Nagy dobásra készül a vidéki nagyváros: mutatjuk, milyen programokkal várják a látogatókat júliusban

MTI 2024. július 2. 20:02

A kisvasút napját ünneplik július második szombatján a debreceni vidámparkban - jelentették be a szervezők az egyik vasúti kocsiban tartott sajtótájékoztatón kedden, megjegyezve, hogy a jövő hétvégén kétnapos programsorozatot kínálnak a látogatóknak.


 

Király István, a park műszaki igazgatója emlékeztetett rá, hogy Magyarország egyetlen klasszikus vidámparkja, akkor Lúdas Matyi vidámpark néven, 1960-ban nyitotta meg kapuit, és azóta működik folyamatosan az egykori úttörővasút, a mai kisvasút.

Az 1,1 kilométer hosszú, 760 milliméteres nyomtávú pályán közlekedő vasút mozdonyát és négy kocsiját az elmúlt években felújították, most azt tervezik, hogy a régi dieselmeghajtású mozdonyt elektromosra cserélik

- tette hozzá a szakember.

Király István elmondta: a vidámparki vasút egy kört tesz meg a park erdei területén, és a kocsikból a vadaskert állatait is megtekintheti az érdeklődők. A programok közül Kardos Ilona szervező kiemelte: július 23-án és 24-én tematikus programokkal is várják a látogatókat.

Bemutatják a kisvasút múltját, lesz vasútmodell-kiállítás, interaktív terepasztal, kisvasútmakettek bemutatója. A nosztalgikus hangulatról kipróbálható rádióamatőr-állomás, úttörővasutas fotópont, kerékpár-különlegességek kiállítása gondoskodik, a legkisebbeket pedig a Szöszmötölő kreatív kuckóban várják

- ismertette Kardos Ilona.

Címlapkép: Getty Images