A mozgalomként aposztrofálható közösségi mezőgazdaság még a ’80-as években indult hódító útjára az USA-ban, majd szép lassan utat tört magának az európai kontinensre. A rendszer lényege, hogy szakítva a piaci vagy kereskedelmi csatornákon való értékesítéssel, a megtermelt áru úgynevezett dobozrendszerben kerül a fogyasztókhoz előzetes szerződéskötést követően. Így a szerződött fél vállalja, hogy egy előre meghatározott fix összegért főszezonban heti, a hideg évszakokban pedig kétheti rendszerességgel kapja a gazdától a szezonális zöldséget, gyümölcsöt, egyes esetekben pedig a tojást és az állati termékeket egészen 10 hónapon át. A köztes értékesítőket kiiktatva a bevétel így 100%-ig a termelő zsebében landol, míg a fogyasztó pontosan tudja, honnan kerül az asztalára az aznapi betevő falat.
Ily módon a gazdálkodók elfelejthetik az alacsony felvásárlási árakat, mert a termésen túl a családok az előállítás költségeihez is hozzájárulnak, ami csírájában fojtja el a ráfizetéses termesztést.
Arnoldné Óré Zsuzsanna és férje, Arnold Jörg 2003-ban költöztek ki pusztaszeri tanyájukra, a közösségi mezőgazdaság rendszerében pedig immáron 8. éve állnak helyt, de korábban mindketten „másban utaztak”. Jörg végzettsége szerint géplakatos, és bár dolgozott a szakmájában, végül egy barátjával közösen működtetett biogazdaságban találta meg igazi hivatását, ahol 14 évet dolgozott. Óré Zsuzsanna vágya mindig is az volt, hogy konduktorként segítse a sérült gyermekeket, városi, szegedi lányként pedig soha nem gondolta volna, hogy egyszer gazdálkodásra adja a fejét.
A vágyott karrier képe végül szertefoszlott, maradt helyette a család, és egészen addig nem is találkozott közelebbről a természettel összhangban folytatott mezőgazdaság rendszerével, amíg 2001-ben ki nem ment dolgozni Németországba. Ott és akkor az, amivel tizenéves fejjel még nem szimpatizált, huszonévesen egyszeriben átfordult egy szimpatikus és vágyott életformává, ily módon kettejük életútja egymásba fonódott. Mivel a rendelkezésükre álló tőke nem volt elég a kinti élethez, Magyarországon váltották valóra álmaikat a Bio Pipacs Tanya képében, ahol Jörg biogazdasága és a Zsuzsanna által vágyott tanyasi vendéglátás és turizmus jól megfértek egymás mellett.
A XXI. századi tanya valódi arca
„Most már nem olyan elmaradott a tanyavilág, mint régen. Nálunk is napkollektor van a tetőn, új építésű házban élünk, folyik a víz a csapból és fel lehet kapcsolni a villanyt. Igen, vannak tanyák áram nélkül, de szerintem az már talán csak 0,5%-ot tesz ki, és most már az utak is jobbak, ezáltal más az értékrendje, nem olyan sötét, mint ahogy az a köztudatban benne van” – emelt ki egy fontos tévhitet a tanyákkal kapcsolatban Óré Zsuzsanna.
A tanyasi életbe való belerázódás ezért önmagában nem okozott nehézséget Zsuzsannának és Jörgnek, az önellátásra való berendezkedés révén jelentkező anyagi jellegű kérdések viszont annál inkább. A több lábon állás, hogy egyszerre lesznek biotermelők és vendéglátók, jó kombinációnak bizonyult, de hamar belátták, idő kell ahhoz, hogy utóbbi felpörögjön és hozza a biztos megélhetéshez szükséges bevételt, így belevágtak a piacozásba.
Nagyon gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a biopiacnak itt, Szegeden nincs nagy felvevőereje. Nagyon messzire nem akartunk menni, mert annyit nem termeltünk, de ha a kiskerttel próbáltunk bejutni a normál piacra, akkor az árat nem tudtuk megjeleníteni, mert nem volt elfogadható, hogy a bio ennyivel drágább legyen. A piacra termelés tehát nem volt egy biztos pont, nem tudtunk annyit eladni, hogy abból meg lehetett volna élni, és akkor jött ez a lehetőség, a zöldségdoboz
– mesélte rögös útjukat a Bio Pipacs Tanya tulajdonosa.
