Történt egyszer adventkor, egy vendégségben, hogy egy színesre festett nappali közepén, a dohányzóasztalon elhelyezett hatalmas üvegtálban narancs méretű fasírtok vártak bennünket a kávé mellé. Először nem hittem a szememnek, aztán mindez fokozódott, amikor körbeültük az asztalt heten, és mindenki, a markába véve egy-egy harminc dekás gombócot, harapni kezdett, közben hörpintve a kávét.
„Vajon ez a valóság, vagy csak a az Indul a bakterház című film híres jelenetének húsos verzióját forgatjuk épp?”- kérdeztem magamtól. Mindez olyannyira szürreális volt, hogy egyszeribe megjött a gusztusom a fasírtevéshez egy életre. Az óriás gombócok ugyanis igazán ízes, szaftos fasírtgolyókat, vagyis fasírtlabdákat rejtettek.
Ez a furcsa jelenet változtatta meg a fasírt iszonyom, amit korábban gyanús kifőzdék és menzák okoztak. Ezután viszont rájöttem, lehet isteni egy-egy darálthús golyó.
„Fasírtkutatásaim” már legalább 10 éve tartanak, s rájöttem, ez is egy olyan étel, amiből következtetni lehet arra, hogy készítője milyen személyiségjegyekkel rendelkezik. Sokan a klasszikus, hagyományos elkészítésre esküsznek, de vastag panírmorzsával, van, akik már variálnak zöldségekkel, lazítanak tejtermékekkel, vagy egyszerűsítenek a formán és egészben sütik.
Valójában ezeréves történelme van, de nem a fasírtnak, hanem a vagdaltnak. Az ókorban, az I. században már készítették a fűszeres vagdaltat, és azt állították, a legfinomabb fajta pávából készül. Manapság borzasztóan el lehet rontani és eszméletlen óvatossággal, jó érzékkel is el lehet készíteni, hiszen amilyen egyszerű, pont olyan nemes is lehet ez az étel.
Vagdalt vagy fasírt?
Az apró pici golyóktól kezdve az egybesült fasírtig minden létezik, de utóbbit már több helyen vagdaltnak hívják. Sokan azt állítják, az tesz különbséget fasírt és vagdalt között, hogy mekkora méretű. Én azt gondolom nem, csupán az idő tett különbséget. Erre akkor jöttem rá, mikor pár hónappal ezelőtt a 80 feletti nagymamám töltött paprikára várt minket, és elromlott a darálója.
Reggeltől ott voltam nála, de egy szót sem szólt erről, csupán nekilátott a darálthús elkészítésének. Akkor láttam, hogy probléma nélkül elkezdi szeletelni, nagyon apróra vágni a sertéshúst egy deszkán késsel, hogy abból töltelék lehessen. Teljesen elképzelhetetlen volt ez a folyamat már számomra, pedig alapvetően így készítették minden alkalommal. Igen, 30 főre is egy nagy ebédnél.
Apropó nagy ebéd, büszkék lehetünk a Stefánia vagdaltunk történetére is. Ez az egybesült fasírtot jelzi tojással a közepén, és máig megmaradt ezen a nevén.
Az Osztrák-Magyar Monarchia tragikus sorsú trónörököse, Rudolf özvegye, Stefánia hercegnő második, ugyan rangon aluli házassága után az akkor még Magyarországhoz tartozó Oroszvárra költözött férjével. A hercegnő imádta a magyar konyhát, ezért több ételt is elnevezett magáról, és elneveztek róla. Védjegye a tojással való töltés volt: ahogy egy felfújtnál, rizottónál és a vagdaltnál is.
Mitől lesz ehetetlenül rossz egy fasírt?
A durvára vágott nyers hagymától, amit előtte nem dinsztelnek le. A túl sok borstól, amitől semmi mást nem érzünk az ételben. A túl sok kenyértől, amitől ’vizes’ lesz. A túl sok tojástól, amitől kemény lesz. A közös bennük: a túl sok.
