Most jött a hír: az ország egyik legjobb vidéki gimnáziumának új fenntartója lett

MTI 2024. június 20. 19:31

A Miskolci Egyetem (ME) fenntartásába került a miskolci Földes Ferenc Gimnázium a köznevelésért felelős miniszter nevében eljáró köznevelésért felelős államtitkárság döntése alapján - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.


 


 

A tájékoztatás szerint a gimnázium tanárai és diákjai a 2024/25-ös tanévet már az új intézményi rendszerben kezdik meg. Az egyetem a középiskola fenntartói átvételét azzal a szándékkal fogalmazta meg, hogy az intézmény a jövőben az ME gyakorlógimnáziumaként működjön.

A felsőoktatási intézményt fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány hozzájárulásával elindított kezdeményezést a gimnázium tanári kara egyhangúlag támogatta. A fenntartói jog átvételéről szóló igényt a Miskolci Tankerületi központ terjesztette fel a köznevelésért felelős miniszterhez, az ő nevében eljáró államtitkárság pedig az átvételt engedélyezte - írták.

A közlemény szerint Horváth Zita, az ME rektora a döntés kézhezvételét követően úgy fogalmazott, a köznevelésért felelős államtitkár hozzájárulását követően "a gimnázium az egyetemen folyó tanárképzéshez kapcsolódva gyakorlóiskolaként működhet tovább, erősítve Miskolc oktatási kultúrájának a színvonalát".

Címlapkép: Getty Images