Fillérekért kempingezhetsz ezeken a vidéki településeken: 4+1 tuti hely, amit kár lenne kihagyni

HelloVidék 2024. július 22. 14:01

Reneszánszát éri Magyarországon a kempingezés, ami nem is csoda, hiszen éjszakánként akár már 10 ezer forint alatt is megszállhat egy négytagú család egy kempingben. A hazai kempingek száma olyan 335 körülire tehető, de pontos adat erre vonatkozóan nincs. A HelloVidék, most annak járt utána, hogy megnézze, hogy hol mennyiért kempingezhetünk, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak az egyes helyek.


 

Még mindig óriási népszerűségnek örvendenek idehaza a kempingezés, ami nem is csoda, mivel a kempingek drágultak legkevesebbet a szálláshelyek közül az utóbbi két évben. A KSH májusi felmérése szerint a szállodák és a panziók 37, a magánszállások 30, a közösségi szálláshelyek 40 százalékkal drágultak.

A kempingeknél összességében viszont csak 18 százalékos volt az emelkedés mértéke. Ugyancsak fontos szempont, hogy az utóbbi években jelentős fejlesztések zajlottak le számos hazai kempingben, sőt a legtöbben jelentősen bővültek már a szolgáltatások is, manapság számos olyan kemping van, ahol különböző koncertek, rendezvények tarkítják a repertoárt.

Kisgyörgy Borbála, a Magyar Kempingszövetség elnöke korábban a Pénzcentrumnak elmondta, hogy érdemes tisztában lenni azzal, hogy vannak előszezoni, főszezoni utószezoni árak, de általánosságban elmondható, hogy egy sátras kirándulás 4 fővel egy jól felszerelt helyen már 10 ezer forint/éjszakától elérhető.

Persze aki bungallóban, lakókocsiban, szállna meg, annak többet kell fizetnie. No de mennyi az annyi, a HelloVidék most csokorba szedett öt vidéki kempinget, többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyiért sátorozhatunk pontosan, és hogy milyen egyéb szolgálatatásokat vehetünk még igénybe.

Aquatherma Termálfalu és Kemping – Zalaegerszeg

2005. június 3-án nyitotta meg kapuját a zalaegerszegi AQUACITY VÍZICSÚSZDA- ÉS ÉLMÉNYPARK és a TERMÁLFÜRDÕ szomszédságában, a Gébárti-tó félszigetén fekvõ AQUATHERMA TERMÁLFALU ÉS KEMPING. Az újonnan épült festői szépségű létesítményt, környezetét és sokszínűségét tekintve egyaránt méltán említhetjük egy lapon, más nyugat-európai kempingekkel.

KAPACITÁS

  • 12db 4 ágyas fa appartmanház (63m2) (max. 4+1 fõ)
  • 13db lakóautó parcella (100m2) (max. 6fõ/autó)
  • 50db sátorhely parcella (50m2)
  • 100 fõs galériás étterem
  • 30 fõs fedett kemencés terasz
  • 20db zárt személygépkocsi parkolóhely

A Termálfalu 12 db, egyenként 4 - 5 személyes 63 m2-es korszerű rönkfa apartman házból áll, melyek két külön szobával, teljesen felszerelt modern konyhával, saját meleg vizes tusolóval, tágas nappalival és fedett kis terasszal várják egész évben a vendégeket. A házak meleg víz ellátását a közelben feltörő forró termálvíz biztosítja, valamint korszerű fűtésüket is a környezetbarát geotermikus energiának köszönhetik.

Szolgáltatások

  • Igénybe vehető fizetős szolgáltatások: Étterem, söröző
  • Kültéri kemence
  • Horgászás
  • Vizibiciklizés
  • Csónakázás

A kempingben recepció, hideg- meleg vizes mosdó, zuhanyzó, közös konyha, mosókonyha, csizmamosó, kutyamosó, illetve tűzrakóhely áll a kempinglakók rendelkezésére. A mozgássérült vendégek részére az akadálymentes közlekedés mellett speciális mosdó-WC is biztosított. Mindezek mellett internetezési lehetőség kínál nyugodt pihenést az ide érkezőknek.

Árak

Lakókocsi parcella áram lehetőséggel

  • 5200 Ft

Sátor parcella áram lehetőséggel

  • 2600 Ft

Felnőtt szállásdíj( 18 év felett)

  • 2000 Ft

Gyermek ( 6 éves korig )

  • Ingyenes

Háziállat

  • 1000 Ft

Idegenfogalmi adó

  • 350 Ft

Egyéb árak

Reggeli ára:

  • 3000 Ft

Gyermek Étkezés (3 éves korig)

  • ingyenes

Gyermek reggeli (3-10 éves korig)

  • 2500 Ft

Parkolás

  • ingyenes

Idegenforgalmi adó (18 éves kortól)

  • 350 Ft


Grill terasz bérlés:

  • 30 000 Ft

Napsugár Kemping – Fonyód

A Napsugár Club & Panzió a Balaton déli partján, Fonyód-Bélatelepen, a 7-es főút mellett, árnyékos, fás területen fekszik. A Balaton egyik legszebb panorámájú strandját a vasútvonal választja el a szálláshelyektől, saját átjáróval. A strandon játszótér és strandröplabda pálya található, étkezési lehetőség ugyanitt a part menti Bisztróban, csodálatos kilátással az északi partra, Badacsonyra.