A biztos siker kulcsa
Egy kis tejszín vagy vaj, amitől a hús krémesebb, selymesebb lesz. A dinsztelt zöldségek, amik édeskés ízt adnak az ételnek. A kellő zsírhányad, mert ettől marad szaftos, és nem szárad ki a fasírt vagy vagdalt.
Az 5 fasírt recept és 5 tulajdonosa
Futótűzként terjedt el Marika néni, Zita, Böbe néni, Oszkár bácsi és szerénytelenül, de a saját receptem is az ismeretségi körünkben. Nem véletlenül említettem, hogy a receptek egy kicsit jellemzik is a tulajdonosaikat, hiszen az ízlésüket tükrözik, ezáltal a személyiségüket is egy kicsit.
Marika néni: „Tisztán”
Ezzel a szóval jellemzi minden esetben ezt a fasírtot, amivel azt szeretné mondani, hogy nem kell túlvariálni, a sertéshús ízét kell érezni benne. A 80 feletti Marika néni, aki nagymama is egyben, a régi ételekhez és ízekhez ragaszkodik, olyan fogásokkal, amiket az unokák csak nála ehetnek. Arra kell törekedni, hogy ne variáljuk túl, mert a lényege: „Érezni kell a sertés ízét.” Éppen ezért kevés zsemle, só, bors, pici fokhagyma, és semmi mással nem bolygatjuk.
Hozzávalók:
- 500 g sertés lapocka
- 1 kisebb fej dinsztelt vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 szelet kenyér belseje
- 1 tk só
- fél kk őrölt bors
- 1 db tojás
- zsemlemorzsa a forgatáshoz
- 1/2 liter olaj a sütéshez
Elkészítés:
Mindent hűtőben kell tartani a készítés előtt, hogy minél fehérebb legyen a fasírt belseje sütés után is. A hús zsírosabb legyen, ha hiányolnánk belőle, 1 kk sertészsírral pótoljuk. A hagymát kevés olajon ledinsztelem, kihűtöm. Hozzákeverem a húshoz, áztatott, kinyomkodott kenyérbelsőhöz, sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Kikeverem a tojással. Gombócokat formázok belőle és zsemlemorzsába forgatom. Pá perc alatt mindkét oldalát pirosra sütöm.
Zita: „Fűszeresen”
Egy világjárta, vagány lány, aki imádja a mediterrán konyhát, és persze haza is hozza magával a jó ötleteket, amiből néhanapján lakomát csap a kis lakásában. Így találtuk meg a tökéletesre fejlesztett fasírtját, amiben minden benne van és amit szeretünk: szalonna, sajt, paradicsom és sok hús.
Hozzávalók:
- 500 g darált sertéshús (más hússal is működik)
- 1 ek sűrített paradicsompüré
- 1 fej vöröshagyma dinsztelve
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kk szárított bazsalikom
- 1 kk szárított oregánó
- 1 ek natúr joghurt
- 1 tk só
- 1/2 kk bors
- 1 db tojás
- Töltelék: 100 g keménysajt
- Kéreg: 15 szelet bacon
Elkészítés:
A darálthús volt már pulykából és csirke felsőcombból is, abból is isteni. Összekeverem a sóval, borssal, zöldfűszerekkel, joghurttal, paradicsompürével, tojással, dinsztelt hagymával és állni hagyom 5 percig. Ezalatt megszívja magát a hús a folyékony hozzávalóktól. Felkockázom a sajtokat, kiterítem a bacon szeleteket. Golyókat formázok a húsból, egy sajtkockát szúrok a közepébe, alaposan elrejtem, majd betekerem a golyót a szalonnába. (Tipp: A feléig tekerem, majd irányt váltok, így befedi a golyó másik oldalát is.)
Oszkár bácsi: „Színesen”
A húsokat zöldséggel és tejtermékkel lehet lazítani, mind az ízét, mind az állagát. Fontos viszont, hogy egy-egy masszába ne nyersen tegyük bele sem a hagymát, vagy bármilyen zöldséget, mert kilógnak majd a sorból, és csupán éppen hogy megfőnek. Sem ízben, sem állagban nem illenek majd bele egy darálthúsba. Előre kell ledinsztelni bármit, amit belekeverünk.
