Csodaszép környezetben áll az a kis parasztház, amelyet meglátott és megszeretett Verbovszki Dániel és felesége Háromhután. Az összedőlés határán álló kis ház felbecsülhetetlen értékkel bírt a szemükben, így belevágtak a helyreállításba, hogy lehetőleg közel eredeti állapotában tündökölhessen. Hamarosan teljesen kész, és megnyílhat múzeumként a külvilág előtt.
Verbovszki Dániel gondolt egy nagyot a feleségével, és megvásároltak a közel 3000 négyzetméteres portát Háromhután 2020-ban, gyönyörű természeti környezetben a Zemplén szívében. Az egyik kis parasztházat helyreállították, hogy később múzeumként működhessen, a nagyobbikat pedig lakóházként újítják fel a saját és a gyerekeik örömére, hisezn ideális a barátságos falusi lakóhely, a jó levegő az egész családnak, amit helyi lakosokként eddig is megtapasztalhattak.
Az egykori népi lakóház az 1800-as évek végén, 1870-80 tájékán épült terméskőből Háromhután, gyönyörű természeti környezetben. A Pillár családnak adott otthont anno. Eredetileg egy első szobából, egy ahhoz oldalirányba csatlakozó kamrából, egy pitvarból (konyha) és egy külön bejáratú gazdasági helyiségből (istálló, kamra) állt.
Az első és egyben utolsó nagyobb felújítást, illetve átépítést 1928-ban végezték a lakóházon, így annak állapota komolyabb felújítás vagy állagmegóvás hiányában igencsak leromlott, így amikor 2020-ban megvásároltuk, már-már az összedőlés fenyegette. Ekkor kezdődött tehát a közös történetünk, a helyreállítás pedig javában zajlik
- kezdte a beszámolót Verbovszki Dániel, a Háromhután álló népi parasztház büszke tulajdonosa, hobbi helytörténész, egyébként pedig szakmáját tekintve műszaki területen dolgozó informatikus, aki belevágott feleségével és az őket segítő rokonsággal, barátokkal a munkálatokba energián és időn nem spórolva, az anyagi feltételek megteremtése után 2020 májusában.
Ugyan a portát és a rajta álló épületeket már 2019-ben megnéztük, - és később is többször visszatértünk, - csak 2020 szeptemberében lettünk hivatalosan is a tulajdonosai. Ekkor kezdhettünk hozzá a takarításhoz, pakoláshoz, tervezgetéshez és egyebekhez. Volt munka bőven, és a család segítségével haladtunk is szépen.
Ilyen volt a kis parasztház, avagy a leendő múzeum épülete közvetlenül a munkálatok előtt, idén március 15-én. A helyreállítás során céljuk volt, hogy visszakapják eredeti szépségét, és a régies hangulatának megőrzése is fontos szempont volt.
Amikor 2020 szeptemberében átvettük a kulcsait, már tudtuk, hogy szeretnénk megmenteni, így „gyorsan” be is adtunk egy támogatási kérelmet a Népi Építészeti Programba, amely pontosan ilyen lakóházak helyreállítását támogatja. A kérelem egyik pontjának tartalmaznia kellett egy alapos állapotleírást. Díszes homlokzatának bal sarka megsüllyedt, aminek következtében egy akkora repedés keletkezett rajta, hogy azon át lehetett látni. Udvari homlokzata egy jókora darabon kiomlott, emiatt pedig a fal szinte teljes hosszában megsüllyedt, magával rántva a gerendákat és az ablakot is. Megsüllyedt továbbá az épület csűr felöli sarka is, amit szintén jókora repedések jeleztek. A tetőn sem volt sokkal jobb a helyzet, a tetőléceken és szarufákon rovarkárok és korhadás jelei mutatkoztak, a tetőgerinc és a tetősík is megsüllyedt, behullámosodott. A beázás következtében két gerendát és a födémdeszkák egy részét könnyező házigomba támadta meg, az egyik gerenda emiatt át is szakadt. A falakról szinte mindenhol hullott a tapasztás, a döngölt padló teljesen tönkrement, és sajnos sérült, illetve hiányos volt a kemence is. Mindezek ellenére a ház még tartotta magát, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy kőből épült, másrészt pedig annak, hogy az előttünk lévő tulajdonosa, Gyuri bácsi évekkel ezelőtt alátámasztotta a gerendákat.