A közösségi mezőgazdaság modelljével a Balástyán két éve már ebben a rendszerben gazdálkodó házaspár révén ismerkedtek meg, de sokáig őrlődtek, tényleg megéri-e belevágni. Zsuzsanna elvégzett egy ezzel kapcsolatos minitanfolyamot, amitől fellelkesült, látván a biztos bevételeket és a fedezett termelési költségeket, Jörg viszont reálisan átlátta, ez mennyi plusz munkával és felelősséggel jár, mivel 40-50 fajta zöldséget kell megtermelniük.
Végül 2013-ban 7 családdal kóstoltak bele az új rendszerbe, amely az évek során nőtte ki magát, így idén már 44 szerződött féllel rendelkeznek. Időközben a zöldségültetvényük nagysága egészen fél hektárra duzzadt, ahol a jól ismert burgonya, paprika, paradicsom mellett olyan, sokak által kevéssé használt növények is megteremnek, mint a mángold vagy az édeskömény gumó.
Ha piacra termelsz, akkor úgy néz ki az életed, hogyha sikerül megtermelni a burgonyát, akkor elviszed a piacra és eladod. Nagy felelősséggel jár az is, hogy lesz-e bevételed, csakhogy nem nyomaszt az, hogy mit szól x család ahhoz, hogy nem vittél nekik krumplit. Nekünk ahhoz, hogy a ládánk színes legyen, 40-50 fajta növényben kell gondolkodnunk, és ott mindig van kiesés, mert nincs olyan év, hogy minden zöldségnek minden tökéletes legyen, hiszen nem egyforma időjárást szeretnek. Ez okozza a nehézséget, ugyanakkor biztos bevétel, mert a ládáért akkor is megkapjuk a pénzt, hogyha kicsit kevesebb megy bele. Nagyon jó ez a közös kockázatviselés, viszont mi nem teljesen úgy dolgozunk, mint sok közösség. Hátradőlhetnénk és azt mondhatnánk, hogy most ennyit tudunk adni, de így mi nem tudjuk álomra hajtani a fejünket. Más biogazdáktól szoktunk hozzávásárolni, mert bevállaljuk, hogy kevesebb bevétellel dolgozunk, viszont tiszta lesz a lelkiismeretünk
– hangsúlyozta a piacozás és a zöldségdobozrendszer közti legfőbb különbséget Óré Zsuzsanna.
A közösségi mezőgazdaság igazi haszonélvezői
Annak ellenére, hogy a közösség által támogatott mezőgazdaság rendszere egy jóval biztosabb bevételi forrást biztosít a gazdáknak, mégis kevesen vannak azok, akik a hagyományos piacozással szakítanak. A Bio Pipacs Tanya tulajdonosa szerint a konvencionális gazdák eleve nem indulnak el ezen az úton, sokakat pedig a hosszú távra való tervezés riaszt el, illetve az, hogy hiába termelik meg azt a 40-50 fajta zöldséget, ha nem találnak olyan családokat, akik hajlandóak egész évre elköteleződni mellettük.
Azokban az országokban, ahol a modell már jóval elterjedtebb, ezért ismerik az emberek, sokkal egyszerűbben becsatlakoznak, mint ott, ahol még csak gyerekcipőben jár a mozgalom, lásd idehaza. Óré Zsuzsanna szerint a magyarok kissé rugalmatlanok, nehezen nyitnak az újítások felé, így sokat kell mesélni a rendszerükről ahhoz, hogy valaki csatlakozni merjen, és még akkor se biztos, hogy a következő szezonban újra velük tart majd.
Kell hozzá egy tudatosság, és nagy valószínűséggel ez a rendszer nem mindenkinek válik be, attól még ez egy fantasztikus dolog. Amikor csütörtökönként megkapják a családok a ládát, azzal nekik otthon dolguk van, amíg elmossák, elraktározzák a zöldségeket. Viszont, hogyha ezt az egy-két órát rászánják, utána egész héten kényelmesen nyúlnak majd hozzá, nem kell szaladgálniuk a piacra. Persze, mivel mindent nem kapnak meg, vannak, akik hozzávásárolnak, de az nem biztos, hogy ugyanolyan minőségű lesz. Zöldségeink nem a multik által diktált minőséget képviselik, tehát nem kizárólag a kinézetre termelünk, sokkal inkább előtérbe helyezzük a magas beltartalmi értékeket, ami az egészségmegőrzés elengedhetetlen feltétele. De nem elhanyagolható szempont számunkra, hogy termelésünk során tudatosan óvjuk, védjük, tápláljuk és élővé tegyük környezetünket. Viszont szerintem eleve azért keresik ezeket a lehetőségeket, mert az ökolábnyom témában már tudatosabbak, szeretnének tenni valamit a környezetükért. Úgy látom, jellemzően akkor kezdődik ez a tudatosság, amikor a gyerek belép a családba. Sokan azt mondják, hogy vele már nem etethetnek meg bármit, fontos a prevenció, az egészség megőrzése, ezért lassan az egész család átáll. Van idősebb és középkorú házaspárunk is, de a saját szüleimen látom, hogy azt a generációt már nehezen mozdítjuk el bármilyen irányba, persze ott is vannak kivételek
– rántotta le a leplet a rendszer igazi célközönségéről a pusztaszeri gazdálkodó.
