Megépülhet újra?! Döntöttek a legégett miskolctapolcai barlanfürdőről - rajtunk is áll, mi lesz vele

MTI 2024. szeptember 10. 16:04

 Adomány-bankszámlát hozott létre a péntek este kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc polgármestere – közölte a város önkormányzata kedden.


 


 

Azt írták, már működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város) hivatalban lévő polgármester és Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP-Pont Mi Egyesület) megválasztott polgármester egyeztetése után nyitott a miskolci önkormányzat a Barlangfürdő újjáépítéséhez érkező felajánlások fogadására.

Hozzátették, Veres Pál már jelezte is, hogy százezer forintot utal a számlára. Kiemelték, a borsodi megyeszékhely jelenlegi és októberben hivatalba lépő vezetése egyaránt köszön minden segítő szándékú hozzájárulást, és büszkék arra, hogy a miskolciak ismét bizonyítják, készek és képesek összefogni a bajban.

Az adományokat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevén az OTP Banknál vezetett 11734004-15472009-14920004 számlaszámon fogadják. (IBAN: HU73 1173 4004 1547 2009 1492 0004)

A miskolctapolcai Barlangfürdő péntek este gyulladt ki, tetőszerkezete teljesen leégett. A károk felmérése folyamatban van. Hétfőn az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tüzet elektromos zárlat okozhatta.

A fürdő kedvelt turisztikai célpont, így a károk mellett komoly bevételkiesést is jelent a városnak a tűzeset.

Címlapkép: Getty Images