A konyhakertben általában zöldségeket, gyógy-, és fűszernövényeket, valamint gyümölcsfákat tartunk, pedig néhány hagyományosan szántóföldi növény is helyet kaphatna ott. Ilyen lehet a kukorica, a búza mellett akár a mustár is - írta cikkében az Agrárszektor.
Van jó néhány, általában szántóföldön termesztett növényfaj, melyeket megszoktunk, hogy üzemi méretekben, nagy területeken, gépesítve termesztünk, és fel sem merül, hogy ezek is jól jöhetnek a kiskertekben is. Pedig nem haszontalan, ha van belőlük pár tő kéznél - írta az Agrárszektor.
A mustár, ami gyógyhatású és fűszernövény
A káposztafélék családjába tartozó fehér mustár (Sinapis alba) a Földközi-tenger medencéjéből származó, egynyári növény. Legtöbben a virsli kísérőjeként ismerjük, ám ahhoz, hogy asztali mustárt készítsünk belőle jó sok mag szükséges, ezért is termesztik általában „nagyban”. Zsenge leveléből azonban saláta vagy főzelék készülhet, de ha kertünkben felmagzik akkor savanyúságok, szószok, mártások ízesítője lehet a magja. Ha öntözött a kertünk, akár így nyáron is vethetjük másodnövényként, szakaszolt vetéssel, és akkor késő őszig mindig lesz zsenge mustár levelünk. A fekete mustár (Brassica nigra) Európától Ázsiáig gyakori egynyári növény, mely szintén a káposztafélék családjába tartozik. A levele ennek is ehető, az éretlen virágkezdeménye pedig enyhe hőkezelés után hasonlóan fogyasztható, mint a brokkoli. E fajból készült először asztali mustár, de aztán elterjedtebb lett a használata a gyógyítás területén, és a gasztronómiai felhasználása háttérbe szorult.
Az Indiából származó szareptai mustár (Brassica juncea) manapság az egyszerűbb termesztési feltételei miatt meglehetősen visszaszorította a fekete mustárt. A barna magokból étkezési olaj is nyerhető, de elsősorban ételízesítőnek dolgozzák fel. Régen, amikor az élelmiszerekhez mustármagot adtak, akkor nem csupán csípős ízt adó fűszerként tekintetek rá, hanem tudatosan kihasználták baktérium-, és más mikróba ölő tulajdonságát, így ezzel növelték az ételek eltarthatósági idejét. Az angol mustár legjelentősebb hatóanyaga a szinalbin, míg a fekete és a szareptai mustár esetében ez a szinigrin. Ezek az anyagok egy enzim hatására alakulnak tovább a gyógyhatással bíró vegyületekké. A szinigrin hatóanyaga alkalmas sebgyógyításra, mivel antibakteriális és előmozdítja a seb bezáródását. A bőrbe dörzsölve, vagy borogatás formájában a felületi és a mélyebb rétegekben is fokozza a vérkeringést, csökkenti az ízületi és az izomfájdalmakat, továbbá képes oldani a simaizom görcsöket.
Azok, akik beépítik az étrendjükbe, és rendszeresen fogyasztanak mustármagot, egy nagyon hatékony daganatellenes táplálékot vesznek magukhoz. Bebizonyosodott, hogy a fehér mustármag rendkívül erős antioxidáns. Mivel a mustár minden része étvágygerjesztő hatású, és stimulálja az emésztőnedvek elválasztását, így alaposabb emésztést tesz lehetővé.
Van, amikor kerülni kell a mustár fogyasztását. Hat éves kor alatt, gyomor-, és nyombélfekély, illetve vesebetegség esetén fogyasztása nem ajánlott. Érzékeny bőrűek, és súlyos keringési zavarokkal élők pedig inkább kerüljék a külsőleg alkalmazott mustárkezeléseket, illetve a mustár kerti termesztését is, hiszen az állomány gondozáskor óhatatlanul hozzá érnek a növényekhez.
A cikk folytatása, ITT, az Agrárszektoron olvasható!
Címlapkép: Getty Images