Magyarország 22 borvidékkel büszkélkedhet, ezen belül is közepes nagyságú területnek felel meg az ország déli részén fekvő csongrádi borvidék. A dél-alföldi terület napfényben kifejezetten gazdag, ahol főként homoktalajban gyökereznek a kincset érő magyar szőlőtőkék, többek között Kövidinka, Zweigelt, Kékfrankos, Kunleány, Kadarka, Cabernet Franc, Pinot Noir és még sorolhatnánk. A Tisza folyó jobb partja mellett elnyúló szőlőterületek közel ezeréves múltra tekintenek vissza, 1986-ban pedig a csongrádi vörösbor révén az egyik legnagyobb nemzetközi elismerést, a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa címet is elnyerte a borvidék nevét adó település. Hogy mi jellemzi manapság a vidéket és mit takarnak a különböző termesztési módok, arról a Csongrádi borvidék két borászát kérdezte a HelloVidék.
A természethű borok híve
Balog Árpád 2012 óta műveli a mára már 11 hektárra duzzadt területén a szőlőt, amely évről évre nőtte ki magát az eredeti elképzeléshez képest, így a család és a baráti társaság mellett hamar a magyar piacot is megcélozta. „Mikor fogyasztóként ismerkedtem ezzel a világgal, láttam, hogy itthon nem tartják olyan fontosnak, hogy a bor vegyszermentes és természetes legyen. Én már a kezdetekkor ennek rendeltem alá mindent, szakítottam az itteni hagyományokkal, ezért értek is megjegyzések, hogy mit akarok ilyen kevés szőlővel, miért úgy csinálom, ahogy, de a kockázatokat vállalni kell, ha valaki jobbat akar, mint a megszokott” – magyarázta a hódmezővásárhelyi borász.
Kezdetben még kísérletet tett, hogy egy természetes borokat forgalmazó kereskedővel vegye be a magyar piacot, de a sok negatív tapasztalat végül arra sarkallta, hogy a külhonban népszerű természetes borok piacának kapuján kopogtasson, aminek pártfogója az első Master of Wine címet viselő hölgy, Isabelle Legeron. A francia szakember Raw Wine, tükörfordításban nyers bor rendezvénye évről évre azokat a borokat mutatja be a nagyközönségnek, amik minden sallangtól és marketingtől lecsupaszítva az igazi természetes vonalat képviselik. Ebbe a miliőbe sikerült belecsöppennie Balog Árpádnak, aki a sikernek köszönhetően azóta már bemutatkozott Londonban, Montrealban, New Yorkban, Los Angelesben és Grúziában is.
A külhonban egyre inkább felkapottnak minősülő természetes borok trendje mellett azonban a csongrádi borvidéken már koránt sem olyan fényes a borászok helyzete. Balog Árpád megjegyezte, hogy az alföldi borok mintegy szitokszóként szerepelnek a köznyelvben, egyáltalán nem a minőséget sugallják a fogyasztók felé. „A Csongrádi Hegyközség fénykorába bőven 2000 hektár fölött volt, most viszont papíron 418 hektár a hegyközségi lajstrom szerint, ami hangsúlyozom, hogy csak papíron annyi, mert vannak olyan területek, amik bár papíron még léteznek, de ha kimennénk megnézni, akkor egy nagy gaztengert találnánk” – festett szomorú képet a borvidékről a hódmezővásárhelyi borász. A helyzet olyannyira borús, hogy Balog Árpád megjegyezte, két kezén meg tudja számolni a vidéken hivatalosan bort készítő pincéket, akik száma az idei évben csak tovább csökkent a zöldszüretnek köszönhetően.
A környékbeli felvásárló pincék, ahogy az ottani borászatok is, egyre kevesebben vannak, ezért Balog Árpád szerint nem csoda, hogy sokan elhitték azokat szájhagyomány útján terjedő híreket, hogy kevés szőlőt fognak tudni csak felvásárolni és azt is kedvezőtlen áron. Ezen felbuzdulva sokan az állami támogatással éltek, és inkább zölden leszedték a szőlőt, mintsem kivárták volna vele a szüretet, hogy a már amúgy is csekély számú csongrádi borok hírét vigyék az országban.
A pályázaton indulók az előző évek termésátlaga alapján kaptak egy összeget, ami valójában inkább a megtermelt, normál áron eladott szőlőnek a felét hozza, tehát, mondjuk ki, alamizsna ahhoz képest, amit el lehetne érni normális körülmények között
– adott hangot Balog Árpád a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményének.
