Súlyos a vád, börtön lehet a vége: pofátlan módon nyúlta le a falu pénzét egy nő

HelloVidék 2024. szeptember 30. 19:01

A Győri Járási Ügyészség vádat egy nővel szemben, aki két Győr-Moson-Sopron vármegyei falu közös önkormányzatának ügyintézőjeként éveken át sikkasztott, közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a jelenleg 42 éves nő 2019 ősze és 2022 év vége között összesen 6,7 millió forintot tulajdonított el az egyik település pénzügyi eszközeiből úgy, hogy az összegeket részben kivette a házipénztárból, részben levette a település bankszámlájáról, majd a saját céljaira fordította. Az ügyintéző az okozott kárt utóbb, az eljárás ideje alatt megtérítette.

Az ügyészség a nőt jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolta meg, mely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Címlapkép: Getty Images