Nem kell hozzá több száz oldalas kutatás, reprezentatív felmérés, hogy kijelenthessük, minél fejlettebb egy állam, annál több szemetet termel. A tömegtermelés megjelenésével jelentősen átalakult a mindennapi élet, a vásárlási szokások, a munkahelyek jellege, ezáltal pedig az egész társadalomra ráragadt a találó fogyasztói jelző. Egyre inkább kihalófélben van az önellátó gazdálkodás, a kézzel készített tárgyak értéke, azok mintegy már csak divatos mozgalomként vernek gyökeret az arra fogékonyak körében.
A fogyasztási és használati eszközök jelentős része mára a gyártósorról legördülve kerül a polcokra, onnan pedig a vásárlók kosarába, így még a fogyasztás exponenciálisan nő, addig a megvásárolt javak jelentette öröm ezzel fordított arányosságban csökken. Olybá tűnik, mintha a jelen társadalma a megugrott fogyasztással kívánna reagálni a futószalagon elkészülő iparcikkek mennyiségére és gyorsaságára, de a könnyen megszerzett javak nagy része így még gyorsabban a kukában landol.
Európai szeméthelyzet
Csak az európai kontinens számszerű adatait tekintve, a 2016-os évben nem kevesebb, mint 480 kilogramm szemetet dobtunk fejenként a kukába átlagosan egy év alatt. Bár a 2002-es év 527 kilójához képest ez a szám jelentős javulást mutat, nem elhanyagolandó tény, hogy a 2016-os adat mindössze 3 kilogrammal kevesebb, mint az előző éves eredmény.
A lista éllovasai ehhez képest kiugróan rosszul teljesítenek: Luxemburg 614, Németország 626, Ciprus 640, Málta 647 és Dánia nem kevesebb, mint 777 kilogramm hulladékkal magasodik az európai mezőny fölé az Eurostat adatai szerint.
Hazánk az előbbiekhez képest kevesebb, éves 379 kiló/év/fő szinten áll, ami még mindig elmarad a kontinensen legjobb Románia 261 kilogrammjához képest. Bár ezek csak számok, nem részletezve az egy főre jutó hulladék összetételét, fontos kiemelni, hogy ezek nagy része még a szemétbe kerülés előtt újrahasznosítható lenne.
Szintén csak az európai adatokat figyelembe véve, 47%-os a szemét újrafelhasználása valamilyen formában, legyen az értéknövelő vagy értéktartó újrahasznosítás, avagy komposztálás. Magyarország a kontinens átlagához képest 2017-ben 35%-kal képviselteti magát, ami mindössze 0,3%-os javulást mutat az előző évhez képest, amiben iránymutató lehet Németország a maga 67,6%-val, illetve Szlovénia az 57,8%-kal.
Utóbbi azért is kiemelendő szám, mivel Ljubljana vállalta, ő lesz az első európai zéró hulladék főváros, vagyis a végcél az, hogy a lakosság által megtermelt hulladék száz százalékát újra tudják hasznosítani valamilyen formában. Kevésbé radikális, ám annál pozitívabb kezdeményezés a Franciaországban, Brüsszelben és Vallóniában betiltott nejlonzacskók használata, amely hazánkban a 2018-as évben szintén napirenden volt, végül mégsem lépett érvénybe.
Újrahasznosítás a papírfonás jegyében
A cél az egyre kisebb ökológiai lábnyom, hogy, közhelyesen szólva, élhető világot hagyjon a jelen társadalma a jövő generációi számára. Sokan azt gondolják, csak állami szintű kezdeményezéssel lehet gyökeres változást elérni a lakosság körében, de számos olyan civil kezdeményezésről hallani, amik ha kicsiben is, de pozitív változást igyekeznek generálni.
Gyakran hallani önkéntes szemétszedésről, az iskolákban és munkahelyeken népszerű újrapapírról, az egyre divatosabbnak számító vászontáskákról vagy éppen a még mindig kuriózumnak minősülő kartonbútorokról. Két békéscsabai, papírfonást népszerűsítő alkotó a bedobott reklámújságok felhasználásával készít színes használati és dísztárgyakat egymástól teljesen függetlenül, ám mindketten ugyanazon nemes cél érdekében, hogy a mások által szemétbe dobott tárgy valami másként új életre keljen.
