Szenzációs módon került elő egy eltűnt idős ember Szekszárdon: ez vezetett a nyomára

HelloVidék 2024. október 9. 18:02

Egy 81 éves szekszárdi férfi rokonai kértek segítséget a rendőröktől október 6-án este, miután hozzátartozójuk kora délután elment otthonról, és azóta nem találták.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság szolgálatban levő állománya a bejelentés után az idős férfi keresésére indult - írja a teol.hu.

A lap beszámolója szerint Tanóczki Attila és Bognár Zsolt – Medinán illetve Szedresben szolgáló – körzeti megbízottak délután szolgálati feladatuk miatt Szekszárdól Medina irányába közlekedtek, amikor látták, hogy egy gyalogos a városból kifelé sétál a szalagkorlát mellett a füves területen. A meleg hétvégi őszi napon nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a dolognak, mivel szabályosan közlekedett, a forgalmat nem akadályozta.

Alig tíz perc keresés után az út melletti bokros területen, egy árokba esve megtalálták az átfázott idős férfit, aki délután tűnt el onnan körülbelül öt kilométerre. A körülményekhez képest jól volt, beszélni is tudtak vele, de nagyon fázott. A rendőrök kisegítették a férfit az árokból, betakargatták, és mentőt hívtak hozzá.

Címlapkép: Getty Images