Köztudott tény, hogy jelentős jövedelmi különbségek vannak Magyarországon Budapest és a vidéki települések, illetve az egyes országrészek között: míg az ország nyugati területei jövedelmi szint tekintetében megközelítik a fővárost, addig a keleti és északkeleti országrészek jelentősen le vannak maradva.
A fővárosiak jobb anyagi helyzete miatt feltételezhetnénk, hogy többet tudnak félretenni, vagyis nettó jövedelmük kisebb részét költik el fogyasztásra, a valóság azonban mást mutat. A KSH 2017-es adatai szerint jövedelemarányosan a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban élők költik a legkevesebbet fogyasztásra (vagyis ők tudnak a legtöbbet megtakarítani), csak utána jönnek a budapestiek.
Az ábrán látszik, hogy az ország szegényebb területein (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) magasabb a fogyasztás jövedelemhez viszonyított aránya, vagyis az itt élők mindennapi megélhetésük biztosítása mellett jóval kevesebbet tudnak spórolni. A budapestiek és a nyugati / északnyugati területeken élők közötti látszólagos ellentmondást elsősorban a magasabb fővárosi árszínvonal magyarázhatja.
Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - megnéztünk néhány termékcsoportot, hogy az ország egyes területein élők jövedelmük mekkora részét fordítják rájuk.
Élelmiszerek
Összességében, jövedelmük arányában a nyugat-dunántúliak költik a legkevesebbet élelmiszerekre, utána következnek csak a budapestiek. Közben az ország déli és keleti /északkeleti területein élők arányaiban jóval többet fordítanak élelmiszerre, ami részben azzal magyarázható, hogy a rosszabb jövedelmi helyzetük miatt az alapvető élelmiszerek magasabb arányban képviseltetik magukat fogyasztói kosaraikban, mint az egyéb fogyasztási cikkek. Ez evidens, hiszen utóbbiakra jellemzően kevesebb pénzük marad, mint az ország más területein élőknek.
Ennek tudatában érdekes ugyanakkor, hogy húsra nominális értelemben is Budapesten költik a legkevesebbet (Nyugat-Dunántúl után), holott a magasabb életszínvonal miatt okkal gondolhatnánk, hogy a fővárosiak sokkal inkább megengedhetik maguknak a húst. Mivel a budapestiek többet keresnek vidéki polgártársaiknál, közben viszont nem költenek annyit húsra, ezért a jövedelemarányos húskiadásokban jelentős különbségek vannak az ország egyes részei között.
Felmerülhet a gondolat, hogy talán az egészségesebb életmód miatt is fogyasztanak kevesebb húskészítményt a fővárosi emberek, mint a vidékiek, ez azonban csak részben állja meg a helyét az adatok alapján. Bár gyümölcsre és zöldségre valóban a fővárosiak költik a legtöbbet nominális értelemben (egészen pontosan zöldségre csak második legtöbbet, hiszen a dél-dunántúliak kiugróan sok zöldséget esznek), a jövedelemarányos kiadásuk nem kirívóan magas.
Kultúra, szórakozás
Mivel nem alapvető fogyasztási cikkekről van szó, ezért a kultúrára és szórakozásra elköltött pénz jelentősen függ a jövedelmi körülményektől. Egy bizonyos jövedelem felett az emberek nominálisan és jövedelemarányosan is sokkal többet fordítanak ezekre a tételekre. Ez jól megmutatkozik a hazai adatokban is, a budapestiek ugyanis nominális értelemben, illetve a jövedelmük arányában is sokkal többet költenek kultúrára és szórakozásra. Az ország legszegényebb és leggazdagabb területei között közel kétszeres a különbség (jövedelemarányosan).
Ebbe a fogyasztási cikk csoportba tartozik a szerencsejáték is. Talán sokak számára érdekes lehet, hogy a vidékiek sokkal kevesebbet költenek szerencsejátékra, mint a fővárosiak, mind jövedelmük arányában, mind nominális értékben. Ez alól kivételt képeznek a Pest megyeiek, akik messze a legtöbbet költik szerencsejátékra.
Dohány, szeszesital
Köztudott tény, hogy a magyar nagy ivónemzetnek számít, alkoholfogyasztásban a világ élmezőnyébe tartozunk. Különösen a férfiak esetében jelent nagy problémát az alkoholizmus. Bár nemek szerinti bontásban jelentős különbség van az alkoholfogyasztási szokásokban, területi alapon már nem lehet ennyire jól behatárolni a problémát, legalábbis a KSH fogyasztási adatai alapján.
Nominális értéken nézve ugyan messze a budapestiek költik a legtöbbet alkoholra, jövedelemarányosan viszont már kisebb az ország többi részének lemaradása.
A dohánytermékek esetében nagyon érdekes, hogy a nyugat-dunántúliak messze a legkevesebbet költik rá (éves átlagban 16 ezer forintot), utána pedig a budapestiek következnek (21 ezer forinttal). Közben a déli, keleti és északkeleti országrészben több pénz megy el cigire (nominális értelemben), emiatt pedig a jövedelemarányos kiadások között nagyon jelentős eltéréseket tapasztalunk.
A különbségeket az magyarázhatja, hogy a fővárosban, illetve a fejlettebb nyugati területeken az egészségtudatosság jegyében egyre kevesebben, illetve kevesebbet dohányoznak, így az összfogyasztáson belüli részesedés jóval alacsonyabb. A főváros – vidék közötti ellentét nagyon markáns: míg a budapestiek jövedelmük mindössze 1,24%-át, a megyeszékhelyeken élők 1,48%-át, a többi városban élők pedig 1,8%-át költik cigire, addig a kisebb vidéki települések esetében ez az arány 2,22%.