Az új jövevények az érkezésük utáni karanténidőszak leteltével birtokba vették a velük egy térségből származó vörös pandák szomszédságában található társasröpdét, ahol a látogatók is megcsodálhatják őket. Mindketten fiatal, életerős egyedek, az intézmény pedig szaporítani is szeretné a két fajt a jövőben, így a tervek szerint hamarosan tojók is érkeznek hozzájuk.
Az Északkelet-Indiában, Kína középső részén, valamint Mianmar és Vietnám északi részén fekvő magashegységi erdőkben őshonos kéktorkú tragopán (Tragopan temminckii) nevét a kakasok jellegzetes kék arcbőréről és toroklebenyéről kapta; ezt jól kiegészíti vöröses-narancssárgás tollazatuk, amelyet világos cseppmintázat ékesít. A tojók külseje valamivel szerényebb: alapszínük vörösesbarna, tollmintázatuk azonban nem kevésbé gazdag. Nagyjából egyéves korukra alakul ki felnőttkori tollazatuk, és kétévesen válnak ivaréretté. Amíg nem találnak párt maguknak, magányosan élnek, ezt követően pedig szigorúan monogámok.
A bóbitás fácán (Catreus wallichii) a Himalája indiai, nepáli és pakisztáni felföldjein és cserjéseiben őshonos. A legtöbb fácánfélével ellentétben a kakasok és tojók tollazata között nincsenek markáns eltérések; előbbi inkább szürkés, utóbbi inkább barnás alapszínű, a fajra jellemző bóbita pedig mindkét nemnél megfigyelhető. Alapvetően csapatosan él, a párzási időszaktól azonban egészen az utódok közös felneveléséig monogám párokat alkot.
Az erdőirtás miatti élőhely-aprózódás következtében mindkét faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, a bóbitás fácán ráadásul sebezhető besorolással. A hazai állatkertek körében igazi ritkaságnak számítanak, mivel kéktorkú tragopánt ez idáig csak a Miskolci Állatkertben tartottak, bóbitás fácánnal pedig kizárólag Debrecenben – és Európa-szerte is csak 12 másik állatkertben – találkozhat a nagyközönség.
(kiemelt kép: Debreceni Állatkert)