Elképesztő, mi történik a magyar borászatokkal: ennek is mi isszuk meg a levét

Pénzcentrum 2024. június 3. 08:32

Folyamatosan csökken a borfogyasztás, nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is. Hogyan képesek így nyereségesek maradni a hazai borászatok? Erre kereste a választ a Pénzcentrum, amely a hazai hat nagy borrégiójának legfontosabb borászatait vette górcső alá.


 


 

Szinte alig lett olyan híres magyar pincészet, amelyik a tavalyinál jobb évet zárt, legtöbbjüknél alacsonyabb lett 2023-ban az adózott eredmény, mint volt 2022-ben. Nem is csoda, hiszen az elszálló inflációs érték mellett csak nehezen tudták beépíteni megnövekedett terheiket az eladási árba - írta cikkében a Pénzcentrum.

A borértékesítést évek óta jellemző fogyasztáscsökkenés, a növekvő adminisztrációs terhek és egyre magasabb szőlőtermesztési és borkészítéshez kapcsolódó költségek mellett az áremeléseket sem tudja érvényesíteni a borágazat évek óta. Ezt a problémát a borászok már korábban is jelezték, ám az utóbbi két évben elszaladó infláció közepette különösen nehézzé vált a borászok számára, hogy nem tudják a tárgyalások során emelni az áraikat

– mondta el a Pénzcentrumnak Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője. De nézzük sorban az eredményeket régiónként – persze a teljesség igénye nélkül, csak a legismertebb pincéket.

Észak-Pannon borrégió

Egyre elterjedtebbek a vörös borok hazánkban, így az Észak-Pannon régióban is, köszönhetően az éghajlatváltozásnak.

Valójában ez a legnagyobb kihívása a borászatoknak, hogy nekünk szinte most azt kellene ültetnünk, amit majd tíz év múlva fognak fogyasztani, de ez olyan, mint a lottó, nem lehet előre kiszámolni, hogy mit fognak inni. Így gyakorlatilag a borászok vagy a birtokok úgy alakítják a szerkezetüket, hogy ebből is van, abból is van, van, amelyik egyik évjáratban jobban sikerül, másik évjáratban a másik sikerül jobban, és ebből hozzák össze a forgalmukat.

- nyilatkozta Dr. Nyulné Pühra Beáta, a Nyakas Pincészet főborásza a Raktornak.

Az öt borvidéket magába foglaló Észak-Pannon borrégióból három számait néztük meg, A Nyakas Pince adózott eredménye 353 millió forintról 309 millió forintra csökkent, holott az értékesítési árbevétele nőtt 2022 és 2023 között, 1,33 milliárdról 1,423 milliárd forintra. A Cseri Pincészet is rosszabb évet zárt, mint tavaly, eredményük 8,4 millióról 1,6 millió forintra csökkent, holott az értékesítésük volumene nőtt: 115 millióról 131 millió forintra. A régió harmadik kiemelkedően fontos bortermelője a Pannonhalmi Apátság Pincészete is rosszabb évet zárt, mint tavaly: eredményük 155 millió forintról 120 millió forintra csökkent, értékesítésük árbevétel viszont nőtt: 738 millió forintról 805 millióra, amiből 131 millió forint export értékesítés volt

Balaton borrégió

Majdnem hárommillió forintba kerül átlagosan egy hektár szőlő a Balatoni borrégióban, ez a legdrágább térség a hazai bortermő területek között. De nemcsak szőlősök, hanem lakóingatlanok ára is borsos: a Balatonfüred-Csopaki borvidéken kérik átlagosan a legtöbbet a lakásokért és a házakért, négyzetméterenként - írta a Portfolio. Ennek ellenére a bortermelés jelentős a térségben.

A Balaton környékének meghatározó szereplője, a Laposa Birtok 269 millió helyett tavaly 187 milliós eredményt ért el. A Varga Pincészet 186 milliós adózott eredményt a tavalyi 468 millió helyett, holott értékesítési árbevételük 6,4 milliárdról 7,2 milliárdra nőtt. A Homola Pincészetnek -61 milliós veszteséget hozott 2023, míg tavaly előtt 18 milliós pluszban zártak.

A Pénzcentrum teljes cikke ITT olvasható!

Címlapkép: Getty Images