Ősi magyar receptúra tarol a Spar boltjaiban: van, aki már csak ezt veszi

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Ősi magyar receptúra tarol a Spar boltjaiban: van, aki már csak ezt veszi

Az Ormánság területén 3 kis település összefogásából született meg a régi receptúrákat újraélesztő Bőközi Legendás. A közmunkaprogramból indult kezdeményezés mára kinőtte magát, és egy országos lefedettségű kereskedelmi hálózat termékdíját is elnyerte. Megkerestük Molnár Balázs ügyvezetőt, hogy megtudjuk milyen nehézségekkel küzd a hazai húságazat és hogyan tudják a Covid hullámzások közben is növekedési pályán tartani a vállalkozást.

HelloVidék: Hogyan indult a Bőközi Legendás ötlete?

Molnár Balázs: 2016-ban 3 település polgármestere úgy döntött, hogy szeretnének egy olyan közfoglalkoztatási programot létrehozni, amivel a helyieket foglalkoztatva kicsit a háztáji sertéstartásra alapozva egy modern, mégis kisüzemi vágóhidat, feldolgozót hoznak létre. A Belügyminisztérium közel 420 millió forinttal támogatta a 3 település elképzelését. 2018-ban végül sikeresen létrejött a sertéstelep és feldolgozóüzem, majd ugyanennek az évnek a végén a polgármesterek vásároltak egy Kft-t. Úgy gondolták, hogy profitábilisabb cégformába kell átvinni a sertéstartást és a termékgyártást. Felmerült kérdésként, hogyan fogják eladni a termékeket. Ekkor kerestek meg, mert én is a közelben készültem üzemeltetni egy vágóhidat, de nem szerették volna, hogy konkurenciái legyünk egymásnak. Megosztották a terveiket és megkérdezték hogyan lehetne sikerre vinni az ötletet. 2019-ben 8 hónapig készítettük elő a projektet, közben hoztuk létrehoztuk a Bőközi Legendás termékcsaládot. Azért kapta ezt a nevet, mert maga a projekt otthona az Ormánság Bőközi nevű részén van. Elkezdtük a munkát és kidolgoztuk a receptúrákat, bevontuk a lakosságot és megkértük őket, hogy hozzanak nekünk minél több régi receptet. Végül kialakítottuk a jelenleg is húzó termékpalettánkat. 2019 szeptemberében startolt a Bőközi Legendás. Egész jól kezdődött a márka életútja, mert az indulás pillanataiban megnyertük az Interspar által meghirdetett Hungaricool termék innovációs versenyt, így 2 termékünk egy rövid felkészülés után a multi polcaira kerültek.

Hogyan fogadták a vásárlók, hogy felélesztettétek a régi receptúrákat?

Úgy gondolom jól indultunk és hatalmas lendületet adott a termékcsaládunknak a fent említett díj. Hirtelen nagyon sokan kezdtek el megkeresni minket. A régi receptúrákkal való gyártást, a minden mentességet, illetve az igazi falusi, kisüzemi alapanyagot nagyon fontosnak tartottuk, így az elejétől fogva a Bőközi Legendás füstölt termékei és tőkehús kínálata szinte minden vásárlónak szimpatikus volt. Rengeteg vásárlónk fogalmazott úgy, hogy a termékeink visszaadták a gyermekkorukban, nagymamánál-nagypapánál megszokott ízvilágot. Természetesen minden jónak van árny oldala is, így hátrányként kell említenem, hogy az elsődleges piacunk a prémium kategóriákra való törekvés miatt kisebb mértékben az Ormánság és túlnyomó többségben a megyeszékhely, illetve Budapest és Pest megye. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen termékeinkkel réspiacot töltünk ki, így egyre nagyobb népszerűségnek örvendünk.

Mennyire valósult meg a közfoglalkoztatási program célkitűzése?

