Minden gazdának itt a helye: nem mindennapi versenyt rendeznek Hajdúböszörményben

MTI 2024. július 4. 20:29

Nemzetközi traktorhúzó versenyt, mezőgazdasági kiállítást és vásárt tartanak Hajdúböszörményben augusztus 9-10-11-én, egyidejűleg megrendezik Kelet-Magyarország legnagyobb agrárfórumát - ismertették a szervezők csütörtökön Hajdúböszörményben, sajtótájékoztatón. Kiss Attila polgármester elmondta: az idei a 24. rendezvény, amelyet a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén bonyolítanak le.

Elmondása szerint a hajdúsági nyár legjelentősebb eseménye lesz a mostani, amelyet a város önkormányzata a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesülettel, a hajdú városokkal, a Hajdú-Bihar vármegyei önkormányzattal, az Agrárminisztériummal, a Nemzeti Agrárkamarával, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével, az Északi Agrárszakképzési Kollégiummal közösen szerveznek.

A rendezvény első napján, július 9-én tartják Kelet-Magyarország legnagyobb agrárfórumát, amelyen Nagy István agárminiszter tart előadást "Mit ér az agrárium támogatás nélkül" címmel. Előadások hangzanak el az élelmiszergazdaság, az ágazati szakemberhiány, a pályázatok témakörében.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke elmondta, hogy eddig 5 országból 19 csapat jelezte részvételét a nemzetközi traktorhúzó versenyen. A résztvevők az első napon a traktorkarnevál keretében felvonulnak a város nagykörútján, a versenyt pedig július 10-én és 11-én bonyolítják. Ekkor rendezik a nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot is. Erre a két napra közel tízezer látogatót várnak - közölte Ficsor László.

Címlapkép: Getty Images