Az építőipar termelése 22 százalékkal növekedett, Koji László elégedett a teljesítménnyel, de felhívja a figyelmet arra, hogy még sok a probléma az ágazatban. Elmondása szerint az ágazat a teljesítőképességének 90 százalékos szintje közelében van, a folyamatos növekedés az elnök szerint 2019-re ér majd véget, derül ki a Világgazdaság cikkéből.
Koji László szerint már nem hozható be több ember az építési piacra, és az elhasznált gépekkel sem produkálható nagyobb teljesítmény. A cégek kialakult alvállalkozói rendszerével nem szervezhető jobban a termelés, és nem lehet többet teljesíteni ezzel az informatikai tudásbázissal, ezért a fizetőképes kereslet várhatóan egy nagyon gyors, intenzív növekedési szakaszba kényszeríti azokat a kivitelezőket, amelyek a piacon akarnak maradni.
A technológiaváltást támogató, 28 milliárdos pályázati csomag sokat segíthet: 2019 elejétől többek között ennek is lesz érzékelhető hatása, nagyjából év elején kezdődhetnek meg a kifizetések, két pályázati körben, összesen 16 milliárd forint értékben. A géplízing az építőiparban egyetlen év alatt 30 százalékkal magasabb értéket ért el, tehát nem egyszerűen a 28 milliárdnak van hatása, hanem a lízingeknek és a saját beruházásoknak is. A legjobb cégek bankhitellel is fejlesztettek, így az ágazat gépesítettsége az év végére sokkal jobb lett.
Az építőiparban a foglalkoztatottak száma öt év alatt 70 ezerrel nőtt, ebből tavaly 15 ezerrel már elérték a határokat. Legfeljebb 3 és fél ezer külföldi állampolgárt foglalkoztat az építőipar. A cégek zömmel a belső piacról, más ágazatokból, közfoglalkoztatotti körből szereztek új dolgozókat. 90 százalékban olyanokat alkalmaztak, akik sosem dolgoztak az építőiparban. A munkafegyelem, az elvárható magatartás és a munkaegészségügy ismeretlen ebben a körben. Míg tavaly a létszám nőtt, az idén a teljesítményre kell megtanítani az új foglalkoztatottakat, véli az ÉVOSZ elnöke.
A munkaerő nem kívánatos elvándorlása erősödik. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint ez csak erőteljes ellenőrzéssel fékezhető meg. Viszont az is igaz, hogy miután 92 ezer építőipari vállalkozás foglalkoztat tíznél kevesebb dolgozót, nincs az a hatóság, amely egy ekkora kört le tud fedni. Koji László szerint mielőbb lépni kell ebben az ügyben, mert továbbra sem a rendezett körülmények között foglakoztató cégek termelése és száma nő, hanem a mikrovállalkozásoké, miközben azt szeretnék, hogy az elaprózott cégstruktúra változzon. A kivitelezés nem a kivitelezővel kezdődik, hanem a megrendelővel. Ezért nagyon fontos, hogy mit vár el, milyen minőségben, és fehéren-e vagy feketén.
Nem csak Európa más részein van lakhatási krízis, már Magyarországon is efelé tartunk. Ez nem csak azt jelenti, hogy a szükségesnél egymillió lakással kevesebbet újítottunk fel, és 150 ezerrel kevesebbet építettünk az elmúlt tíz évben. Lakhatási krízisen nemcsak társadalompolitikai szempontokat értünk, hanem műszakiakat is. Nem újítanak fel, és nem építenek annyi lakást, amennyi műszakilag és az életminőség szempontjából szükséges lenne. Ezáltal egyre többe kerül a lakások fenntartása és üzemeltetése az átlagjövedelemhez képest. Európában a havi jövedelmük 40 százalékát költik lakhatásra a többnyire nem a saját lakásukban élő átlagemberek, Magyarországon viszont a többség a saját ingatlanában lakik, és úgy spórol, hogy nem költi rá a lakókörnyezetére azt az összeget, amelyet kellene. Ez egy sajátos magyar lakhatási krízis, amelyet hosszú távon kezelni kell.
Többek között bérlakás programmal lehetne orvosolni a lakhatási krízist: egy piaci alapokon, de állami és önkormányzati kontroll mellett működő programmal. Meg kell vizsgálni, hogy a globális lakhatási krízisnek milyen magyar sajátosságai vannak. A lakásépítésre és -felújításra szakosodott cégeknek is egyenletes piaci igényre kellene építeniük, hogy megerősödhessenek. A magyarországi építőiparból a lakásépítési szektorra csak 18 százalék jut, míg az unióban átlagosan a duplája. Egy bérlakásprogrammal támogatva egyenletes pályára kellene kerülnie a lakásépítésnek.