Lehullott a lepel: bemutatta új versenyautóját a vidéki egyetem csapata

HelloVidék 2024. június 29. 09:02

Története során először a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának épületében mutatta be aktuális fejlesztéseit az Arrabona Racing Team, amely 2014-es alapítása óta már tizenegyedik járművét leplezte le a nagyközönség előtt.


 


 

A tízéves jubileum kapcsán egy különleges kisfilmet is levetítettek a résztvevőknek. Ebben a csapat vezetői az alapítókig visszanyúlva emlékeztek az egyes időszakok sikereire és kihívásaira, hangsúlyozva, hogy az egész a kezdetek óta ugyanarról szól: versenyzés közben tanulni, egy összetartó közösség tagjaként.

Dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja köszöntőjében aláhúzta: a hallgatói versenycsapatok tagjai kiemelkedő gyakorlati tudással rendelkeznek.

Egy járművet megtervezni és megépíteni nem magától értetődő, így aki el tud indulni egy Formula Student-versenyen, már nyert. Ez a későbbiekben olyan tapasztalattá válik, amit a munkaadók pozitívan értékelnek

– fogalmazott.

Az Audi Hungaria képviseletében dr. Feszty Dániel megerősítette: az iparnak pontosan olyan szakemberekre van szüksége, mint amilyenek a hallgatói versenycsapatokban tevékenykednek, hiszen ők az elméleti ismeretek mellett az autó építése közben olyan képességeket is elsajátítanak, amelyeket az iskolapadban nem lehet megszerezni.

A Formula Student a mérnökutánpótlás-képzés legkiválóbb műhelye. Az elmúlt öt évben több tucatnyi munkatársat vettünk fel az Arrabona Racing Team és a SZEngine Team csapatából a kutatás-fejlesztési részlegünkre, ami jól mutatja, milyen pedigréje van cégünknél az itt pallérozódó hallgatóknak

– jelentette ki.

Az idei szezon kapcsán Bariska Szilárd csapatvezető elmondta, regisztráltak a legrangosabb versenyekre, így a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a spielbergi osztrák, a ZalaZone-on megrendezésre kerülő magyar és a Bugatti tesztpályáján otthont kapó horvát megmérettetésen vesz részt a csapat.

Mint elhangzott, a csapat július végén az osztrák versenyen szerepel először, addig viszont sok-sok órányi tesztutat fut az autó, hogy tökéletesítsék, illetve hogy megtalálják az optimális beállításokat. Minden adott tehát ahhoz, hogy 2022 után a gárda újra a Formula Student élmezőnyében végezzen Európa legnagyobb presztízsű futamain.

Fotó: Adorján András