Szörnyű tragédia: szenteste előtt égett le egy háromgyerekes család háza Csongrádon

HelloVidék 2023. december 25. 12:01

Leégett egy háromgyerekes család háza a Csongrád megyei Térváron szenteste előtt egy nappal. Azonnal segítségükre sietett a falu, még adományszámlát is nyitottak a családnak.


 

Harminc év munkája vált egyik pillanatról a másikra a tűz martalékává, a döbbenet még a szülők szemében van, de nem adják fel, és előre tekintenek. A család szinte alig ocsúdott fel szombaton kora reggel már vágták is az elszenesedett gerendákat a szomszédok. A munkával még az ünnepek alatt sem álltak le. Mindeközben folyamatosan érkeznek az élelmiszercsomagok a családnak. A családfő azt mondja, nagyon hálás a segítségért - számolt be róla az RTL Híradó.

A férfi a stábnak elmondta, hogy elkezdték már a fenti romok eltakarítását, és a tető szerkezetének az eltávolítását is.

A polgármester szerint nemcsak a helyiek mozdúltak meg a család megsegítésére. Ferenczi Ferenc az RTL-nek elmondta: óriási összefogás indult meg, és már nagyon sok élelmiszeradomány érkezett a bajbajutott család számára.

Címlapkép: Getty Images