Elkelt a miskolci szellemtanya: így néz ki most az elhagyatott, húszemeletes toronyház + videó
Lehangoló látvány tárul azok szeme elé, akik Miskolc egyik legforgalmasabb útszakaszán, a 26-os út városból kivezető szakaszán járnak. A Szentpéteri kapu 70. szám alatt a város egykori ikonikus épülete, a húszemeletes toronyház mellett kell elhaladni. Az egykor száznál is több családnak otthont biztosító húszemeletes toronyház ma már inkább szellemtanyához hasonlít, esztendők óta egyre jobban lepusztul - írta meg a boon.hu.
A Miskolc Holding Zrt. több alkalommal próbálta értékesíteni a város tulajdonában lévő ingatlant. Mindennek az előzménye az volt, hogy a kiürült magasépület felújítását, átépítését is tervezték, úgy volt, pályázati pénz lesz a felújítására. Kiürítették, bezárták, eladásra hirdették meg. Így lehetne röviden összefoglalni a Miskolcon, a Szentpéteri kapu 70. szám alatti lakóépület elmúlt évekbeli történetét.
Nagy harcban dőlt el a miskolci húszemeletes toronyház sorsa
A vevő szándékai szerint újra lakások lehetnek a miskolci szellemtanya helyén. A húszemeletes, 117 lakásos toronyház egyelőre az enyészeté. Első körben az 1968-ben épült lakóház kikiáltási ára bruttó 622 millió forint volt, majd 2021. január 27-én bruttó 560 millió forintra csökkentették a minimális árat. Vevő azonban ilyen feltételekkel sem akadt.
Négy év alatt újul meg a szellemház
Az új értékbecslés mintegy 505 millió forintban határozza meg az épület "kikiáltási árát". A lap információi szerint parázs licitet követően lett vevő a húszemeletesre. Az értékesítési eljárás az adásvételi szerződés megkötésével folytatódik. A licit második helyezettje az Avalon Kft. volt, a győztes pedig egy budapesti érdekeltségű ingatlanbefektetési cég, amely a szerződésben négy évet vállalt, ennyi idő alatt kell újjáalakítanis a húszemeletes toronyházat.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)