Véleményem szerint a közfoglalkoztatási program az alap célkitűzését messzemenően túlteljesítette, sőt, várakozásokon felül sikeres volt. Az alap induló létszám 100%-át megtartottuk, majd a következő évben 8 főről 17 főre tudtuk növelni és további 6-8 alkalmi munkavállalót 4 külsős vállalkozót veszünk igénybe a feladatok függvényében, mind ezt kimondottan alacsony fluktuációval. A programban résztvevők közül természetesen helyi lakosságot részesítjük előnyben, de számos kollégát alkalmazunk a környékbeli településekről is. Az önkormányzatok a program keretén belül lehetőséget biztosítottak a jövőbeni alkalmazottak képzésére, így húsipari termékgyártó, állatgondozó és gépkezelő tanfolyamon vehettek részt

Mennyire nehéz versenybe szállni a multiknál kapható húskészítményekkel?

Általában a multikban kapható húskészítmények vagy a régi brand alatt futó termékcsaládok, melyre a 6-7000 Ft/kg ár jellemző, vagy saját márkás olcsó előállítással, vagy az alul kategorizált, nagyon olcsó termékek, ami tele vannak vízmegkötő és egyéb anyagokkal. Nyilvánvalóan sokkal kevesebb húst kell felhasználniuk a termékek előállításához. A konkurensek többsége nem magyar sertésből készíti a termékeket, hanem olcsó külföldi húsból, ami képes alacsonyan tartani az árakat. Ezekkel mi nem tudunk versenybe szállni, ezért döntöttünk úgy, hogy a multik polcaira csak azokat a termékeinket szeretnék szállítani, melyek innovatív, egyedi és könnyen gyártható termékek. Jelenleg 2 két termékdíjas zsírunkat (Ősök hagyatéka-Lesütött hús zsírban elrakva, Józsipapa fűszeres zsírja-Kolbászzsír kolbász morzsákkal) amit szállítunk az Interspar hálózatba, de remélhetőleg 2021-ben megvásárolhatóak lesznek több diszkont hálózatban is. Jelenleg több tárgyalást folytatunk a beszállítássokkal kapcsolatban. Füstölt termékeinket különböző értékesítési csatornákon juttatjuk el a vásárlókhoz: Budapesten és Pest megyében (Göd, Veresegyház, Erdőkertes) több piacra járunk és termelői kisboltokat (Bőközi Mini reggeliző és termelői kisbolt) hozunk létre, valamint felkeressük azokat a prémium kategóriát kereső partnereket, akik nagyobb mennyiségben tudják átvenni a füstölt árunkat.

A húságazatnak mi a legnagyobb nehézsége?

Elsősorban a külföldi olcsó élősertés, melyből rengeteget szállítanak Magyarországra. Rövid tartási idejű, hatalmas, főleg gépek álltál üzemeltetett telepek ontják magukból az ipari sertéseket. Természetesen ez a jelenlegi piac elvárásainak teljesen megfelel. (Sovány zsírréteggel rendelkező egyöntetű sertések) Sok kicsi sokra megy elven alacsony áron értékesített állatokról van szó. Ezzel szemben mi emberi erőforrást használunk, háztáji jellegű, almolós sertéstartást végzünk, a saját és a környékbeli gazdák takarmányát használjuk. Hosszabb tartási idővel nevelünk, viszont prémium minőséget hozunk létre. A húsaink zsírosabbak, mert erre van szükség a jó minőségű termékgyártáshoz és az ízletes tőkehúshoz. Ez így elsőre nagyon jól hangzik, viszont a tartási költségeket az egekbe emeli, főleg, ha összehasonlítást kellene végeznünk. A mi szemszögünkből több probléma halmazzal kell szembe néznünk. Mik is ezek? Mint már említettem a külföldi sertés beáramlás a tőkehús árakat is leszorítja.