De mit is takar a csongrádi borász által képviselt természethű jelző? Balog Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy nem véletlenül tekintenek sokan kétkedve a bio címszóval illetett termékekre, mert nem tudják, mit értsenek alatta. „Szerintem a bio szó félrevezető, mert ez csak a szőlő termesztésére vonatkozik. Én ezen túlmutatóan tevékenykedem, tehát a bor készítésére is odafigyelek, nem használok semmiféle természetidegen anyagot, ezért preferálom a természethű, természetes bor megnevezést” – hangsúlyozta a hódmezővásárhelyi borász. A különbség így nemcsak a készítés módjában és az aközben felhasznált anyagokban rejlik, de a végeredmény is teljesen más egy azon szőlőfajta esetében.
Olyan mint a bolti tej és a házi tej különbsége, hogyha valaki a bolti tejen szocializálódott, akkor a házi tej furcsa lesz első körben. Tehát mások az ízek, mások az illatok, és másképp reagál a bor is
– élt egy érzékletes hasonlattal Balog Árpád a technológiai és természethű bor közti különbségtételhez.
Főként még a tsz-es időkből megmaradt 40-50 éves tőkékéken, 1 karon és 4 csapon termeli a szőlőt, ami jóval kisebb terméshozamot eredményez, ezzel viszont garantált, hogy az abból készült borok testesebbek, gazdagabbak lesznek, összességében tehát emeli a bor minőségét, színvonalát. A termesztés során felszívódó vegyszereket egyáltalán nem használ, helyette a régi időkből jól bevált kontakt szerek (nem jelenik meg a szőlő nedvkeringésében): rezet, ként, káliszappant és keserűsót veti be növényvédelemhez, valamint a talaj feljavítására is szerves trágyát használ, műtrágyát és gyomirtószert egyáltalán nem alkalmaz.
A szőlő élete azonban a tőkén túl is ugyanolyan természetes elbánásban részesül. Ha a természetes bort definiáljuk: az erjesztéshez tilos művi élesztőt használni, a borok saját maguktól tisztulnak le, nem szűrik, és még csak derítőszert sem használnak hozzá, ként is csak alacsony szinten tartalmaznak (de a hódmezővásárhelyi borásznak 2015-től csak kénmentes borai vannak és egyáltalán nem présel csak szín léből készít bort) semmi egyéb adalékot vagy segéd anyagot nem tartalmazhatnak, ettől lesz a végeredmény természetes.
A technológiai boroknál ezzel szemben az állandó ízvilág elérése érdekében mindent bevetnek, mondhatni laboratóriumi körülmények között állítják elő a termékeiket, ezért ehhez komoly beruházásra van szükség. Balog Árpád, érzékeltetve a különbséget, elárulta, a természetes borkészítés híveként nála a legbonyolultabb eszköz a bogyózó és a borszivattyú, így még ezen pénzt takarítanak meg, addig a vegyszerezés elkerülése miatt alkalmazott élőmunkán mondhatni „behozzák a lemaradást”.
A szőlő zöldmunkája (alsó hajtások letisztítása metszőollóval) alkalomanként egy hektáron 70-80 ezer forintjába kerül, míg egy nagyüzemi borkészítőnek ez alig fél órájába és csekély költségű gépi vegyszerezésbe kerül (általában gyomirtószerrel leégetik az alsó hajtásokat), de a használt anyagok később a borban is kimutathatóak lesznek. A hódmezővásárhelyi borász továbbá hangsúlyozta, a kézművesség, ami Magyarországon a borok terén is egyre nagyobb hangsúlyt kap, szintén nem azt takarja, amit valójában jelent, mert sokszor a kis gazdaságok előszeretettel nevezik magukat kézművesnek, de a nagyüzemi technológiát használják, pedig a kézművesség lényege szerint a tudatosan használt hagyományos eljárásokat foglalja magába a borkészítés elejétől a legvégéig.
Egy hagyománytisztelő biotermelő
Bodor László 2002-től számít biotermelőnek a térségben, 2004 óta pedig már annyit termel, hogy abból az a családi asztalon túl a kereskedelem révén mások éléskamrájába is jut. „Hagyománytisztelő és hagyományőrző ember vagyok, ezért próbálom a régi termesztéstechnológiákat alkalmazni, innen indult, hogy biotermesztő lettem. Kezdettől fogva a családdal műveljük a területeket, amit nem akartam vegyszerezni, hanem olyan anyagokat szerettem volna használni, amivel az emberek régen is meg tudták védeni a termést” – mesélt a kezdetekről a csongrádi biotermelő. Mint mondta, végzettsége szerint kertészmérnök, a szőlő- és gyümölcstermesztéshez ért, a marketinghez egyáltalán nem, a külföldi ismertséghez pedig kemény önreklámra lenne szüksége, de ő egyelőre megelégszik az elégedett vevőköre szájreklámjával, így is sok környékbeli vendéglátóegység tulajdonosa vagy akár a fővárosból odalátogató földi keresi fel.
