Egyszerű, gazdag ízvilágú, sokszínű, gyorsan elkészíthető, kevés alapanyag szükséges hozzá, olcsó, mennyei, ízletes, rendkívül finom és az elkészítése módjától függően egészséges. Az iménti leírás leginkább talán egyetlen ételre illik és ez a palacsinta. Nem csak mi, magyarok szeretjük, mert a világon millióféleképpen eszik a palacsintát édes, sós, kelesztett, töltött, vékony, vastag és akár rántott változatban is. Nem csoda, hogy ez az étel a gasztronómia egyik csúcsa, amelyben rengeteg gazdasági potenciál is rejlik.
Elutaznál, de szűkös a keret? Keress olcsó kölcsönt kalkulátorunkban!
Siófokon a város egyik legszebb részén, a Víztorony közelében bújik meg egy apró, ám annál hívogatóbb kis üzlet, a Millacsinta. A közelébe érve már mennyei illatok hívogatják a korgó gyomrú vendégeket, de talán még azoknak is összefut a nyál a szájában, aki korábban még nem is sejtette, hogy mennyire éhes. Egy palacsintát szerintünk ugyanis bármikor meg lehet enni. A kínálat tehát egy kicsit szűkös, de egy frissen, helyben sütött óriás palacsintának mindenhogy nehéz ellenállni.
Állandó ízek a lekváros, kakaós és a nutellás, banános. Emellett a mindig változó ízek között a sósak kínálatában most spenótos baconnel és főtt tojással, bolognai, és sajtos fűszervajas; az édesek kínálatában pedig a tejberizses (aktuális gyümölccsel), mézeskrémes, gesztenyés-meggyes, tejbegrízes palacsintát találhatunk.
Elsőként az utóbbit választottam, mert mindkettőt, a palacsintát és a tejbegrízt is imádom. Az étel tényleg helyben készül, aprólékos gondossággal és a méreteit látva biztosan nem fogok tudni még egyet enni – legalábbis most. Közben legalább van időm kifaggatni a hely tulajdonosát, Öhlmann Kamillát.
A palacsintázó 2017-es megnyitása körül eleinte sok volt a bizonytalanság. Adott volt egy mindössze tíz négyzetméteres üzlet, miközben tudtam, hogy mindenképpen valami vendéglátással kapcsolatos dologba szeretnék fogni. Arra gondoltam, hogy a streetfood igencsak népszerű manapság a vendégek körében, a palacsintát pedig mindenki szereti. Így összeállt a kép. Szerencsére az induláshoz rengeteg segítséget kaptam a családomtól és a korábbi főnökömtől. Mindenki biztatott, és úgy voltam vele, hogy ha nem próbálom meg, akkor sosem tudom meg, hogy „mi lett volna ha...” Ha azonban bízol abban, amibe belefogsz és élvezettel teszed a dolgot, akkor szerintem el lehet érni a kitűzött célokat. Persze lesznek olyan időszakok amikor muszáj kitartani, de hát melyik vállalkozásban nincs ilyen
– mesélte érdeklődésünkre Öhlmann Kamilla, közben pedig ott sült az ínycsiklandó palacsinta a sütőben.
Nagy kérdés természetesen, hogy ha ennyire specializált a vendéglátás területe, akkor miért érdemes pont egy palacsintázó vállalkozásba befektetni? Ahogy azt Kamilla is hangsúlyozta, adott volt egy picike üzlet, amiben valami olyant szerettek volna, ami minél nagyobb ember ízlését lefedi. Nem szerettek volna csak és kizárólag édességet, viszont mindenképpen helyben készült, „friss dolgot” kívántak letenni a vendégek elé. De nem bízták a véletlenre.
Felmértük, hogy a környezetünkben mi számít aktuálisan hiánycikknek és így jutottunk el végül a palacsintához, amely elkészítésének igazából csak a képzeletünk szabhat határt. A tészta megálmodása volt a legnehezebb: körülbelül két hétig tartott, mire elértük a tökéletes állagot és ízt. Még szerencse, hogy van kettő darab, medve méretű kutyánk, akik nagyon szívesen besegítettek a kóstolásba. és amit mi már nem bírtunk megenni, azt ők bevállalták. Szerintem nekik tetszett legjobban ez a kéthetes próbaidőszak. Ez idő alatt legalább sikerült azt is rendesen begyakorolnom, hogyan kell szakszerűen kiteríteni a tésztát a palacsintasütőn. Aztán jöhettek a töltelék-ötletek: csak úgy záporoztak az elképzelések. Ha pedig mégis elakadtunk, akkor csak beálltunk otthon a spájzba és körülnéztünk, hogy miből lehet valamit kihozni. Ami engem igazán meglepett az az, hogy sós tölteléket sokkal könnyebben kitalálunk, mint édeset
– mutatott rá az alapvető okokra a vállalkozás vezetője, és közben elkészült a tejbegrízes palacsintám is. Kamilla az ételt kisebb, könnyen fogyasztható darabokra vágta, egy tálkába rakta, majd (ez a környezetvédelem iránt elkötelezett újságíróként különösen szimpatikus volt) egy fából készült villát és kést is kaptam hozzá.
Az elmúlt három év tapasztalatáról érdeklődve kiderül, hogy az nagyon változó, ugyanis a forgalom rengeteg tényezőtől függ. A vállalkozás vezetője mindenesetre hisz a folyamatos fejlődésben és tanulásban. Ma már sokkal jobban tudja, hogy mikor érdemes kinyitni és nyitva lenni, mikor kell inkább a fogat összeszorítva bezárni. Közben megtanult bánni az emberekkel, mert ugyan a palacsinta mindössze 2-3 perc alatt elkészül, addig sokan igényelnek egy könnyed beszélgetést. Minket persze az is nagyon érdekel, hogy hogyan tud ma egy vállalkozás sikerrel üzemelni a Balaton parton.
Szerintem az első és legfontosabb, hogy mindenképpen utána kell járni annak, hogy mit keresnek az emberek, és ez mind vendéglátásban, mind a kereskedelemben egyaránt igaz. Alapelvem, hogy nem szabad megtéveszteni a vásárlót. Számomra az a legfontosabb, hogy a vendégem pontosan azt kapja amit a képeken lát, illetve amit a kiírás takar. Rengetegen meglepődnek például, hogy nutellás palacsintában igazi nutella van. Tudom, egy kicsit abszurdan hangzik, de én pedig a feltételezésen lepődőm meg: mert mi más lenne benne? Fontos, hogy ha egyszer minőségi terméket kezdtünk el árulni, akkor ezt a minőséget inkább csak emeljük és nem rontsuk. És ami talán a legfontosabb, az a kiszolgálás: pár kedves szó, és egy „normális stílus” a tapasztalataim szerint kulcsfontosságú
– magyarázta Öhlmann Kamilla.
És persze a végén fizetünk. A palacsinták ára 500-950 forint a tölteléktől függően. Amolyan Balaton-parti ár, de minden fillére megéri.
Fotók: Jeki Gabriella