Ez kemény: olaj szivárgott kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezetőjébe - nagy a baj

HelloVidék 2024. október 2. 12:31

Pár napja a HelloVidék is hírt adott már a a Szank–Algyő földalatti kondenzátumvezeték meghibásodásáról, amelynek következtében ismeretlen mennyiségű olajos víz szivárgott ki a természetbe. A város most bízik benne, hogy tartós környezetkárosodás nem keletkezett, illetve hogy a talaj- és talajvízszennyezés mielőbb megszüntethető.


 


 

A kiskunmajsai önkormányzat információi szerint 680 méter hosszan szennyeződött a kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezetője, a Dombi-tóhoz csatlakozó Marisi-csatorna.

A Szegeder információ szerint a MOL Nyrt. szakemberei már öt nappal korábban, szeptember 21-én délután észrevették a lyukat a vezetéken, vonalbejárásuk során. Ekkor a vezeték sérült szakaszát nyomásmentesítették, leválasztották a hálózatról, és lezárták. Ezután vették fel a kapcsolatot a fürdőt üzemeltető Jonathermál Zrt. igazgatójával, hogy állítsák le a csatornába engedett vízutánpótlást.

Az észlelés után három nappal, 24-én tartott közös helyszíni szemlét a MOL, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Katasztrófavédelem. Ezt követően olajfelfogó anyagot, hurkákat helyeztek a csatornába, hogy a szennyeződés ne tudjon továbbterjedni, de ehhez először is el kellett távolítani a mederből a nádat, olvasható a cikkben. Végül a tűzoltóság leszivattyúzta felszínen úszó olajréteget. A Katasztrófavédelem korábbi, az önkormányzathoz intézett levelében azt ígérte, 26-án kerül sor a sérült szakasz feltárására és javítására, ezután távolíthatták el a szennyezett növényzetet.

A város bízik benne, hogy tartós környezetkárosodás nem keletkezett, illetve hogy a talaj- és talajvízszennyezés mielőbb megszüntethető.

Címlapkép: Getty Images