A csongrádi borász hangsúlyozta, hogy a csongrádi borvidéken közel ezeréves múltjától függetlenül nem túl jó a talaj minősége, gyenge homoktalajon termesztenek, és bár a napsütéses órák száma az országban az egyik legmagasabb, a csapadék eloszlása rendkívül aránytalan, ami nem könnyíti meg a borászok helyzetét. Mindezt csak még tovább tetézte, hogy az összesen már csak alig négyszáz hektárnyi területet művelők közül sokan megijedtek a rémhírek hallatán, és inkább a zöldszüret fejében beáldozták a termést, mintsem bort készítettek volna belőle.
Ez egy nagyon rossz megoldás, mert nem a csongrádi bor hírét fogja vinni, hanem a külföldi boroknak nyit utat az országba, mert ha itt kevesebb lesz a termés, akkor több bort lehet importálni. Most olyan családok, akik 40-50 éve szőlőtermesztéssel foglalkoznak, ledobták a szőlőt a földre. Ezen felül, akik leszedték a szőlőt, el fogják hanyagolni a tőkéket, a terület elgazosodik, nem fogják permetezni, és akkor a szomszédba át fognak menni a rovarok, a betegségek, így a szomszédoknak lesz baja azzal, hogy a zöldszüretbe becsatlakozó gazdák megkapták azt a kis pénzt
– adott választ Bodor László, miért van helyzetben a csongrádi borvidék.
A csongrádi borász elárulta, semmi újdonságot nem takar a manapság elhíresült bio jelző, mert habár ezt már valóban külön feltüntetik egyes termékek címkéin, valójában a termelésben ez azt az állapotot takarja, ahogy hatvan évvel ezelőtt mindenki gazdálkodott az országban, még jóval a szintetikus vegyszerek előtt. „Körülbelül 250 hatóanyagra vizsgálják a szőlőtermést és a leveleket, és csak akkor lesz valami biotermés, ha az összes érték 0, tehát semmi nem lehet benne. Ennek ellenére sokan mégis azt mondják, hogy a biosok éjszaka permeteznek” – emelte ki a bio szóval kapcsolatos szkeptikus hozzáállást Bodor László.
Ennek kapcsán a borász hangsúlyozta, hiába az előítéletek, Magyarországon a bio borokat a termeléstől az előállításig hatóságok ellenőrzik, amiért súlyos összegeket kell kifizetniük, hogy megkapják a minőségi tanúsítványt, aminek elnyerése egy hároméves intervallumot ölel fel, de a vizsgálatok ezt követően sem szűnnek meg, így ez kizárja annak lehetőségét, hogy adott esetben valaki az éj leple alatt tiltott szerrel permetezze a szőlőtermést vagy kezelje a készülő bort. A szigorú kritériumok és a laboratóriumi vizsgálatok már évtizedek óta vonatkoznak a magukat biotermelőként definiáló gazdálkodókra, akiknek a termékeit folyamatos ellenőrzéseknek vetik alá, míg valaki elnyeri a bio minősítést, ellenben a természetes borokkal, amelyek ellenőrzésének hazánkban még nincs kialakult minősítő rendszere, egyelőre csak a Raw Wine keretein belül nyerik el minősítésüket.
A biotermelő elárulta, a régi időkhöz hasonlóan rezet, ként, káliszappant és paraffinolajat használ a növényvédelemre, amelyek nem felszívódó vegyszerek, így az ökológiai gazdálkodás formájában megtermelt javak nem mérgezik az emberi szervezetet. Műtrágyát a csongrádi borász nem használ, az erjesztést a természetre bízza a fajélesztő helyett, a készítés során pedig már csak arra kell odafigyelnie, hogy a bor kéntartalmát az előírásnak megfelelően 50%-os szint alatt tartsa, ehhez pedig a bor sav- és alkoholtartalmával kell játszania, hogy a végeredmény egy stabil, elálló bor legyen.
Ezzel szemben a magyar borászok többsége, 99%-uk egy úgynevezett reduktív eljárást alkalmaz, ahol a levegőtől elzártan egyik tartályból a másikba fejtik a borokat, ezért ez sokkal inkább technológia- és anyagigényesebb, mint a kézi munkaerőre fókuszáló biotermelés. Bodor László hangsúlyozta, hogy a bioboroknál sokkal jobban érződik a borász kézlenyomata, a termőhely terrorája, adottságai, míg a technológiai borok az állandó, sztenderd minőséget és ízt garantálják, ezzel szolgálják ki a közízlést, így évjárattól függetlenül ugyanaz van a polcokon.