Nagy Zita romló egészségi állapota miatt kiesett a munkából, szabadidejét pedig szerette volna valami hasznossal kitölteni. „Tudom, hogy le lehet adni ezt a papírt papírgyűjtőkbe, meg diákok is gyűjtik, de én sokkal jobban szeretem, ha érzem, hogy valamit személyesen teszek ez ellen” - mesélte a HelloVidéknek. A békéscsabai alkotó autodidakta módon sajátította el a papírfonás technikáját, azóta pedig a felesleges hulladékból kosarat, tárolókat, vázákat és egyéb dísztárgyakat készít, amit egy kiállítás keretében a helyi közösség is megtekinthetett. A papírfonó elmondta:
Egyfajta társadalmi vetülete is van a munkámnak, közvetíteni szeretnék, hogy akinek van valamilyen kézügyessége, tehetsége, az éljen vele és alkosson.
Nagy Zita a kiállítása kapcsán azt mesélte, úgy érzi, hogy az emberek többsége úgy tekint az elkészült munkáira, mintha azok kisebb csodák lennének, mert nem gondolnak bele, hogy ők is képesek hasonlót alkotni. Nagy vágya, hogy a jövőben rendszeres foglalkozás vagy klubnapok keretében másokkal is megismertethesse a technikákat, mert, mint mondta, minél korábban találkoznak a gyerekek a papírfonással, annál nagyobb az esély, hogy az alkotás öröme mellett az újrahasznosítás fontossága is megjelenik a család életében.
Az egyik legnagyobb problémaként emelte ki a lustaságot. Szerinte azért vásárolunk félkész vagy késztermékeket, mert sajnáljuk az időt, hogy valamit saját magunk készítsünk el, sőt a feleslegessé vált dolgainkat se adjuk oda azoknak, akik rászorulnának. "Sokan el se viszik egy családsegítőbe, mert azzal munka van, inkább belegyűrik a kukájukba. Azt mondják, nincs idejük" - mondta Nagy Zita. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy változást érhessünk el, nem kell gyökeresen megváltoztatni a mindennapokat. Saját életéből merítve hozta fel példának a kertjében termesztett fűszernövényeket, a turkálóban vásárolt ruhákból kötött meleg zoknikat, a kézzel horgolt szőnyegeket, takarókat, hátizsákokat vagy éppen a felmosó kócát.
Nem vagyok ez a mániákus nem dobunk ki semmit. Veszem a fáradságot, ami igazából nem fáradság, mert leköti az embert, öröm alkotni és még nagyobb megajándékozni vele valakit
- fogalmazta meg Nagy Zita, miért szeretné minél több emberhez eljuttatni a papírfonás szeretetét.
Várai Ildikó 2016-ben alapította a Csoda Műhelyet egy közösségi ház programjaként, azóta adja át tudását az oda látogatóknak. A békéscsabai alkotó elmondta, a foglalkozásokra leginkább nyugdíjasok járnak, a fiatalabb korosztállyal pedig az iskolák és a könyvtár által szervezett rendezvényeken találkozik. Jómaga a klub indulása előtt ismerkedett meg autodidakta módon a papírfonással, és mint mondta, valószínűleg azért, mert sajnál bármit is kidobni, aminek az elkészítésére valaki időt szánt, ezért minél több dolgot igyekszik maga hasznosítani, hogy az ne kerüljön azonnal a kukába
Várai Ildikó azt mondta, mondhatni a foglalkozás ébresztette fel benne a tudatosságot, mert mióta rendszeresen tart papírfonó délutánokat, szándékosan nem rendel olyan helyről, ahol műanyag dobozban küldik ki az ételt, és, ha van rá mód, a boltokban is igyekszik kerülni azokat a termékeket, amik előre vannak csomagolva.
