Télies fordulat jön hétvégére: markáns hidegfront hoz kutya hideget és esőt

HelloVidék 2024. december 18. 13:05

A szerdai nyárias időjárás után a hét negyedik napján feltámadó széllel, szórványos csapadékkal újabb hidegfront érkezik.

A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6, 12 fok között várható, de az északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. Éjjel többfelé köd képződik, amely főleg az Északi-középhegység térségében, illetve helyenként az Alföldön tartósabban is megmaradhat csütörtökön.

Csütörtökön a köd feloszlását követően napos idő várható. Délután északnyugat felől megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőtakaró. Napközben még nem valószínű csapadék, legfeljebb a ködös területeken fordulhat elő néhol szitálás, ónos szitálás, majd késő este északnyugaton már eleredhet az eső. A Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -3, +3 között alakul. Kora délután a tartósan ködös tájakon mindössze 3 és 6 fok közötti értékeket mérhetnek, míg a napos tájakon 7 és 11 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke.

Az Időkép előrejelzése szerint aztán pénteken egy hidegfront hatására sokfelé várható csapadék, amely túlnyomóan eső formájában érkezik, vegyes halmazállapotú csapadék a hegyekben fordulhat elő. Délutánra már csökken a csapadékhajlam. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. Napközben 4-9 fokos maximumokkal számolhatunk, míg hajnalban -1 és +6 fok közötti értékek várhatók.

Szombatra túlnyomóan napos, szeles idő körvonalazódik. Csapadék nem valószínű. Hajnalban -5, +2, napközben 4-7 fokra van kilátás. Vasárnap északnyugat felől felhősödés kezdődik és északnyugat felől egyre többfelé várható eső, havas eső, havazás. Több helyen élénk, északnyugaton erős lehet a délies szél. Hajnalra országszerte visszatér a fagy, -7, 0 fok várható, majd délután 2 és 7 fok között alakulnak a maximumok.

Címlapkép: Getty Images