A jövő jelszava: lassuljunk le!
A minél kisebb ökolábnyom pedig akarva akaratlanul magával hozza a lelassulást, a természethez való visszafordulást, amely, mint minden tartós változás, kicsiben kezdődik és csak szép lassan növi ki magát. Ahogyan Zsuzsanna és Jörg fordult a saját biogazdaság alapjainak letétele felé, úgy sokan mások érzik úgy, hogy a rohanó városi életből kiszakadva az egyetlen megoldás a kvázi „kivonulás” a társadalomból. A WWOOF és a Workaway nemzetközi szervezetekhez való csatlakozással a Bio Pipacs Tanya háza táján is megfordultak már a biogazdálkodás iránt érdeklődök egészen Kanadából, Tajvanból, Ausztráliából és a jóval közelebbi Németországból is, akik kosztért és kvártélyért cserébe kapcsolódtak be a mindennapos munkálatokba, hogy az ott szerzett gyakorlatot majd később saját gazdaságukban felhasználhassák.
Az idei évben a koronavírus szabott gátat az önkéntesek fogadásának, de Zsuzsanna elárulta, hogy egy városban vagy faluban élő családdal ellentétben nekik semmilyen nehézséggel, lemondással nem járt ezen felül a karanténnal terhes időszak. A tanya körül azonban segítő kezek nélkül is boldogulniuk kell, ami hangsúlyozandó, rengeteg feladattal jár, sokat kivesz az emberből, így a pusztaszeri gazdálkodók megvárják, amíg az általuk felépített tanyavilág értéke megtérül, és azt követően a zöldségdoboz rendszerüket is egy élhetőbb szintre redukálják.
Óré Zsuzsanna elárulta, szerinte ez a rendszer hosszú távon abban az esetben lenne működőképes úgy, hogy közben ne facsarja ki a gazdálkodókat a sok munka, hogyha a szomszédos termelőközösségek képesek lennének egymással összefogva dolgozni. „Mindenki küzd a saját körével, mi itt a 40 fajtánkkal, ők meg ott. Nekik is van kiesésük, meg nekünk is van, és ha ezek a zöldségközösségek összefognának, nagyon jól el tudnánk látni a környéket. Mindenkinek megvan az erőssége, hogy miben jó, mi az, ami jól megtermelhető a földjein, és akkor abból nagyobb mennyiséget tudnánk termelni, de sajnos itt nincs meg ez a mentalitás” – világított rá a közösség által támogatott mezőgazdaság rendszerének hosszú távú kihívására a Bio Pipacs Tanya tulajdonosa.
A lassulás így kényszerűen a zöldségterületek redukálódásával jár, ezért a mostani fél és a hozzá vásárolt öt hektár legrosszabb esetben pihenni fog, amíg Zsuzsanna reményei szerint öt gyermekük rá nem eszmél arra, hogy ott nekik is eljött az ideje felépíteni a saját világukat. „A fogyasztói társadalom nyújtotta látszólagos kényelem valójában egy örökös mókuskerék, amiből mi ki szeretnénk szállni. Teljesen természetesnek vesszük, hogy ujjnyomásra felgyullad a lámpa, ha megnyitjuk a csapot, folyik a víz és a többi. Viszont mindezekért küzdeni, dolgozni kell, hogy fenntartsuk az autót, lakást, internetet. Mindig azt mondom, hogy a két véglet között az arany középutat kell megkeresni, hogy ne legyünk terhére a világnak, de még ne is legyünk annyira nomádok” – zárta gondolatait Óré Zsuzsanna.
Címlapkép: Getty Images