Minden termelő alázatos munkáját tisztelem és elismerem, ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy a borászok nem egymás ellenségei, maximum a borversenyeken egymás ellenfelei. Mindenképp el kell ismerni a másik munkáját, kitartását, mert egyre kevesebben művelik a szőlőt, főként kézi munkával, gépek segítsége nélkül. Elszomorító az, hogy a kis gazdaságokról megfeledkeznek, szinte semmi támogatást nem kapnak
– tért ki a szakmán belüli tisztelet fontosságára a csongrádi borász.
Kitekintés a hazai borpiacra
Bár a magyar piacon még jelentős túlsúlyban vannak a hangzatos címke nélküli termékek, külföldi viszonylatban egyre inkább növekvő tendenciát mutat a bio és természetes élelmiszerek iránti kereslet. Csak a szőlő esetében az utóbbi bő tíz évben megnégyszereződött a bioszőlő-területek nagysága, becslések szerint pedig ez a növekedés a bioborok piacán 2022-ig akár 12-15%-os növekedést is magával hozhat.
Főként ezekre az adatokra hivatkozva döntött úgy Magyarország egyik borvidéke, a Nagy-Somlói Hegyközség szőlőtermelőit tömörítő közösség, hogy 2023-től teljes egészében átállnak az ökogazdálkodásra. Bár a vállalásuk koránt sem egyszerű, hiszen a biotermeléssel csökken a terméshozamuk, a megszokott ízek helyett pedig az időjárás és sok egyéb körülmény befolyásolja majd a palackozott borok aromáját, a vállalásuk mindenképp előremutató példaként szolgál az egymásban főként csak a konkurenciát látó hazai borkészítők számára.
Ha viszont ennyire nyilvánvaló, hogy ezek az élelmiszerek jótékony hatással vannak az egészségre, miért nem vállalkoznak többen, hogy minőségi termékek kerülhessenek a boltok polcaira?
Egyrészt ott van a nagyvállalatok körüli lobbi, nekik nem éri meg a nagy mennyiségű termelés helyett átállni a csökkentett kapacitásra, hiszen a lakosságot etetni kell, másrészt a kialakult fogyasztói szokásokon rendkívül nehéz változtatni. A leghatásosabb befolyásoló tényezőként a különböző divatirányzatok, trendek szoktak fellépni, amik jellemzően Amerikából indulnak, és évek alatt az európai piacra is begyűrűznek, majd szerencsésebb esetben egy bizonyos szintet tartva meg is maradnak.
Így vette be magát az utóbbi évek mindennapjaiba az egészséges, fit élet fontossága, amelynek sok más őrült hóbort mellett megvan a pozitív hozadéka. Mindazonáltal a borokat illetően Balog Árpád hangsúlyozta, ahhoz hogy ez az igény kialakuljon a fogyasztói társadalomban, kell egy bizonyos jólét is, hogy valaki ezen elvek mentén tudja élni az életét, mert bármennyire is vonzó az egészséges élet, végső soron az is pénzbe kerül.
Ha a kereskedelmi konkurencián és a fogyasztói igényeken túlra tekintünk, a fizikai munkaerő hiánya ugyanúgy akadályt képez a „vissza a gyökerekhez” típusú termelés elterjedésében. Bár az utóbbi időben a segéd- és betanított munkák növekvő népszerűségének ad hangot a hazai média, a mezőgazdasági munkák terén még mindig nem elég a szorgos kéz, éppen ezért csökken évről évre például a bogyós gyümölcsöket termő területek száma. Ugyanígy a régi időket idéző termelési mód is a gépi erő helyett a kétkezi munkát követeli meg a gazdáktól, aminek szintén nem kedvez a jelen munkaerőpiaci helyzet.
A fiatalok elmentek külföldre dolgozni, van egy középkorosztály, aki nem szeret dolgozni és van egy idősebb korosztály, aki szeret dolgozni, de már nem nagyon bír, és sajnos őrájuk támaszkodunk, akik már bőven 65 fölött vannak, nyugdíjasok. Sajnos gépesíteni kell, és a vegyszer és a gép valahogy jól kiegészíti egymást, így pótolni tudják a munkaerőhiányt
– emelte ki Bodor László csongrádi borász az egyik legnagyobb hátráltató tényezőt a vegyszermentes gazdálkodás térhódításában.
Végső soron pedig minden a kereskedelmi egységek polcai előtt dől el, hogy a vásárlók akarnak-e egy picivel mélyebben a zsebükbe nyúlni a minőségi fogyasztás érdekében, ami a hangzatos jelzőkön és a trendkövetésen túl az egészséges élet egyik megkerülhetetlen alapköve. Hívják azt a bort bionak vagy természetesnek, mindenki a maga ízlésének megfelelően emeli le a választott terméket a polcról, és talán a legfontosabb szempont mégis az, hogy az a termék hazai legyen.