Kiakadtak a vasi sporthorgászok: elvennék tőlük egyik kedvenc tavukat - Így tiltakoznak!

HelloVidék 2024. október 15. 16:01

15 évig volt a Sárvíz-tó a vasi sporthorgászok kezelésében, 2025-től viszont az önkormányzat saját kezébe akarja venni a halgazdálkodási jogot. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfizethető megyei horgászjeggyel már nem lesz látogatható a Sárvíz-tó.


 

A Nyugat.hu írt róla, hogy a strand után a horgászat üzemeltetését és a halgazdálkodást is saját kezébe venné a tulajdonos önkormányzat a gersekaráti tónál, ami ellen tiltakozott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége.

A szövetség azért háborodott fel, mert a tó 15 éve a kezelésükben van és a korábban gondozatlan vízparti környezet, valamint a törpeharcsával teli horgászvíz napjainkra kiváló állapotba került.

Mint írták, egy évig tartottak az egyeztetések és nyár végéig úgy tűnt, az önkormányzat újra a szövetségnek adja bérbe a halgazdálkodási jogot, megy minden a korábbi menetrend szerint. Ám mégis máshogy döntött a település képviselő-testülete. A haszonbérleti jogviszony 2025. január 31-én jár le.

Emellett a szövetség megkérdőjelezi a döntés szakmaiságát is, mert az önkormányzatnak és a tulajdonában lévő vállalkozásnak semmiféle halgazdálkodási tapasztalata nincs, és nem tagja egyetlen halgazdálkodással, horgászattal foglalkozó szakmai szervezetnek sem. Ez pedig számos kérdést vet fel a tó hosszú távú horgászati fenntarthatósága és halállományának védelme tekintetében.

Több mint 500 aláírás gyűlt össze a szövetség támogatására. Október 24-re, 17 órára pedig lakossági fórumot szerveznek a tó jövőjéről a helyi művelődési házba.

Címlapkép: Getty Images