Bár sokan mondták, hogy ezen a házon már nem lehet segíteni, mi láttuk benne a szépet és a lehetőséget, így a felmérés után elkezdtük kitakarítani, megszüntetni a beázásokat, alátámasztani a falakat, gerendákat.
A Népi Építészeti Program keretében pályáztunk a felújításra, melynek az ilyen népi lakóházak megmentése is a célja. Első körben statikai, épületdiagnosztikai szakvéleményt kértünk, ezt műemléki szakértők végezhetik el csak, majd benyújtottuk a pályázatot a kivitelezésre, a papírmunka előkészítése mintegy másfél millió forintba került. Ez a program úgy működik, hogy 20 százalék önerővel rendelkezni kell hozzá. A villamosenergia bevezetését és a padlószerkezet megépítését például mi finanszíroztuk.
Hogy miért pont egy hadimúzeumot álmodtunk itt meg Háromhután egy ilyen jellegű népi lakóházban? Feleségemmel mindketten érdeklődünk a történelem-hadtörténelem, a múlt, a hagyományok, és a népi építészet iránt. Jelentős mennyiségű tárgyi emléket gyűjtöttünk hadtörténeti relikviákból, népi eszközökből, szerszámokból, szép számmal vannak közöttük helyi vonatkozású darab is. Elhatározásunkat erősítette, hogy ez a szép parasztház volt az otthona ifj. Pillár Károlynak, aki hadifogságban hunyt el, a későbbi tulajdonos, Kaselya György szintén megjárta a II. világháborút és a hadifogságot. A házban bukkantunk emellett olyan tárgyi emlékekre is, mint a szintén háborúban elesett Skapinyec Gusztáv katonaládája, vagy édesapja, Skapinyec János első világháború előtti obsitja. Az egykori lakóház tehát szorosan kapcsolódik a hadtörténelemhez és a háromhutai honvédekhez.
Vitéz Csupka Károly, a leendő múzeum névadója Középhután született 1889. február 24-én, Csupka Károly és Kaselya Mártha hatodik, s egyben első fiú gyermekeként. Ő volt az egyik üknagyapám, innen jött az ötlet, hogy utána nevezzem el a múzeumot Vitéz Csupka Károly Múzeumnak. Nagyon kalandos élettörténete volt, az I. világháborúban szerzett érdemeiért tüntették ki Ezüst Vitézségi Éremmel és Károly-csapatkereszttel.
Így zajlott a helyreállítás lépésről lépésre
A helyreállítási munkákat 2022. április 9-én kezdték az új tulajdonosok, először is lebontották a tetőt és kicserélték az elkorhadt, menthetetlen födémgerendákat. Ezt követően minden gerendát kiszinteztek, majd hozzáláttak a falegyenek elkészítéséhez.
A helyreállítás során előbb az épület sarkait stabilizáltuk, a falakat mindkét irányban 1-1 m hosszan, körülbelül 60-70 cm mélyen és jó 40 cm szélességben aláástuk, majd az így kialakított árkot bevasaltuk és betonnal töltöttük fel. A fal legalsó, kilazult vagy kiesett köveit pedig az új alap, illetve a fal alja közé szorítottuk, finomabb beton segítségével. A munkafolyamat előtt mind a falakat, mind pedig a födémgerendákat alátámasztottuk, így további kár nem keletkezett, de a művelet azért így sem volt éppen könnyű vagy veszélytelen.
Az udvari homlokzat esetében viszont bonyolultabb volt a művelet, mivel ott egy korábbi kiomlás miatt egy egész falszakaszt le kellett bontani, körülbelül 2,5 m hosszan és teljes magasságban. A bontás után – ami érintette az oldalsó ablakot is – egy hatalmas lyuk tátongott az épületen, aminek a befoltozása nem volt kis feladat. Új alapot kellett készíteni, majd egy új, 50 cm széles falat emelni terméskőből, benne a régi-új ablaknyílással.
