai lassan eltűnnek a nevetséges adminisztrációs terhek és fölülről előírt pótcselekvések mögött. Ahelyett, hogy az iskolákra és a tanítói munkára összpontosítanánk, az egész rendszert folyamatos rendőri felügyelet alá helyezik, ami a bizalom teljes hiányát tükrözi. Az intézményekben tapasztalható bizalmatlanság és a helyette előírt ellenőrzések nem tesznek jót a szakmai munkának.
Jelenleg nincs érdemi gyermekvédelmi rendszer, csak a teljesen alkalmazhatatlan, homofób törvény, amely továbbra is zavaros helyzetet teremt.
Szakmai szervezetek nem tudnak belépni az iskolákba, mert az igazgatóknak a fejét veszi a tankerület. Így nem kapnak külső segítséget, az iskolák teljesen magukra vannak hagyva. Az igazgatókat pedig rövid pórázon tartják. Ha egy igazgató próbálna valamit változtatni, könnyen leválthatják, és helyére egy szigorúbb vezetőt helyezhetnek. A helyi pályázók elutasítása is gyakori; a sajtó legalább 60 ilyen esetet dokumentált, ahol a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánították, és az igazgatói pozíciókat másokkal töltötték be, gyakran házon belüli helyettesekkel. Azok a kollégák, akik nem tűnnek megbízhatónak a hatalom számára, nem kapják meg az igazgatói megbízást. A kisebb iskolák és települések esetén még nagyobb a kiszolgáltatottság. Az ott dolgozók gyakran ott is élnek, és mivel a nagyobb városokban az ingatlanárak sokkal magasabbak, nehéz mobilizálniuk magukat. Hiába van állás máshol, is az ingatlanpiac miatt kénytelenek maradni a kisebb településeken.
Címlapkép: Getty Images