Szívszorító tragédia Kiskunlacházán: megfojtotta élettársa csecsemőjét, majd a derítőaknába dobta

HelloVidék 2024. július 8. 19:23

Kiskunlacházán adott életet gyermekének egy fialatkorú lány még 2018 májusában. A kilenc hónapra született, egészséges csecsemőt a lány élettársa a gyanú szerint megfojtotta, egy zacskóba tette és a ház derítő aknájába dobta. Hat évvel később derült fény a gyilkosságra Pest vármegyében – jelentette a police.hu.

A lány a közelmúltban, egy vita hevében, ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát azzal, hogy megölte közös gyermeküket, akinek titokban, otthon adott életet. Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és az elvégzett nyomozási cselekmények alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a férfi kezdetben tagadott. Először azt mondta, hogy élettársa terhes volt, de elvetélt.

Azt azonban elismerte, hogy a halott csecsemőt egy nejlonzsákba tette és a derítőbe dobta. A csontokat a rendőrök a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével találták meg. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt. A további eljárást -szakértők bevonásával- emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatja a rendőrség.

Címlapkép: Getty Images