Óriási az érdeklődés: már több mint 10 ezren neveztek az idei Balaton-átúszásra

MTI 2024. július 11. 12:02

Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


 

A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót - mint minden alkalommal - ezúttal is az időjárás mondja majd ki.

Az úszás mellett évről-évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert. Akkora népszerűségnek örvend a SUP-ozás, hogy mostanra minden hely elfogyott, a továbbiakban már nincs lehetőség SUP-os nevezésre.

Az eddigi 10 ezer nevező között többségben vannak a férfiak (60-40 százalék), csaknem ezren 18 évnél fiatalabbak, miközben kilencen 80 évnél idősebbek. Az egész Európában egyedülállónak számító nyíltvízi úszófesztivál vonzza a külföldieket is, az előnevezések alapján 43 országból érkeznek szabadidős sportolók.

Címlapkép: Getty Images