Hozzávalók:
- 500 g sertés lapocka
- 1 kisebb fej dinsztelt vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 tk só
- fél kk őrölt bors
- 1 db tojás
- 50 g zöldborsó
- 1 nagy szál sárgarépa
- 1 kk őrölt pirospaprika
Elkészítés:
Az alapja megegyezik minden fasírtéval, ehhez viszont egy nagy adag dinsztelt zöldség csatlakozik. A hagymát , mikor kockázva egy kis olajon pirítom, reszelek mellé egy adag sárgarépát, karalábét- ez utóbbitól, még intenzívebb az íze. 5-6 perc alatt közepes lángon megpárolódik és az utolsó 2 percben adom hozzá a fagyasztott, aprószemű zöldborsót. Hozzákeverem mindezt a darálthúshoz, fűszerekkel, tojással és hosszúkás rudakat formázok belőle. Tepsiben sütőben is és olajban is ki lehet sütni.
Saját receptem: „Egyszerű és finom”
Hozzávalók:
- 500 g darál sertéslapocka
- 1 kk sertés zsír
- 1 ek majoranna
- 1 vej dinsztelt vöröshagyma
- 1 kk zsír
- 100 ml tejszín (30%)
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 kk bors
- 1 ek őrölt pirospaprika
Elkészítés:
A darálthúst összekeverem a tejszínnel, tojással és félreteszem 10 percre pihenni, hogy beszívja a hús a nedvességet. Egy serpenyőben 2 ek olajat hevítek és megdinsztelem rajta a hagymát, az utolsó 1 percben pedig hozzáadom a zúzott fokhagymát, az őrölt pirospaprikát, majorannát, borsot. Kihűtöm, hozzáadom a kiskanálnyi + zsírt, és összekeverem a húsos masszával. Formába is tölthetem, de én alaposan összegyúrom kézzel és hengert formázva egy sütőpapírra teszem. Azért kell alaposan átgyúrni, hogy ne morzsolódjon szét sütés közben, ha nem formában készül. 200 fokon 35 perc alatt szaftosra sütöm. Nem érdemes ennél többet sütni, mert a darálthús nagyon hamar átsül, és attól kezdődően csak szárad.
Böbe néni: „Ez így jó, ahogy van!”
Böbe néni fasírtját a húsevő barátaim is számontartják. Pedig ez egy zöldségfasírt száraz vagy félszáraz felvágottal. Böbe néni szerényen adta oda a receptet, miszerint ő csak nagyon régen jó helyen csapott fel egy receptes könyvet. Viszont ezt a receptet én láttam, és innen tudom, hogy Böbe néni ezt átalakította, és még finomabbá tette. Ez lett a végső recept, amin nem kell változtatni, semmit sem!
Hozzávalók:
- 150g félszáraz, kockázott felvágott (turista, vadász)
- 200 g reszelt sárgarépa
- 300g vegyes zöldség (kukorica, zöldborsó, karfiol, vajbab)
- 3-4 szál petrezselyemzöld
- 1 fej vöröshagyma
- 1/2 kk őrölt bors
- 150 g búzaliszt
- 4 db tojás
- 100ml tej
- 1.5 kk só
Elkészítés:
A hagymát kevés olajon megdinsztelem, hozzáadom a kockázott felvágottat, picit megpirítom. Hozzáadom a zöldségeket és fedő alatt 15 percig főzöm. Kihűtöm és hozzákeverem a tojások sárgáját, a tejet és a fűszereket. A tojások megmaradt fehérjét felverem és óvatosan hozzákeverem. Egy serpenyőbe bő olajat hevítek és Két evőkanálnyi halmot teszek a serpenyőbe egy fasírthoz, majd mindkét oldalát pirosra sütöm.
