Forráshiány miatt megszűnt a helyi iskolabusz Délegyházán: így tudnak csak iskolába jutni a tanulók

HelloVidék 2024. szeptember 26. 09:33

Sok gyereknek másfél órát kell sétálnia az otthonától az iskoláig, majd onnan vissza, mivel megszűnt az iskolabusz Délegyházán.

Augusztus 13-án a Facebookon és levélben is tájékoztatta a Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola igazgatója az odajáró diákok szüleit, hogy megszűnik az iskolabusz-szolgáltatás, ami az elmúlt években számos családnak megkönnyítette az életét - írja a 24.hu.

A váratlan helyzethez hirtelen – alig két hét alatt – kellett alkalmazkodniuk az érintetteknek, ami sok nehézséget és kellemetlenséget szült, ráadásul egyelőre még csak nem is körvonalazódik egy mindenki számára elfogadható megoldás a településen.

A fejlemény a település földrajzi adottságai miatt fájóan érintette a szülőket. Délegyháza a tavak községe, emiatt gyalogosan, kerékpárral vagy autóval is nagy kerülőket kell megtenni, hogy a kertvárosi területekről a központba lehessen jutni, ahol az iskola is található. Egy kisebb gyaloghidat ugyan létesítettek, de gyalogosan így is 40–50, kerékpárral pedig 20–25 perc az út az iskolába.

A 24.hu megkereste a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központot, hogy mi indokolta az iskolabuszra szánt összeg megvonását. Válaszukban kifejtették: a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ 2019-től támogatta a busz fenntartását, noha a jogszabályok nem kötelezik erre.

A támogatást minden évben felülvizsgálták a mindenkori költségvetésük függvényében, azonban a továbbiakban nem tudják vállalni, erről tájékoztatták az önkormányzatot is még júliusban, ezt követően döntött úgy a képviselő-testület, hogy megszünteti a járatot.

A hozzájárulás költségeit működtetési költségekre fordítjuk

– jelezték.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint 2023-ban a tankerület négymillió forintot viselt a körülbelül 20 millió forintos költségből.

Ez év nyarán kaptuk az értesítést a tankerülettől, hogy a továbbiakban semmilyen módon nem vállalnak részt a költségekből, így a buszjárat fenntartásával járó költségek immár kizárólag az önkormányzatunkat terhelné. Könnyen belátható, hogy az önkormányzatok jelen anyagi körülményei nem teszik lehetővé ilyen feltételek mellett a járat további finanszírozását

– írták a lapnak a községházáról.

A tankerület információja szerint megközelítőleg 50 tanuló vette igénybe a szolgáltatást, az önkormányzat viszont azt írta, hogy számításaik szerint körülbelül 40 tanulót, 20–30 családot érint az intézkedés.

Mivel jelenleg vasút sincs, a helyi munkalehetőségek száma pedig csekély, a legtöbb szülő Budapesten dolgozik. Amennyiben 8 órára kell beérnie valakinek a munkahelyére, bőven 7 óra előtt el kell indulnia busszal vagy autóval. Akkor pedig még nincs ügyelet az iskolában.

Frissítés:

Röviddel cikkünk megjelenése után válaszolt a Belügyminisztérium is, amit változtatás nélkül közlünk:

A délegyházi iskolabusz szolgáltatás megszűnéséről nem a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ, hanem a település önkormányzata döntött. A helyi közlekedés szervezése - ide értve, hogy a tanulók eljuthassanak az iskolákba - önkormányzati feladat. Délegyháza esetében a tankerületi központ 2019 és 2024 között az önkormányzat kérésére ugyan átvállalta a szolgáltatás költségeinek 20%-át, azonban ennek további folyósításához a költségvetési felügyelő nem járult hozzá, mert a szolgáltatás biztosítása nem a tankerület, hanem az önkormányzat feladata

- írták.

Címlapkép: Getty Images