Miután az épület alapjait és falait megerősítettük, hozzáláttunk a födém- és tetőszerkezet rendbetételéhez. Első lépésként elbontottuk a tetőt, amiből a használható szerkezeti elemeket félretettük, bízva abban, hogy azokat az újjáépítéskor felhasználhatjuk majd. A tető után a födémszerkezet következett.
A régi és új gerendákat szintbe is kellett hozni, a megsüllyedt és kiomlott falszakaszok miatt azok mind különböző szinteken állapodtak meg az elmúlt évtizedek alatt. Miután ez megtörtént, következhetett a falak tetejének rendbetétele, és a rejtett betonkoszorú előkészítése.
A helyükre kerültek a tetőszerkezet új, illetve régi szarufapárjai. Az eredeti, tölgyfából készült szarufapárok közül – az oromfal szarufáit nem számolva - végül három darabot sikerült megmenteni és visszaállítani a helyére, a többi sajnos már olyan mértékben károsodott, hogy nem tudtuk felhasználni. A gerendákra és falakra nehezedő terhelés csökkentése miatt az új szarufák fenyőfából készültek, de az eredetihez hasonló méretben és kialakításban, így az új tetőszerkezet nem tér el lényegesen a régitől.
Elkészült a vakolás, megújultak az ajtók ácstokjai, bedeszkázták a födémet. Elkészült a „tőcke”, az eresz alatti járda, az eredeti nyílászárók helyreállítása folyamatban van.
A szoba és pitvar födéméről érdemes elmondani, hogy arra az eredeti, hasított tölgyfa deszkák kerültek vissza.
- osztotta meg velünk Dániel.
Az épület jelenleg 90 százalékosan áll készen, még a belső munkálatok egy része hátra van. A következő hetekben a padló nagyméretű téglával történő leburkolására, a szerelvényezésre (korabeli lámpák, kapcsolók), a nyílászárók festésének befejezésére, és a kisebb javításokra, illetve utómunkákra, majd a takarításra kerítenek sort. A múzeum berendezése a téli hónapok feladata lesz, a kerítés felújítását, a járdaépítést, valamint a parkosítást és virágosítást pedig kora tavasszal végzik el a tervek szerint.
A leendő múzeumépületünk helyreállítása már csaknem teljesen befejeződött, legalábbis ami az egykori lakóház külsejét illeti. Bár már kezdünk megbarátkozni ezzel az állapottal, visszatekintve még most is nehéz elhinni, hogy sikerült megmentenünk ezt a sokat megélt, összedőlés fenyegette épületet. Bőven akad még munka, de mind mi és a közreműködő szakemberek is büszkék lehetnek a munkájukra.
Közel 10 milliót költöttek rá, de nem bánták meg a sok munkát
A pályázatunk kivitelezésére ötmillió forint állami támogatást nyertünk el, és összesen közel 10 millió forintunkba került eddig a felújítás, egyrészt kellett a 20 százalék önerő, másrészt más egyéb felmerülő költségek is voltak az építkezés során, a hozzáadott munka, anyagvásárlás például. Nem bántuk meg, hogy belevágtunk, mert megmentettünk egy népi értéket. Már nagyon várjuk, hogy tavasszal megnyithassuk a mi kis múzeumunkat. Komoly gyűjteményünk van, remélhetőleg sokak érdeklődését felkelti majd, és a helyi turizmusban is üde színfolt lesz. Az ilyen és ehhez hasonló, szépen helyreállított parasztházak értéke viszonylag magas a rendezett, és turizmus szempontjából népszerű községekben
- összegezte a tapasztalataikat Dániel.
A külső munkákat jövő tavasszal szeretnénk majd teljesen befejezni, de belül tovább dolgozunk, ha időnk engedi. A múlt hétvégén begyújtottunk a kemence platnija alá, hogy teszteljük az újjáépített tűzteret és füstjáratot. Bár a vasalatok kezelését illetően még itt is akad munka, a tűz már szépen ropogott.
Címlapkép, fotók: Verbovszki Dániel