A nagyobb hálózatokba, ipari konyhákra, hús nagykereskedésekbe, akár még lokális beszállításra sincsen lehetőségünk, hiszen a nagyobb vágóhidak termelési kényszerben vannak, sok esetben kénytelenek bizonyos húsrészeken akár veszteséggel is továbbadni. A kicsiknek nehéz boldogulni.

Régen, hogy is zajlott ez? Természetesen régen is voltak nagy vágóhidak, viszont a lokális kereskedelem nagyon erős volt. 1-2 falvaként biztos volt egy hentes, aki a saját és környékbeli gazdák állatait értékesítette megfelelő áron. Most viszont minden nagyobb faluban elérhető egy „helyi kis multi”, bolt, ahol biztosan elérhető nagyon olcsó hús. A kormánynak vannak az ágazatot érintő kimondottan jó intézkedései, ilyennek tartom, hogy jelölni kell a magyar húst. Egyre több a tudatos vásárló, aki a magyar terméket és azon belül is a minőségi húst keresi. A tendencia növekedést mutat, viszont ez elég lassú változás.

Hogyan érintette a koronavírus járvány a brand építését?

Az elején megijedtünk, hiszen a kisebb vágóhidaknak, mint mi, nagyon fontos, hogy a magán vásárlókon kívül a helyi vendéglátóhelyek is megjelenjenek partnerként. Az éttermek a forgalmunk igen nagy hányadát tették ki és sajnálatosan, akik nem tudtak átállni hirtelen házhozszállításra, ott megszűnt átmenetileg az értékesítés.

A piacok bizonyos korlátozása is elvett egy olyan lábat, amit nagyon megéreztünk. Egy hétig hezitáltunk, hogy mit csináljunk, majd átálltunk lakossági házhozszállításra, ezzel meg tudtuk menteni a céget a csődtől.

Az elején olyan mennyiségű húst és füstölt árut rendeltek, hogy át tudtuk vészelni az első hullámot, a kiesett bevétel okozta hiányt orvosolni tudtuk. A kormány létrehozott az élelmiszeripari üzemek bértámogatására mentőcsomagot, ami szintén sokat segített. A második hullámra felkészültebbek voltunk és sokkal rugalmasabban mennek a dolgok. A saját boltjainkra és a házhozszállításra fektetjük a hangsúlyt, ezáltal a vendéglátóhelyektől kiesett bevételt meg tudjuk oldani másképp.

Terveznek-e webshopos értékesítést, házhozszállítást kiterjeszteni országosan?

Jelenleg nincs webáruházunk, de a közösségi média oldalunkon minden információ fel van tüntetve. Szerződve vagyunk egy futárszolgálattal, akik hűtős dobozokkal kézbesítik a termékeket, akár, ha szükség van rá, Kecskemétre is házhoz szállítják a megrendelést. A karácsonyi csomagajánlataink is nagyon sikeresek, az ország teljes területéről érkeznek termékeink.

Milyen mértékű áremelkedés várható a húságazatban?

Úgy gondolom, hogy jelentős áremelkedésre nem kell számítani. Kis üzemi késztermék előállításban az árak minimálisan mozoghatnak, hiszen az alapanyagok drágulása érezhető. A parika, fokhagyma, egyéb fűszerek, de akár a takarmány áremelkedése is befolyásolhatja. Az én olvasatomban nem drágulás, hanem csökkenés várható, bár ez a legtöbb esetben a tőkehús értékesítésnél alig észrevehető. A koronavírus járvány közben nem nagyon tudnak az EU-ból kifelé szállítani sertést, ezért az olcsó német és szlovák hússertés itt landol, így az árakat folyamatosan lenyomja. Szükség lenne a kormány további segítségére a külföldi sertés behozatalával kapcsolatban, hogy ne hozza lehetetlen helyzetbe hazai termelőket. Végezetül buzdítanék mindenkit, hogy hazai termelőktől vásároljanak, keressék a magyar termékeket, akár kistermelőknél, akár multinál tervezik a vásárlást. Segítsük egymást!

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bőközi legendás

ormánság