Budapest mellett Komárom Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz szúnyoggyérítés, összesen 1700 hektáron. A héten Komárom-Esztergom vármegye Duna-menti részén, Budapest vízpartjain, a Csepel-sziget térségében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében végeznek biológiai szúnyoggyérítést – jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A biológiai módszer során egy természetes baktérium által előállított fehérjét tartalmazó szert juttatnak a vízbe, amely kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el.
Elsősorban a késő tavaszi és a nyári hónapokban tapasztalhatjuk meg a csípőszúnyogokkal járó kellemetlenségeket. Tömeges elszaporodásuk megelőzése, később pedig a szúnyoginvázió mértékének csökkentése érdekében kiemelten fontos a tavaszi lárvák ellen védekezni. Mostanra az összefüggő, nagy kiterjedésű, repülőről kezelhető vízterek visszaszorultak, a megmaradt, elszórtan elhelyezkedő kisebb szúnyogtenyészőhelyek kezelése már a földről történik.
Mivel dolgoznak a szakemberek?
Terepjáróra szerelt nagynyomású gépekkel, háti permetezővel, valamint csónakra rögzített kijuttató berendezéssel dolgoznak a szakemberek, a cél, hogy a lehető legtöbb élőhelyet elérjék. Természetvédelmi területeken még a biológiai módszer is csak külön engedéllyel, korlátozottan alkalmazható. A katasztrófavédelem által megbízott rovartani szakértők a beavatkozások hatékonysága érdekében folyamatosan vizsgálják a szúnyogok élőhelyeit és felügyelik a kivitelezési munkálatokat.
50 csípős szúnyogfaj él Magyarországon
Magyarországon mintegy ötven csípőszúnyogfaj fordul elő, ezeknek csak kisebb része támadja az embert. Sok szúnyog nem folyó- vagy tópart mellett él, hanem emberközeli életmódot folytat. Ilyenek az őshonos házi szúnyogok mellett az elmúlt években betelepült inváziós fajok is. A ház körül összegyűlt kisvizekben fejlődő szúnyoglárvák ellen nem lehet központilag védekezni, ezért az élőhelyeik megszüntetése mindannyiunk közös érdeke. A ház körüli teendőkről az alábbi linkeken lehet többet megtudni:
Címlapkép: Getty Images