Szolgáltatások

  • Kerékpár
  • gokart
  • csónak
  • bogrács

Jó hír a kutyásoknak, hogy kempingben a gazdik és kedvenceik együtt tölthetik vakációikat. Ezt a célt szolgálja a területen kialakított kutyazuhany is. A közelben van az új kutyás strand is, ahol a kedvenceikkel együtt fürödhetnek.

Az árak egy 60 négyzetméteres parcella esetén a következőképpen alakulnak

Területi díj

  • 6150 Ft

Felnőtt

  • 3300 Ft

Gyermek (13 éves korig)

  • 4450 Ft

Háziállat

  • 1700 Ft

Idegenforgalmi adó (18 év felett)

  • 550 Ft

Szegedi Partfürdő, Kemping és Apartman

A Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman egyedülálló elhelyezkedésével az ország egyik legszebb fekvésű kempingje közvetlenül a Tisza partján, 10 percnyi sétára a belvárostól. A 16 hektáros, parkosított területen 700 férőhelyes kemping várja a sátorral, lakókocsival érkezőket. Az apartmanok 85 vendégnek nyújtanak kényelmes szállást. A parton szabadstrand, az árnyas fák alatt vendéglátóegységekkel ellátott családi és ülő medencés fürdő üzemel.

A hely a szolgáltatásaikat 2020-ban sólyapályával és úszóműves kikötővel bővítették. Az úszóműhöz mindkét oldalról kishajó kikötő csatlakozik, így kempingünk a folyó felől is megközelíthető és a vízi sportok kedvelőit is fogadhatjuk. Az ideérkező vendégek helyben számos sport közül választhatnak, szabadtéri sütésre, főzésre is van lehetőség.

Kemping árak

Sátorhely helyegység

  • 1.500 Ft

Sátorhely + autó

  • 2500 Ft

áramcsatlakozás

  • 1400 Ft

Felnőtt

  • 2100 Ft

Gyermek (14 éves korig)

  • 1600 Ft

Diák, nyugdíjas

  • 1600 Ft

Háziállat

  • 500 Ft

Idegenforgalmi adó (18 év felett)

  • 500 Ft

Thermal Camping – Sárvár

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőhöz tartozó négycsillagos kempingben 89 beállóhely áll vendégek rendelkezésére. A beállóhelyek kb. 100 m2 területűek, áramcsatlakozó és vízvételi lehetőség mindegyikhez tartozik. Az egyes beállóhelyeket gondozott sövény választja el.

A kempingben korszerű vizesblokkok állnak rendelkezésre, melyek zsetonos mosógéppel, mosogatóval, babafürdetővel, pelenkázóval és mozgássérült mosdóval, mellékhelyiséggel és zuhanyzóval felszereltek. Wifi a kemping egész területén térítésmentesen elérhető vendégeink számára.

A kemping korlátlan, akár napi többszöri belépést biztosít a Gyógy-és Wellnessfürdőbe, minden nap 8-22 óra között, ahol gyógyvizes és normál vizes medencék, csúszdák, pihenőágyak, fitness terem áll vendégeink rendelkezésére. A fürdő animációs programjain vendégek szintén térítésmentesen vehetnek részt. A fürdő modern, jól felszerelt gyógyászati és wellness részlegén igénybe vehető kezelésekből összeállított kedvezményes csomagajánlatainkat áraink között megtalálja.

Árak/éj

Főszezon

Terület díj (lakókocsi vagy sátor)

  • 7 900 Ft/

Felnőtt szállásdíj

  • 5 530 Ft

Gyermek szállásdíj (3 - 13,99)

  • 6 500 Ft

Háziállat

  • 2 400 Ft

Idegenforgalmi adó (18 éves kortól)

  • 680 Ft

Glamp-Inn Kapolcs

A Glamp-Inn Kapolcs 10 perc autóútra található az "Római őrtorony" kilátó területétől, ahol aquaparkot, napozó dekket és piknikezőhelyet kínál vendégeinek. Villa privát parkolót biztosított a helyszínen.

A szállás 5 perc sétára van Kapolcs szívétől, közel a Falumalom Múzeum területéhez. A kemping 4 km-re fekszik a Déli-Bakony területétől. Zamárdi 28 km-re helyezkedik el ettől az ingatlantól. A legközelebbi repülőtér a Heviz-Balaton nemzetközi repülőtér, 65 kilométerre a Glamp-Inn Kapolcs területétől. Egy sor tevékenység, többek között túrázás, lovaglás és halászat várja a vendégeket.

Szolgáltatások

  • 15 db 20m2-es területű Sibley 500 Ultimate Pro telepített sátor, sátranként 4 fekhellyel, max 60 fő befogadó képességgel.
  • 85m2 fedett közösségi tér. Ültetéssel egyszerre 60 fő kapacitással
  • Meleg konyha panoráma terasszal, lélegzetelállító kilátással a falura és a Dörögdi medencére.
  • Svédasztalos reggeli a természetben, kívánság és étrend szerint alakítható ételek.
  • Színvonalas, higiénikus fürdők és wc-k
  • Saját zárt parkoló
  • Dézsafürdő
  • Wi-fi

Kemping árak


Felnőtt

  • 3000 Ft

Gyermek

  • 2000 Ft

Sátorhely

Kicsi (4nm-ig)

  • 2500 Ft

Nagy (4nm felett)

  • 4500 Ft

Autó

  • 2500 Ft

Háziállat

  • 1200 Ft

Áramdíj

  • 2000 Ft

Címlapkép: Getty Images