Óriási bulit csapnak, így búcsúztatják a régi mozit Sándorfalván: kiderült, minek építik át + Fotók

MTI 2024. augusztus 17. 11:01

 A Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ felújításával és kibővítésével, uniós támogatással új művelődési központot alakítanak ki Sándorfalván - tájékoztatta a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros önkormányzata az MTI-t.


 


 

A közlemény szerint a központ új háromszáz férőhelyes rendezvénytermét az egykori mozi helyén alakítják ki. A csaknem százéves egykori filmszínház épületét szombaton koncertekkel búcsúztatják el.

A Szegedhez közeli kisvárosban a filmszínházak története több mint száz esztendőre nyúlik vissza: Sándorfalván az első "mozgófilmszínház" 1913-tól a Radenich utcában működött. A következő mozit már a jelenlegi helyszínen Tóth Sándor kocsmáros nyitotta meg 1927-ben. A nagy teremben 150 néző fért el, a kis teremben úri kaszinó működött. Hetven évvel később Farkas Árpád felújította az épületet, ennek köszönhetően a megyében a sándorfalvi Freddy Mozi lett az első, amely Dolby sorround technikát alkalmazott. A közeli Szeged mozijai elszívták a nézőket, így a vetítések befejeződését követően az épület Zene Háza néven szórakozóhelyként nyitott újra, majd az ingatlant az önkormányzat adománygyűjtő és ruhaosztó helyként hasznosította.

A régi moziépület bontását követően a szomszédos Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központot több mint ezer négyzetméteres komplex művelődési központtá bővítik. Az új - háromszáz férőhelyes rendezvényteremmel rendelkező - épületrész a Széchenyi utcával párhuzamos szerkesztésű és térszervezésű lesz, és a jelenlegi aula tűzfalán nyitott ajtókon keresztül kapcsolódik majd a meglévő ingatlanhoz. Az aula folytatásában kialakított csomópontban információs pult és recepció kap helyet. A működéshez szükséges irodák, tárgyalók és adminisztratív terek a régi épület földszintjén helyezkednek el.

A nagyterem közvetlen kapcsolattal rendelkezik a rendezvény udvarral, a nagyméretű nyitható elhúzható üvegfelületeknek köszönhetően. A rendezvényteremhez vizesblokkok és öltözők kapcsolódik, azokon túl pedig próbaterem működik majd, az épületben pedig helyet kap egy vendéglátó tér, valamint egy melegítőkonyha is, az intézményt kiszolgáló gépészet mellett.

A központ régi szolgáltató helyiségeiből időseket és fiatalokat egyaránt fogadó klubhelyiségeket alakítanak majd ki - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images