Gazdák figyelem: egy halom ingyenpénzre lehet most pályázni - itt felhívás

MTI 2024. szeptember 10. 21:05

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium (AM) által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett "Kertészet - ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.


 

A közleményben kiemelik: a támogatásnak köszönhetően új gyümölcs-, gyógynövénytermő és borszőlő ültetvények telepítésére, a biztonságos termeléshez elengedhetetlen öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére lehet támogatást igényelni. Az üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására az árbevétel és üzemméret vonatkozásában meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők jogosultak.

A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint lehet. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez - ismertették a közleményben.

Hangsúlyozták, a kiírással az Agrárminisztérium a folyamatosan változó éghajlati körülményekhez és a piaci igények kielégítéséhez szükséges innovatív termesztéstechnológiai megoldások alkalmazását, valamint az öntözött ültetvények területének növelését kívánja ösztönözni.

Az első benyújtási szakasz szeptember 10-től szeptember 23-ig tart. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Címlapkép: Getty Images