Itt az indoklás: ezért menesztették a székesfehérvári kórház főigazgatóját

HelloVidék/MTI 2020. április 12. 09:01
Az Emmi szerint Csernavölgyi István a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan súlyos mulasztást követett el, amely indokolta, hogy átadja hivatalát. A leváltott igazgató azt mondta, egy alkalommal csúsztak az elektronikus adatszolgáltatással.

Szombaton mi is megírtuk, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter menesztette a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt. A minisztérium tájékoztatása szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztás miatt döntöttek így.

Az Origo írta meg, hogy az Emmi kérdésükre közölte:

Az új főigazgató kinevezéséig Reiber István orvosigazgató vezeti az intézményt.

A leváltott főigazgató korábban a Fejér Megyei Hírlapnak küldött közleményében úgy fogalmazott: "az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott", emiatt szüntették meg a munkaviszonyát. Ezt azonban adminisztrációs feladatnak és nem főigazgatói hatáskörnek nevezte és azt írta: jogi lépéseket tesz.

Emellett nyilatkozott a 24.hu-nak, és azt mondta:

A kötelező adatszolgáltatásban egy valóban fontos, a betegellátás biztonságát közvetlenül nem befolyásoló adatról csak szóban tájékoztatta a kórház az adatkérőt. Az előírt írásos tájékoztatás, amely nem a főigazgató munkaköri feladata, ennél az egyetlen adatszolgáltatásnál elmaradt, de az első visszajelzésre az illetékes munkatársam ezt haladéktalanul korrigálta.

Azt is hozzátette, hogy az elmaradásra magyarázatul a kórházban folyó megfeszített és minden szempontból hatásos járvány-megelőzési és -kezelési munka szolgálhat.

Heroikus munkát végzünk. Az elmúlt hónapban a folyamatos, azonnali határidős adatszolgáltatási feladatok ellátása mellett, az országban elsők között alakítottuk át a kórházat a járványügyi helyzetnek megfelelően a várhatóan tömeges megbetegedések biztonságos ellátására.

Az RTL Klub híradója beszámolt róla, hogy könnyezve búcsúztak az egykori főigazgatótól kollégái, ő maga pedig szintén elérzékenyülve idézte fel a búcsú pillanatait:

Címlapkép: Getty Images