A nagy fehér, ami mindenhol megállja a helyét
Imádtam Zsófi fasírtvariációit végigkóstolni, sőt már csak rájuk nézni is. Olyan gusztusosan kínálták magukat egymás mellett a tányéron, némelyik félbevágva, hogy már azelőtt éreztem az ízüket, hogy a számba vettem volna őket. Többféle fasírt, de csak egyféle bor – hallottam magamban az aznapi vacsora szlogenjét, és önkéntelenül az egyik világszerte igen népszerű fehér fajta jutott eszembe: a chardonnay.
Az a fehér fajta, amiből hazájában Burgundiában, de nálunk Magyarországon is, igen nagy borokat szoktak készíteni. Testes, aromás, alkalmas a barrique hordós érlelésre, szóval mondhatnám, a chardonnay azoknak a fehérbora, akik alapvetően a vöröset szeretik. Egyesek szerint ez az axióma a bor–étel párosítás területén is megállja a helyét, azaz ez a fajta nagyon jó párost alkot azokkal az ételekkel, amelyekhez egyébként könnyű vöröset innánk. Ilyenek bizonyos sertéshúsból készült ételek is, de alapvetően, a chardonnay egészen széles skálán mozog, ha az „ételhez bort” vonalon kalandozunk.
Manapság, a reduktív technológiával készült borok fénykorában sokan igyekeznek visszafogni az erőteljes hordós aromákat, és a chardonnay esetében is inkább a gyümölcsösebb karaktert keresik, de ha már erről a fajtáról esett szó, fontos kitérnünk egy borászati eljárásra, amely a hordós érleléssel kapcsolatos, és amelyet legtöbbször a chardonnay-hez kötnek. Ez pedig a battonage, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bort nem fejtik le a hordó alján összegyűlő finomseprőről, hanem egy bizonyos ideig rajta hagyják, sőt időről-időre felkeverik azt. Ezzel jellegzetes ízekkel, aromákkal gazdagítják a bort, és krémesebb szerkezetet adnak neki.
Annak idején, gyakornokként magam is előszeretettel végeztem ezt a munkafolyamatot egy speciális eszközzel a 225 literes hordókban érlelt chardonnay-nál a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben. Egyébként azt hiszem, ott szerettem bele ebbe a fajtába végérvényesen, s azt már tényleg csak nagyon röviden említem meg, hogy a chardonnay az egyik legfontosabb alapanyaga a klasszikus pezsgőnek, a champagne-nak is.
De visszatérve a fasírtvacsorára, az Aldiban sikerült 1100 forintos áron belefutnom a tavaly az Év Bortermelőjének választott Koch Csaba 2019-es Hajós-Bajai Chardonnay-jába. A Hajós-Bajai borvidékről leginkább azt kell tudni, hogy annak ellenére, hogy nem tartozik a legfelkapottabb borvidékek közé, országos viszonylatban itt a legmagasabb a napsütéses órák száma, ami valljuk meg, nem hátrány, ha valaki szőlőtermesztéssel foglalkozik. Sőt, gyakorlatilag előny: a terület kiválóan alkalmas nemcsak a fehér-, hanem a vörösbort adó fajták termesztésére is. Ha pedig az itteni szőlőből olyan szakértő készít bort, mint Koch Csaba – akinek a családja 10 generáció óta művel szőlőt ezen a borvidéken – akkor azt érdemes levenni a polcról.
Kézzel szüretelt és válogatott, kis fahordóban érlelt chardonnay-ját prémium fehérborai között tartja számon a Koch Borászat, ám az ár, a csavarzár, és a tavalyi évjárat azért némileg árnyalja a képet: prémium, de azért chardonnay tekintetében valószínűleg nem a „legprémiumabb”. De nem is azt várjuk tőle, hogy csúcsbor legyen, hanem hogy passzoljon a vacsoránkhoz. Összekóstolásnál őszi ízei, fűszeressége, teltsége méltó módon kísérte a húsos és zöldséges fasírtvariációkat, ám arra is ösztönzött minket, hogy vacsora után tovább kóstolgassuk, és elemezgessük a poharunkban olajosan keringő hajós-bajai üdvözletet.