Boldog Lisztből sül idén Bács-Kiskun kenyere: több mint negyven település adja hozzá a búzát

HelloVidék   
  Megosztom
Boldog Lisztből sül idén Bács-Kiskun kenyere: több mint negyven település adja hozzá a búzát

Több mint negyven település búzájának felhasználásával sül ki idén Bács-Kiskun kenyere. A vármegye összetartozását szimbolizáló tradicionális kenyérszentelésre pedig ezúttal Baján, a Halászati Mini Skanzenben kerül sor, augusztus 16-án pénteken – gazdag programkínálat keretében.

A települések által felajánlott búzát hideg malomköves technológiával őrölik meg az izsáki Eleven Porta családi ökogazdaságban, illetve a bajai helyszínen, a Hajómalomban. Az így nyert vármegyei Boldog Lisztből részben a kiskunmajsai Boldog Kenyér pékségben készülnek vadkovászos kenyerek, részben az ünnepség helyszínén sülnek kenyerek – ezeket mind az ünnepség helyszínén szentelik meg.

Az eseményen Baja kapja meg a vármegye önkormányzata által útjára indított Bács-Kiskun Vármegye Kenyere vándorzászlót, amelyre évről-évre a kenyérszentelésnek otthont adó település szalagját helyezik el. A vándorzászló egy évig az adott települést illeti.

A Bács-Kiskun Vármegye Kenyere program idén kapcsolódik a Malmok Kenyere rendezvényhez, amelynek keretében magyarországi, főként Bács-Kiskun vármegyei malmokban őrült lisztből sülnek kenyerek.

Az augusztus 16-án, pénteken, 15 órakor kezdődő program keretében lesz látványdagasztás, kemencés sütés, amelybe a résztvevők is bekapcsolódhatnak; ősgabonafajták bemutatója, gabonaőrlés, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, bábszínházi és népzenei előadások. Természetesen a Halászati Skanzen és a Hajómalom vezetett látogatására is lesz lehetőség. A résztvevők nem csak az elkészült kenyereket kóstolhatják meg, de vihetnek haza magukkal a vármegyei Boldog Lisztből is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

boldog liszt

búza

liszt

bács-kiskun megye