Úgy látom, egy vásárlási mánia uralkodott el, tehát a boldogságot nagyon sokszor a tárgyak megszerzésével pótoljuk, tisztelet a kivételnek
- mondta el a HelloVidék kérdésére Várai Ildikó.
Az alkotó úgy érzi, a foglalkozások során nem jut elég ideje arra, hogy beszélgetni tudjon a gyerekekkel, viszont a különböző civil szervezetek által tartott rendezvényekre rendszeresen hívják őket kiállítónak, ahová a diákok iskolai program keretében látogatnak el. Az aktivistáknak így lehetőségük van felhívni a figyelmet a hulladék okozta problémára, mellette pedig útmutatót adnak a gyerekek kezébe, ők maguk mit tehetnek az ügy érdekében. Az ott látott darabok láttán kedvet kaphatnak egy néhány órás papírfonó foglalkozáson való részvételhez, ahol pedig nemcsak az alkotás öröme jelenthet újdonságot, de az újrahasznosításra való tudatos odafigyelés fontossága is az életük részévé válhat.
Bár mindkét alkotót egymástól függetlenül foglalkoztatja ugyanaz a művészeti ág, abban mindketten egyetértettek, hogy az egyre égetőbb szemétkérdés mindenki problémája. Nemcsak a médiának és az államnak kell programokkal, tájékoztatókkal és rendeletekkel gátat szabnia az egyre növekvő hulladékhegynek, hanem a társadalom legkisebb szegmensének, az egyes embereknek is tenniük kell, hogy változás következhessen be.
Kevesebb szemét = jobb jövő?
Általános jelenség, hogy ami nem érint minket közvetlenül, azzal nem igazán foglalkozunk. Ha valamire nincs szükség, az a szeméttárolóban köt ki, számunkra pedig megszűnik gond lenni, amikor a ház elől kigördül a hetente odalátogató kukáskocsi. Az általunk termelt hulladék súlyát csak akkor éreznénk, ha a megszokott rend helyett a szeméthalom a kocsibejáró előtt tornyosulna, és magunknak kellene kezdeni valamit a már minket közvetlenül érintő problémával.
A szelektív szemétgyűjtés még mindig gyerekcipőben jár, hiszen a kommunális hulladék nagy része más formában újrahasznosítható és felhasználható lenne, ha mindenki tudatosan odafigyelne annak helyes szelektálására. Persze a jól beidegződött szokásokon nehéz változtatni, azonban érdemes kiemelni a kevesebb szemét okozta pozitív hatásokat a gazdaság egészére, amiből végső soron az egész társadalom profitálhat.
A szelektív hulladékgyűjtés valójában csak az első lépcsőfok egy tisztább, élhetőbb jövő felé. Azzal, hogy a megtermelt javakat visszajuttatjuk az anyagok örök körforgásába, attól még nem keletkezik kevesebb szemét, végső soron pedig mégis csak ez lenne a cél, hiszen a kevesebb mennyiséget könnyebb menedzselni. Az újra nem hasznosított, egyszerűen csak a kukába hajított matériák hívták életre a fokozott nyersanyagimportot, mivel újrafelhasználás nélkül még szükség van a további termelésre.
Minél inkább növekszik a gazdasági körforgásba visszajuttatott anyagok mennyisége, annál kevesebb szükség lesz a nyersanyagok behozatalára, és azok másodlagos feldolgozásával nemcsak pénzt takaríthat meg egy ország, hanem új iparágakat hozhat létre, ami élénkíti a gazdaság teljesítményét. Így a fel nem dolgozott hulladék éves mennyisége és az általa okozott potenciális veszélyek csökkennek, a gazdaság fenntarthatóbbá válik, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása mérséklődik, nem utolsó sorban pedig egy új szektorral új munkahelyek jöhetnek létre. Így tehát a minimalizált felhalmozás nemcsak a multinacionális vállalatok és cégek érdeke, mert egy szebb és élhetőbb jövőből nemcsak ők, hanem mindenki más profitálni fog.