Lekapcsolták a tiszaföldvári autótolvajt: gyermekkori álma volt, hogy saját autója legyen

HelloVidék 2024. július 8. 13:02

Sosem volt autója, hát szerzett egyet a vezetői engedély nélkül furikázó tiszaföldvári férfi. Gyermekkori álma a rendőrségi fogdában ért véget – számolt be róla a police.hu. Egy 20 esztendős tiszaföldvári lakost gyanúsítanak a rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami július 4-én hajnalban történt egy mezőtúri telephelyen.

A férfi bement egy kft. telephelyére, ahol azt tapasztalta, hogy több autó gyújtáskapcsolójában ott a kulcs. Találomra kiválasztott egy járművet, amit ellopott. Nem jutott messzire, ugyanis üzemanyag alig volt a járműben. Ezt követően visszament a telephelyre és elhozott egy másik gépkocsit, amivel több településen át furikázott a délelőtt folyamán. A tettes – az egyik VÉDA-kapu jelzésére reagáló – rendőri ellenőrzésbe futott bele Túrkevén.

Közlekedési balesetet ugyan nem okozott a botcsinálta sofőr, azonban a telephelyről kihajtva három gépkocsit is megrongált. A nyomozók lopás miatt gyanúsítottként kihallgatták, de bűnlajstroma a rongálással és az engedély nélküli járművezetéssel is bővülni fog. A nyomozó hatóság őrizetbe vételéről határozott és kezdeményezik letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images